zuhannak zuhannak zuhannak
anyjuk méhéből le a dagadó sárba
vetődnek kidőlt villanyoszlopoknak
kicsit fojtogatják őket az óvodában
az óvónéni húzza vérezni kezd a fültövük
majd kirúgják onnan is
mert a nagypapa ordítani kezd
amikor látja a gyerek véres megkékült nyakát
zuhannak de nem mint a kő
zuhannak de nem mint a hang
nem mint a test a lélek
zuhannak élnek
ki a nyomor börtöneiből
ki az állam börtöneiből
a gyerekotthonokból is megszöknek
már anyjuk méhéből szöknek
mert anyjuk apjuk is megszökik tőlük
remélve hogy így majd jobb lesz
testvéreik etetik e relatív város kukáiból őket
a földön ülve marcangolják a főtt húst
s uramisten nekiállnak még baszni is van kedvük
ki az iskolából ki a munkából
elmennek dolgozni külföldre
mert állítólag a munka majd megoldja
ha nem mennek viszik őket
drogozzák dolgoztatják erőszakolják őket
erőszakolják egymást
majd mint préselt gyümölcs zúzott húsát el
ha időben megszökni nem sikerülne mégse
nincsenek álmok a neurózis valós és végleges
rendőrbácsi rendőrnéni nézi
nem tudhat ő itt mitévő se lenni
csodálja ezt a kultúrát
alkalomadtán belekóstol a jóba
zuhannak zuhannak zuhannak
akkor is amikor állnak csak és néznek
mezítlábas halálfejgyerek a vízben
mínusz tízben
megbabonázó győztes tekintettel
valahonnan a világ összes mocska alól
hogy mi van ha nincs
ha énbennem nincs
ha szeretet nincsen már bennem
s mi van ha van is
a szeretet nem bírja ki ezt
néznék én is vissza de őket nem
csak csillagokat látok
és fogalmam sincs hogy van-e legyen-e
törvénye csillagnak állatnak égnek
már zuhanok én is
hátha kilökhetek egyet-kettőt az árból
de akit kilökök zuhan vissza újra
és taszít engem is
le egyre lejjebb valami néma örök vérző helyre
hol nincsenek csillagok családok
államok börtönök iskolák
csend nulla fok
halványan dereng a pára
és akkor
egyszerre robban szétrobban
szanaszét robban minden óvó- és rendőrnéni feje
családok államok iskolák s így tovább
halom rom a hatalom és az ország
jön az idő letörülni arcát
