Mi elméletírók nem azért írunk, hogy vezessünk, nem azért, hogy megmondjunk: ajánlatot teszünk, javaslunk, kihívunk, hogy olvasóink éljenek a szövegünkkel.
Gyakran hangzanak el a kortárs közbeszédben a keresztyénséget, vallásosságot sirató szólamok, ugyanakkor az elmúlt évtizedek során az egyházak az egyéni, társadalmi, politikai és gazdasági élet újabbnál újabb területeit vették ismét birtokba.
Az The Institute for Precarious Consciousness csoport kiáltványa szerint a szorongás vált az új uralkodó érzéssé, amelynek meghatározó elemeit kívánja körüljárni a szöveg; megoldási javaslatában a közösségépítés formáira tesz ajánlatot.
A háborúról való beszédre gyakran vetül rá a gyanú, hogy maga is a háború szolgálatában áll. Megkérdőjelezhetetlenül „kemény ténynek”, adottságnak, szükségszerűségnek tekintik, amely, ha már bekövetkezett, nem lehet kitérni előle.
Badiou a 2020-as évek tömegpolitikájának kritikájával arra tesz javaslatot, hogy a magántulajdon elvetését újra a zászlójukra kell tűzniük a tömegeknek.
Gaál Gábor az erdélyi magyar kultúra történetének jelentős alakja, szerkesztői, szervezői, művészet- és ideológiakritikai, elméleti és pedagógiai tevékenységének feldolgozása nélkülözhetetlen a korszak kulturális folyamatainak megértéséhez. A recepció ennek ellenére elhanyagolta ezt az örökséget, főként 1989 után. A tanulmány Gaál kritikai munkásságának legfontosabb előfeltevéseit és teoretikus kontextusát mutatja be az életmű két világháború közti periódusára, továbbá döntően az irodalomkritikai anyagra támaszkodva.
„[A] kisebbség kisebbsége vállalni igyekezett ama nagy ellentmondást, amely szerint a kisebbség áldozatának értelme, hogy közvetíti az egyetemest. Más szóval: hogy a kisebbség radikális kisebbsége fölszabadíthatja a »többséget« (beleértve a kisebbséget is).”
A „trendérzékenység”, designkiállításokon meg az Instán még csak-csak elviselhető, de a kísérletezés hiánya és az évszázados jó gyakorlatok át nem mentése már nem.
Az írás, Weberre támaszkodva, egy olyan értelmezési keret kialakítására tesz kísérletet, amelyben az ún. nyugat történelmi fejlődésének kiindulópontját egy imaginárius mag, egy vallási képzelet születésével köti egybe, melynek újabb és újabb variációi máig – tehát a szekularizáció korában is – meghatározzák, hogy miként fordulunk a világhoz.
Mark Fisher (1968–2017) brit kultúrakutató 2012-es esszéje Nick Land munkásságának relevanciájával és az akcelerácionizmus kérdésével foglalkozik.