Ez a szöveg eredetileg a szerző Facebook-oldalán, 2020. február 29-én látott napvilágot. A benne hivatkozott közéleti események tehát nem ma történtek, de egyrészt hatással vannak jelenlegi társadalmunk folyamataira, másrészt ezek kapcsán a jegyzet olyan álláspontokat foglal össze, amelyek továbbra is érvényesen írják le az ideológiával kapcsolatos diskurzust. Szerkesztőségünk ezért dönt megjelentetése mellett.

Fotó: Lukács Laura Klára

Az írók és kritikusok egy része „szakmai”, „tisztán esztétikai” szempontok szerint bírálja az irodalompolitikát.

A tanárok egy része szintén „szakmai”, „tisztán pedagógiai” szempontok szerint bírálja az oktatáspolitikát.

A történészek egy része „szakmai”, „tisztán historiográfiai” szempontok szerint bírálja az emlékezetpolitikát.

A társadalomtudósok egy része „szakmai”, „tisztán társadalomtudományi” szempontok szerint bírálja a társadalompolitikát.

Satöbbi.

Mindezen kritikákból ordít a kétségbeesett védekezés: mi nem, nem vagyunk ideologikusak. A kormány, a NER, a hatalom stb. ideologikus, de mi aztán, na mi aztán tiszták vagyunk, mint a patyolat.

Tehát a legfőbb mumus nem ez vagy az az ideológia, hanem az ideológia általában, és minden ideológia.

Nem ezzel vagy azzal az elvvel van baj, hanem bármiféle elvszerűséggel.

Nem ezzel vagy azzal az elköteleződéssel, hanem egyáltalán bármiféle elköteleződéssel.

Maradjunk semlegesek, szakmaiak, ideológiamentesek. Némák.

Hát maradjatok.

E kritikák elvi alapja, hogy egyrészt vannak a tények, másrészt vannak az értékek. A tények meg az értékek e kritikák előfeltevései szerint objektív, mérhető, konszenzuális valamik, függetlenek bármiféle ideológiától.

Fölteszem, ezek a bírálók tényleg olvastak esztétikai, pedagógiai, történeti, társadalomtudományi szövegeket. Akkor hogyan gondolhatnak ekkora marhaságokat?

Aki írt már irodalmi szöveget vagy kritikát, az nyilván tudja, hogy már a szavak megválasztásának spontán vagy tudatos folyamata, elrendezése is mélyen szubjektív, szándékolt, érdekeltségekhez kötődő, jelentéses, ideologikus. De elég csak olvasni is. Minden olvasat ideologikus. Hála a jó égnek, teszem hozzá, hisz – legalábbis részben – ettől jó olvasni.

És nem ideológiai, sőt mélyen politikai jelentőségű szituáció már az is, hogy egy osztályteremben van mondjuk húsz ember és őket egyetlen egy ember „tanítja”?

És vajon lehetséges-e, sőt érdemes-e beszélni a történelemről ideológiák nélkül? Vajon maga az, hogy feltételezzük, léteznek történelmi összefüggések, nem egyszerűen: ideológia?

Hát még aztán a társadalom. Maga a tény, hogy létezik egyáltalán olyasmi, hogy társadalom, egy olyan valami, amely az őket alkotó egyének akaratától lényegében független törvényszerűségek szerint működik és kényszerként lép szembe velük, szóval már maga a társadalom létének fölismerése is feltételezi egy jó adag ideológia elfogadását.

Az nem ideológia például, hogy politikai tótumfaktumok azzal akarják lejáratni a közemberek politikai állásfoglalását, hogy azzal „vádolják”: politizálnak? Csak nekik szabad?

Az nem ideológia, hogy az állítólagosan „független” sajtóban a tanárok állásfoglalását úgy járatják le, hogy az mondják, nem felel meg a fenntartó intézmények vezetőinek állásfoglalásának? De, ez ideológia: a hatalom szempontját érvényesítő ideológia.

S az nem lenne ideológia, ha inkább azt mondanák: a fenntartó intézmények vezetőinek álláspontja nem felel meg az intézményekben dolgozók álláspontjának? De, az lenne: az intézmények dolgozóinak nézőpontját érvényesítő ideológia.

Az ideológia, hogy túl sok a tananyag, az viszont nem ideológia, hogy legyen kevesebb tananyag? Az ideológia, hogy a tanítást információátadásra redukálja az új NAT, de az nem ideológia, hogy ehelyett olvasni kellene megtanulni? De, az is ideológia.

Az ideológiától való rettegés egyben attól való rettegés, hogy nehogy egyszer csak tényleg és végre valahára úgy istenigazából belekeveredjetek az irodalomba, a pedagógiába, a történelembe és a társadalomba.

A szakmai tisztaság és ideológia-mentesség ideológiája egyszerűen röhejes, gyáva és abszurd is.

Ráadásul szájzár, öncenzúra, valamit akarásnak álcázott semmit sem akarás, nihilizmus, a status quo iránti ideologikus elkötelezettség.

Nincs olyan szakmaiság, amelyet ne szőnének át keresztül-kasul ideológiák, elvi álláspontok, szubjektív elköteleződések. Még a matematika is gyanús. A gondolat és elkötelezettség nélküli szakmaiságnál unalmasabb, fullasztóbb, fantáziátlanabb és hazugabb ideológia kevés van.

Az ideológia kockázat, gondolkodás, bátorság, amely annak tudatával jár, hogy nincs szilárd talaj (szakma) a lábad alatt, s hogy nem lehet tisztának maradni. Ilyesmire még a szentek sem törekedtek, és a tudósoknak, a tanároknak, az íróknak sem feladata, hogy NE legyenek ideologikusak.

Ellenkezőleg: ők az ideológiatermelő osztály, ebben áll társadalmi funkciójuk, ezért veszélyesek a hatalomra nézve, amely ki akarja sajátítani az ideológiai uralmat.

Ellenkezőleg: Platón és Jézus is ideologikusan gondolkodott. Te miért ne tehetnéd ugyanezt? Az ideológia világakarás.

Az ideológiai jó, sőt nélkülözhetetlen. Akik az ellenkezőjét állítják, szintén ideológiai alapon teszik.

Természetesen vannak rossz, káros, gyilkos ideológiák. Ez még nem ok arra, hogy minden ideológiát elvessünk. A hatalmon lévők előnye az, hogy vállaltan és célzottan ideologikusak.

Ideológia nélkül nincs gondolkodás és nincs cselekvés sem. Miben hisztek, mit akartok tenni? Zombi szakemberek akartok lenni?

Merj az lenni, ami vagy: ideologikus. Ez nem akadálya, hogy tisztességes légy, sőt inkább feltétele! Más esélyed úgy sincs.

Print Friendly, PDF & Email
Megosztás
Avatar photo
Borbély András

Borbély András (1982) költő, esszéista. Gyergyóremete.

Cikkek: 68