„[A]míg a tanár nyíltan áll ki a diákok elé, a beszélő a hallgatók elé, a mester a tanítványok elé, a pap a gyülekezet tagjai elé, addig a közvetített tudat magától értetődő és láthatatlan marad.”
A 48-as tér egy természetszerű zöld placc, ha elfogadjuk, hogy a természet egy átverés, amihez mindenki asszisztál, mert olyan régóta tart.
Alexandrov Anna és Fancsali Kinga versei az új szemen.
David Graeber esszéje a szuperhősképregények és Christopher Nolan Batman-trilógiájának baloldali kritikáját fogalmazza meg.
Kapálni nagyon jó. Kapálni nagyon nehéz.
Az omladozó beton, az oszladozó műfű, a szélráncigálta tuják, az egyre csak halmozódó sörösüvegek éber megfigyelői az eseményeknek.
„Aki ellenáll, elkezd gondolkodni, megnyitja és formálhatja a világot. Ott, ahol valóság volt, lehetőség nyílik. Ez mindig veszélyes.” – Tillmann Ármin interjúja Losoncz Alpárral.
Tarnai Csillag kritikájában Mijazaki Hajao „A fiú és a szürke gém” című filmjét annak a történelemhez, a közösségiséghez és a valóság alakíthatóságának kérdéséhez való viszonya alapján vizsgálja.
A magányosság nem pusztán egy érzelmi probléma, amire az egyéni önsegítő kézikönyvek jelentik a megoldást. Kollektív probléma, mert olyan kollektív rendszerek és közösségi dinamikák befolyásolják, amelyek a kapitalizmus lényegének megnyilvánulásai.
Itt és most nem a népszerűségben vagyunk érdekeltek.
Új izmaink nőnek.