Szépen lassan szivárog be mindennapjainkba az eddig elfojtott szubkultúra: onnan kezdve, hogy Amerika egyik leghíresebb sorozatának főszereplője egy meleg pár, akik örökbefogadott ázsiai kislányt nevelnek a legnagyobb szeretetben, azon keresztül, hogy Bécs utcáinak jelzőlámpáin egymás kezét fogó két női/két férfi alak és közöttük egy szív jele vált pirosról zöldre, egészen odáig, hogy Budapesten a Magvető Kiadó által megjelenhetett Nádasdy Ádám történeteinek gyűjteménye.
Hogy lépjen túl a színház azon, hogy válasza ne intézményesítsen, ne törje közönségét „jó” meg „rossz” drezdaiakra? Mennyiben értheti, értetheti meg a színház a Pegidát választó emberek félelmeit, választását, ha nem is ért egyet ezekkel?
Annak ellenére, hogy a Billie komoly társadalmi problémákat vet fel, egyáltalán nem tudja mélységükben megmutatni őket, s összességében véve a közhelyességet sem sikerül elkerülnie.
Egy olyan korban élünk, amelyben az elit ízlés és a tömegízlés egybeesik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy jelen pillanatban jelentős vagyon csak tömegvonzerővel rendelkező termékek eladásával szerezhető.
szövődik szép csendben a családi minta,/ a családi mintha, hogy mintha mi se lenne/ átláthatóbb mint a család, s minden, ami benne/ működik, mállik, virágzik, vásik,/ mindenkinek világos, hogy kicsoda a másik