Üdvözlet a győzőknek – A magyar pártállam irodalmi szervezetei
ÜDVÖZLET A GYŐZŐKNEK*
(Dzsagannáth tehenei)
Ti, akik munkátok gyümölcsét tálcán nyújtottátok át a hatalomnak, azt sem várva meg, hogy kérje
Ti, a perifériák szülöttei, akik megízleltétek a szegénységet és a szenvedést, s most nevetségesen pöffeszkedtek a hatalom számára kisajátított közintézményekben
Ti, a bekerítések művészei, akik „csupán” azt kéritek tőlünk, hogy fogadjuk el tőletek a pénzt, használjuk neveiteket, s akkor majd szabadon távozhatunk
Ti, a győztesek, akik arról szónokoltok, hogy egykor vesztesek voltatok, így most jogotok van győztesnek lenni
Ti, akik talán harcoltatok a vélt ellenféllel és győztetek, de végül nem sikerült náluk jobbakká válnotok, bukottak
Ti, akik másokra is csak magatok miatt gondoltok
Ti, kitömött varjúk, NER-lovagok, akiknek nem volt mivel gazdagítani a megszerzett birodalmat, ezért leromboltátok azt is, ami a régiektől maradt
Ti, Dzsagannáth tehenei, akik rőt tőgyeiket mutogatják, hogy a szopni vágyóknak fejükre foshassanak
Ti, akiket hogy taposna el egy csorda vadtehén, amikor kitör a forradalom a Kárpát-medencében
Ti, uralkodás aszkétái, puhán erőszakoló egokraták, szteroid-tehetségek, üresség görbe tükrei
Mi nem vagyunk a ti családi ismerőseitek, rokonaitok, őseitek, kitömöttek kitömöttjei
Nem leszünk statiszták a ti történetetekben, de elhagyott utódaitok fölnevelői a sárban
Megbékítjük családtagjainkat, akiket ti uszításaitokkal ellenünk fordítottatok
Kevéske batyunkat vonszolva átlépünk az arcotok vetette sötét árnyékokon
Szerzetesi fogadalmat teszünk, mikor ti a korszak főpapjaivá szentelitek magatok
Nem kérünk a győztesek italából, melyet csak a vesztesek szomjúsága tesz kívánatossá, mert a szomjúságot isszuk
Ellenetek vagyunk, de nélkületek harcolunk ellenetek, magunkra maradunk másokért, ha ezeregy évig, hát addig
Igazságunk legyőzhető, de nem fog elhallgatni, a ti süketségetek szívébe lesz írva
Hát örüljetek a győzelemnek, még tiétek a préri
A MAGYAR PÁRTÁLLAM IRODALMI SZERVEZETEI,
az Előretolt Helyőrség és a nemrég elfoglalt Petőfi Irodalmi Múzeum azt ígérik, hogy mindenkinek helyet adnak az intézményeikben.
Ezzel szemben irodalom és kultúra paravánja mögött kifizetési hálózatokat üzemeltetnek. A Helyőrség pl. akkora támogatásokat vesz fel, amelyekből hasonló intézmények évekig működhetnének – a megvalósult tevékenységeik sem szakmailag, sem pedig gazdaságilag nem indokolják ezt a pénzköltést. Szükségességüket olyan kiszolgáltatottak munkájával legitimálják, akik tőlük kényszerülnek támogatást kérni, mert a hasonló profilú intézmények már elvéreztek. Nincs hova fordulni – megkerülhetetlenné váltak.
Író és olvasó számukra csak termelő és fogyasztó. Nem a minőség, hanem a mennyiség számít és a kultúratermelés feletti uralom – a KESMA sajtótröszt alá központosított magyarországi, valamint az Erdélyi Médiatér Egyesület (Asociaţia pentru Spaţiul Media Transilvan) alá bekényszerített erdélyi sajtóban kilóra mérve jelenik meg az Előretolt Helyőrség irodalmi melléklete. Az a módszer, amely minden szakma esetében erős állami kontroll alatt álló gigacégeket (korporációkat) épít ki, a fasizmus módszere. Ami az erdélyi irodalomban és sajtóban jelenleg történik, önmagáért beszél:
- https://atlatszo.ro/media/magahoz-edesgette-a-fidesz-az-erdelyi-magyar-online-sajtot/
- https://atlatszo.ro/media/meglengette-a-mezesmadzagot-az-erdelyi-mediater-egyesulet/
- https://atlatszo.ro/media/rekordosszegu-mediatamogatasok-erdelyben-burjanzo-ceghalo-nem-szuno-homaly/
- http://itthon.transindex.ro/?cikk=27438&Az_Iroakademia_Erdelybe_is_eloretolja_helyorsegeit
Mire jó ez a központosítás? Mivel tud többet egy Budapestre emigrált pártfunkcionárius, mint egy szászrégeni magyartanár? Ki érti jobban a helyi igényeket? Az egységesített sajtó képviselői erdélyi híradatbankot ígértek, ezzel szemben a helyi témákon spóroltak leginkább.
Amikor azt állítják, hogy mindenkit befogadnak, valójában azt vallják be, hogy mindenki mástól megvonták a működési költségeket, hogy mostantól kizárólag rajtuk keresztül lehet nyilvánosságot csinálni.
*
A magyar közvélekedés az irodalommal kapcsolatban két megközelítést ismer. Az egyik szerint az irodalom csakis azért védendő, mert „kultúra”, „értéket közvetít”, mert minden múltbeli dolog érték, még akkor is, ha már köszönőviszonyban sincs a valósággal. A másik szerint az irodalom termék, mint minden más és a piacról kell megéljen. Ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy a magyar nyelvű irodalom túl kicsi ahhoz, hogy piacilag megérje, folyamatosan állami szubvencióra szorul. Akkor ezek szerint többé nincs szükségünk irodalomra?
Dehogy nincs.
Mi az irodalmat nem elitkultúraként és nem piacként gondoljuk el. Míg ők azt mondják hogy az olvasót akarjátok kiszolgálni, mi azt mondjuk hogy mindenkit meg kell tanítani írni. Aki tudja használni a nyelvét a hivatalban, aki tisztában van azzal, hogy mit tehet meg, azt nem lehet átverni. A nyelv tudatos használatát, saját történeteink elmondását nem hagyhatjuk a politikusok, az influenszerek és a művészek kiváltságának. Aki képes árnyaltan fogalmazni és gondolkodni, az esetleg nem üti agyon a környezetében élőket.
A szó tett, a beszéd: cselekvés.
Ez az irodalom praktikussága, amiről hosszú évtizedek óta ismét csak álmodunk.
Nekik eszük ágában sincs ezen változtatni, bár döntési pozícióban vannak. Számukra az olvasó passzív, csak élvez és vásárol, mert gondolkodni már túl megerőltető. Széttárják a kezüket és azt mondják, „sajnáljuk, mi mást tehetnénk, ha egyszer erre van igény, ezt kéri az olvasó, ezt kéri a nép”. Pedig az igényeket is ők maguk hozzák létre. Felhergelik a társadalmat, majd bedobnak egy ellenségképet, amelyet aztán a nép cafatokra tép. Ők aztán félreállnak, azt mondva hogy erre kaptunk tőletek felhatalmazást.
Azzal is dicsekednek, hogy eljuttatják az irodalmat az érintetlen perifériákra, mert azokat nem fertőzte meg a kozmopolitizmus. Mi inkább úgy fogalmaznánk, hogy ők vidékieket használnak fel arra, hogy új elitet alakítsanak ki a régi helyébe, hogy ők legyenek az új kozmopoliták. Az elitek harca nem közösségi ügy. Mi ezzel szemben azt mondjuk: le a régi és az új, a liberális és a jobboldali elitekkel!
Ne hagyjátok hogy kiszolgáljanak. Szolgáljátok ki magatokat!
2019. június 18.-án a kolozsvári Planetárium meghívta Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját és elkötelezett Helyőrségest, hogy „erdélyi és magyar irodalomról, közéletről, irodalom-menedzsmentről, a PIM-ről, tehetséggondozásról” beszélgessenek.
Úgy gondoljuk, hogy a romániai magyar sajtót és kultúrát megszálló Fidesz-KDNP apparátusának önkéntes katonájaként sem Demeter Szilárd, sem más, hasonló szerepben tetszelgő közéleti személyek feltűnése vagy szereplése Kolozsváron nem történhet meg anélkül, hogy valakik jelét ne adnák egyet nem értésüknek, ellenállásuknak azzal az irodalmi- és kultúrpolitikai irányvonallal szemben, amelyet ezek a személyek képviselnek. Annál is inkább, hogy ez az irányvonal egy olyan „összmagyar irodalom” gondolatát feltételezi, amelyet egyedül az irányítás tesz egységessé, nem pedig egyéb.
A kolozsvári kulturális közeg részeként jelenlétünkkel és részvételünkkel nem szerettük volna legitimálni a rendezvényt, viszont kritikánkat el kívántuk juttatni az ott megjelenteknek. Ezért az esemény kezdete után röplapokat osztottunk ki a közönségben. A beszélgetés ezzel néhány pillanatra megakadt, mi pedig távoztunk.
Ezzel a gesztussal arra az uralkodó politikai kontextusra kívántuk felhívni a figyelmet, amely kritikáját mind a szervezők, mind a sajtó elmulasztotta megfogalmazni.
a SZSZSZ
*a szem szerkesztősége nem feltétlen ért egyet a közzétevő prófétikus-aszketikus hangvételével, ugyanakkor az álláspont közzétételét kifejezetten fontosnak tartja.
