Kategória SZEKSZ

„[A]míg a tanár nyíltan áll ki a diákok elé, a beszélő a hallgatók elé, a mester a tanítványok elé, a pap a gyülekezet tagjai elé, addig a közvetített tudat magától értetődő és láthatatlan marad.”

„Aki ellenáll, elkezd gondolkodni, megnyitja és formálhatja a világot. Ott, ahol valóság volt, lehetőség nyílik. Ez mindig veszélyes.” – Tillmann Ármin interjúja Losoncz Alpárral.

Mi lenne, ha a szubjektív társadalmi állapotot úgy fognánk fel, amelyben a kapcsolataink belső formájának kell meghatároznia a társadalmi viszonyokat?

Mi elméletírók nem azért írunk, hogy vezessünk, nem azért, hogy megmondjunk: ajánlatot teszünk, javaslunk, kihívunk, hogy olvasóink éljenek a szövegünkkel.

Gyakran hangzanak el a kortárs közbeszédben a keresztyénséget, vallásosságot sirató szólamok, ugyanakkor az elmúlt évtizedek során az egyházak az egyéni, társadalmi, politikai és gazdasági élet újabbnál újabb területeit vették ismét birtokba.

Az The Institute for Precarious Consciousness csoport kiáltványa szerint a szorongás vált az új uralkodó érzéssé, amelynek meghatározó elemeit kívánja körüljárni a szöveg; megoldási javaslatában a közösségépítés formáira tesz ajánlatot.

A háborúról való beszédre gyakran vetül rá a gyanú, hogy maga is a háború szolgálatában áll. Megkérdőjelezhetetlenül „kemény ténynek”, adottságnak, szükségszerűségnek tekintik, amely, ha már bekövetkezett, nem lehet kitérni előle.

Badiou a 2020-as évek tömegpolitikájának kritikájával arra tesz javaslatot, hogy a magántulajdon elvetését újra a zászlójukra kell tűzniük a tömegeknek.

Gaál Gábor az erdélyi magyar kultúra történetének jelentős alakja, szerkesztői, szervezői, művészet- és ideológiakritikai, elméleti és pedagógiai tevékenységének feldolgozása nélkülözhetetlen a korszak kulturális folyamatainak megértéséhez. A recepció ennek ellenére elhanyagolta ezt az örökséget, főként 1989 után. A tanulmány Gaál kritikai munkásságának legfontosabb előfeltevéseit és teoretikus kontextusát mutatja be az életmű két világháború közti periódusára, továbbá döntően az irodalomkritikai anyagra támaszkodva.