A forradalom keresése – Vannak-e még járható utak?

„A forradalom negatív elképzelése ma már nem csak azért került végzetes válságba, mert a munkásosztály átalakult, vagy egyenesen megszűnt – tehát nem rendelkezünk a rombolás munkáját végző társadalmi-politikai szubjektummal. A forradalmat addig lehetett minden gond nélkül valamifajta eltörlésként értelmezni, ameddig a kapitalizmus külsődleges volt a társadalom tagjai számára, tehát ameddig a gazdaság, a termelés, a munka világára korlátozódott. Ahogy Antonio Negri és Felix Guattari könyvükben megfogalmazzák, ameddig a »gazdasági szolgaság« felszámolásának képzetéhez kapcsolta magát a baloldal, a változtatás politikai folyamatnak tetszett, amelynek során ezt a szolgaságot megszüntetik, a magántulajdont felszámolják és a »kisajátítókat kisajátítják«. Ma azonban ezt a forradalomképet fel kell adni, vagy legalábbis radikálisan alá kell rendelni egy másik nézőpontnak.”

A neoliberális városrendezés

Egyes városokon tornádószerűen vonulnak át az újabb és újabb beruházások - más, ezekhez közeli településeken vagy a városok perifériáin évtizedek óta nem változik semmi, s az ott élők megélhetési, lakhatási, egészségügyi, oktatási problémái súlyosbodnak, sőt új mélyszegény telepek létesülnek.

(kempingnapló)

Borbély András riportjában a nyaralás nem a pihenés ideje. A kapitalizmus turisztikai célponttá, az élményfogyasztás helyévé avanzsálja a tengert. Hogyan lehet ilyen keretek között elérni a várva várt megtisztulást? Hogyan lehet nem élményfogyasztó barbárként jelen lenni ebben a térben?