Kertész Imre esete a gnoszticizmussal

„Milyen hideg, önző és pontos logika, gondolja most, nincs benne semmi emberi.” …

„Milyen hideg, önző és pontos logika, gondolja most, nincs benne semmi emberi.” …

leszel-e még nálunk jövevény, hogy befogadjunk,/ noha tudod jól, hogy nem fogadnánk be

költözések végeérhetetlenek. Ezek mindig maguk után vonják az alkalmazkodás, a belehelyezkedés, az idegenhez való hozzáidomulás kényszerét. A kilakoltatás, az otthon elvesztésének traumája a kötet alaphelyzetéül szolgál. Továbbá e trauma által okozott sebek és az ebből keletkezett űr betöltésének lehetséges alternatíváival találkozhatunk.

Mást akarunk létrehozni, nem csak rácsokat. Mást akarunk csinálni, nem dolgozni. Mást akarunk megélni, nem csak ezt a túlélést, ezt a fél-életet. Máshol akarunk lakni, nem lukakban. Máshogy akarunk szeretni, nem ahogy a pornóipar mutatja nekünk. Más képzeletre vágyunk, nem az ideológiákéra. Mást akarunk álmodni, nem ezt a rémálmot. Mást akarunk kicserélni egymással, nem pénzt és árukat. Mást akarunk növekedni látni, nem a gazdaságot. Mást akarunk, nem ezt a világot, ami azt is jelenti, hogy ettől a világtól: nem akarunk semmit.

Tudósítás a Mellérendelő hatodik alkalmáról „Forró politikai kérdés”- így jelölte Selyem Zsuzsa a Mellérendelő beszélgetéssorozat hatodik tárgykörét. Ez alkalommal Horváth Andor, Selyem Zsuzsa és Serestély Zalán beszélgetett az állat és ember viszonyáról, a közöttük álló oppozícióról, agresszióról és a mindentérző…

Az Egokrata kezdetben ugyanolyan egyén, mint bárki más: néma és tehetetlen a közösség és kommunikáció nélküli társadalomban, ahol ő is a spektákulum áldozata, mely „a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja, a hatalom önarcképe, egy olyan korban, amikor e hatalom totális uralma a létezés minden feltételére kiterjed.”

A szakadék egyik oldalán a bukott történelem kérlelhetetlen és tagadhatatlan affirmálása: a fejlett kapitalizmus rendszere teljes, az elidegenedés korlátlan, a kizsákmányolás megfékezhetetlen, a kiteljesedett emberi élet lehetősége, az igazságosság, a jóság távoliak, elérhetetlenek. A másik oldalon a remény, hogy rejtve és szolgai formában a jóság munkálkodik, hogy a jóság történelmi valóságával egyidejűvé válhatunk a követésben, és hogy e jóság, e mindannyiunk számára elérhető és kötelező jóság lesz az, amely a forradalom pillanatában győzelemre jut.

Amit Móricz portréművészetének nevezek, az életmű elfelejtett (vagy éppen a felejtés módján megőrzött) tartományát érinti, és a megalázottság és a kiszolgáltatottság konkrét antropológiai összefüggéseit állítja előtérbe.

Eljöttek, de a szabásmintákat nem ismerték./ a húspiac illatai burkolták deformált testüket,/ hiába mosdattuk őket napokig...

Ez, amit most elmondani vagyunk hivatottak, akkoriban történik, amikor Sziránó feltalálta az időutazást. Persze, csak elméletben, hogyan másképp?