A 48-as tér egy természetszerű zöld placc, ha elfogadjuk, hogy a természet egy átverés, amihez mindenki asszisztál, mert olyan régóta tart.
Alexandrov Anna és Fancsali Kinga versei az új szemen.
Az omladozó beton, az oszladozó műfű, a szélráncigálta tuják, az egyre csak halmozódó sörösüvegek éber megfigyelői az eseményeknek.
Itt és most nem a népszerűségben vagyunk érdekeltek.
Új izmaink nőnek.
Hétfő van, 1938. október 10., Geo Bogzának hívnak, harminc éves vagyok, és életemben először látogattam el Mizilbe. Fantasztikusnak találom az életet és a világot, ami ugye érthetetlen.
Az egyik asztalnál várnak, de én maradok még egy kicsit, hátha sikerül a bejárat előtt elvegyülnöm.
„A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben (1916–1936)” című kiállítás a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (7621 Pécs, Papnövelde utca 5.) október 29-ig látogatható.
Holczer Dávid Omlásveszély és Kéretlen című versei a városi élet különféle aspektusait mutatják: tűnődések egy építési terület vagy vonatút tapasztalásai felett.
A „trendérzékenység”, designkiállításokon meg az Instán még csak-csak elviselhető, de a kísérletezés hiánya és az évszázados jó gyakorlatok át nem mentése már nem.
Városainkban az elmúlt tíz évben egyre több lett a szobor és a szoborvita. Ami ezekből a vitákból nem szokott kiderülni, az az, hogy az elmúlt 30 év neoliberális újkapitalizmusában mind a szobrok, mind pedig a közterek funkciója megváltozott.