Fridl Viktória versei

 

a falak színe olyan lehetett
mint a narancssárga szövegkiemelőfilcé
mint a kék szövegkiemelőfilcé
gyümölcstenger tengergyümölcs
a kötélen száradó háromszor három
négyzetméter lepedő nagyon fehér
pamut és kemény egyszerre meleg
és hideg miután megszárad és tiszta
szaga van a széltől a naptól homokos  
egy kicsit amikor a gyerekek
belékapaszkodnak a homokot
lerázzák a nők amikor
lecsíptetik és összehajtogatják

*

a bőr forró száraz de alatta a hús még
emlékszik a hideg tengerre négy perccel
korábbról körülbelül ennyi idő kell hogy
tökéletesen felszáradjon negyvenfokos
nap alatt a kar hosszú szőrszálai mentén
a só mikrogyöngysort alkot kezd újra
elviselhetetlen lenni pedig mennyire
szereti a fényt bemegy a hűvös
szobába levenni a szófáról a hideg
fehér puha viszkóz ruhát megáll
egy pillanatra a test lassan megnyugszik
a bőr nem kiabál jajgat elcsendesedik
néma és piheg lassan megérti készíti magát
örül ahogyan  az ujjak körülfogják a könnyű
erős anyagot huszonöt deka lehet a vállak
emelkednek felfekszik a kézfejre a fejre
a hátra a fenékre csúszik a combokra
simul szünet a térdek a vádlik a bokát
már nem éri vége megnyugszik örül
a bőr hálás alatta a hús ujjong

*

sveti grgur
három kilométerre onnan
ahol a szülőim
nászukat töltötték
a sárga kavicspart
a finom homok
a paradicsomban
vagy a kopár sziget
rácsai
és a nők
vére

*

föléjük ezeréves freskók omlanak, játékkulccsal kötik
műanyagszéküket a kerítéshez, fullasztó pacsuli és
húgy, gyönyörű hajuk, latex nadrágok, a kertkapun
átfolynak az agávé húsos levelei, rozsdás nedvek le a
falakon és kint a nagy rózsaszín plüssszív a bejáraton,
hogy megszületett Auróra, az utca motorok, autók,
égi ruhaszárítók csatatere, embernek nem
való, csak itt érzi jól magát, hazudik