Kategória SZEKSZ

Nem várhatunk örökké az uralommentes oktatás aranykorára, mert a gyerekek a mindennapokban számolják a történelmi időt.

Az írás részlet a szerző „Mi a munka és mi a kapitalizmus? És mi jöhet utánuk?” című új könyvéből, mely ez év novemberében jelenik meg a Napvilág Kiadó gondozásában.

Az Anti-Ödipusz megjelenését követően készült interjújában a szerzőpáros kapitalizmus, vágy és elmebaj összefüggéseiről beszél.

Az ideológiától való rettegés egyben attól való rettegés, hogy nehogy egyszer csak tényleg és végre valahára úgy istenigazából belekeveredjetek az irodalomba, a pedagógiába, a történelembe és a társadalomba.

Slavoj Žižek szövegében arra mutat rá, hogy a progresszív társadalmi mozgalmak a bűntudat és saját logikájukba zárkózás következtében ugyanabba a csapdába esnek, amellyel szemben eredendően fellépni kívánnak.

„Adorno szerint a dán szerző a lehetőségnek a valósággal szembeni elsőbbségéről megfogalmazott nézete a kapitalista társadalmi szükségszerűség meghaladásának kulcseleme lehet. Ebben az értelemben tehát az ideologikus gondolkodással szembenálló radikális újdonságnak a reményét hordozza."

Az egyéni test határai egyre hangsúlyosabban vannak jelen a politikai közbeszédben, és úgy tűnik, az azzal szembeni erőszakot letiltjuk, illetve fokozott mértékben kérjük számon.

"[a] kapitalizmus egy olyan sajátos történeti-társadalmi, kulturális képződményt hoz létre – nem csupán az ember-ember, ember-természet, hanem ugyanígy az ember-állat kapcsolódási lehetőségeit illetően is – , amely nem fejthető fel pusztán a modernitás vagy a nyugati kultúrának nevezett képződmények elméleti keretrendszerében."

„[A]míg a tanár nyíltan áll ki a diákok elé, a beszélő a hallgatók elé, a mester a tanítványok elé, a pap a gyülekezet tagjai elé, addig a közvetített tudat magától értetődő és láthatatlan marad.”