A rojavai kurdok elleni török offenzíva cinizmusa
Afrin katonai megszállása hamis premisszákon alapul, és a török nemzetállam kurdokkal szembeni mély ellenszenvéről tanúskodik.
Ha török közmédiát követjük – a kormánypárti televíziós csatornák és újságok véleményéből kiindulva –, az a tévképzetünk alakulhat ki, hogy az Afrin ellen indított támadással Törökország egy olyan tényezővel akar leszámolni, amely állami létében fenyegeti. A Szíria észak-nyugati részén elterülő, kurd többségű autonóm kanton inváziója a török propagandagépezet szemében az állam befolyásának visszaállítására irányuló önvédelmi, történelmi cselekedet.
Afrinnak a török hadsereg általi megtámadása voltaképpen önkényes megszállás; egy szomszédos ország illegális lerohanása – a támadó állam katonai stratégiája háborús bűnöket halmoz fel, ezért egy destabilizáló, veszélyes aktus, egy ennedik kinyilatkoztatása a török állam kurdok ellen irányuló, mélyen gyökerező évszázados gyűlöletének.
Amíg Törökország azt állítja, a bevetés saját határai védelmét és a terrorizmus elleni küzdelmet szolgálja, narratívájának úgynevezett „terroristái” nem mások, mint a Női Védelmi Egységek és Kurd Népvédelmi Egységek (YPJ és YPG) vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nemzetközileg elismert harcosai, akik kulcsfontosságú aktorai a dzsihadista militánsok elleni küzdelemnek az ún. Iszlám Állam (ISIS) ellen.
Évekig álltak nagy kiterjedésű, észak-szíriai, Törökországgal is határos területek az Iszlám Állam irányítása alatt, azonban Ankarát egészen eddig nem zavarta a szomszédos fasiszta mozgalom. 2014-ben úgy tűnt, Erdoğan még szórakozik is azon, hogy Kobanî az Iszlám Állam kezeibe kerül – a potenciális katasztrófát pedig csak a város lakóinak hősies ellenállása akadályozta meg.
A török állam szemében mind a belföldi, mind a határain túli kurd önrendelkezési törekvések veszélyeztetik a köztársaság egzisztenciáját és megalázóak a török nemzetre nézve, ezért könyörtelenül és kompromisszummentesen kell kezelni őket. A térségben végbemenő szociálpolitikai és geopolitikai változások alkalmat adtak Törökországnak, hogy megtámadja a szíriai kurdokat. A kérdés az, hogy győzni fog-e Törökország, amikor a kurd ellenállók és szövetségeseik az annyira rettegett demokratikus forradalomnak otthont adó városokat és falvakat védik.
Török megszállás
Az Olajág hadművelet – nehezen képzelhető el ennél kevésbé találó elnevezés – január 20-án, szombaton kezdődött el, amikor is a hónapok óta tartó, határon keresztüli bombázások légitámadásokkal, illetve a török kiképzésű és fegyverzetű Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) több ezer katonáját bevonó szárazföldi hadműveletekkel bővültek ki. Nem sokkal később török tankok keltek át Szíria északi és nyugati határán.
Annak ellenére, hogy Erdoğan biztosított arról, hogy a hadművelet hamar véget ér, hétfőre a török hadsereg és FSA szövetségesei – akik egyébként a közösségi médiára feltöltött videókban a török államfő dicsőítése mellett halállal fenyegetik a szíriai kurdokat –, csak pár kilométernyire hatoltak be a kantonba. Mindeközben a légitámadások körülbelül húsz civil halálához és ennél jóval több sebesüléshez vezettek. Az egyik légitámadás során egy család nyolc tagja – közülük hét gyerek – vesztette életét egy Afrin környéki csirkefarmon.
Az afrini YPG és YPJ már jó ideje készült hasonló agresszióra. Három éve, a kobanî-i győzelem után, Abdullah Öcalan, a bebörtönzött kurd vezető figyelmeztetett, hogy Afrin lesz a következő célpont, és hogy „ma nem a textilműhelyeket kell építenünk, hanem a fegyver- és lőszergyártó műhelyeket, hogy létrejöhessen és a társadalom részévé váljon a hadikommunizmus.”
Afrint mindeddig elkerülte az utóbbi hat évben Szíriában tomboló háborús erőszak. A szíriai rezsim 2012-ben elvesztette befolyását Afrin fölött, miután a térség Rojava három alapító kantonjának egyike lett, Kobanî és Jazira kantonokkal együtt. Habár többségében kurdok lakják, a régió számos etnikai csoportnak ad otthont, araboknak, türkméneknek, asszíroknak, jazidiknek, örményeknek, arámiaknak és csecseneknek. Az elmúlt években több ezer, lakhelyét elhagyni kényszerülő egyén talált menedéket a békésnek számító afrini régióban.
Amióta 2014-ben elfogadták a Társadalmi Szerződés Statútumát, Afrint hivatalosan is autonóm, alulról szerveződő adminisztráció vezeti. Ez a demokratikus autonómiamodell a nemek közötti egyenlőségen, a horizontális demokrácián és az ökológiai fenntarthatóságon alapul. Ezt a menedéket, ahol helyi emberek azon dolgoznak, hogy egy radikális önrendelkezésen alapuló társadalmat építsenek ki, nevezi Törökország „terrorista erődnek”.
Békés mozgalom támadás alatt
A kiprovokálatlan támadás igazolására a török államhatalom alaptalanul azzal érvel, hogy mint minden más országnak, neki is joga van az önvédelemhez. Ez az érv azonban a szíriai kurdok megtámadására tekintettel egyszerűen nem állja meg a helyét. Az egyik legerősebb kurd politikai aktor, a Demokratikus Szövetség Pártja (PYD), évek óta hangoztatja, hogy egy békés viszony fenntartása érdekében nyitottak bármiféle tárgyalásra.
Egyetlen kurd többségű kanton sem kezdeményezett támadást Törökország ellen, a leadott lövések csupán a török hadsereg és a törökök támogatta dzsihadista csoportok provokációira válaszoltak, akik az utóbbi években többször is megtámadták Rojavát. Ahogy az az SDF nyilatkozatából kiderül, „békés mozgalomként az Iszlám Állam legyőzésére és a szíriai régió stabilizálására fókuszálnak”; „nincsenek agresszív intencióik Törökország felé, és csak akkor lépnek, ha a saját embereiket látják veszélyeztetve.”
Törökország második indoka az, hogy a hadművelet az Iszlám Államot is célozza, vagyis ezzel az indokkal kívánja a nemzetközi koalíció szíriai működési keretrendszere előtt legitimálni saját akcióit. Ennek megfelelően egy, az Olajág hadművelet kezdetét jelölő hivatalos nyilatkozatban a Török Fegyveres Erők kijelentették, hogy azért támadták meg Afrint, „hogy olyan terrorista csoportokat számoljanak fel, mint a PKK (…) és a Daesh” – az Iszlám Állam arab nevével utalva a szélsőséges mozgalomra.
Senki sem hibáztatná Törökországot az Iszlám Állam ellen irányuló támadásért – mi több, sokan rácsodálkoznának arra, ha Törökország végre ellenségként tekintene rájuk –, azonban ez a kifogás azért nem áll meg a lábán, mert nincs ismert információ arról, hogy az Iszlám Állam jelen lenne Afrinban. A kormánypárti sajtó ugyan vakon megismételte a török hadsereg propagandaüzenetét, de később a hírügynökségnek is ki kellett javítania magát és be kellett vallania, hogy kitörölt két, az afrini török légitámadásokra vonatkozó tweetet, valamint, hogy „Törökország államfője azt állítja, a támadások az Iszlám Államot célozták, de nincsenek ismert adatok arról, hogy az Iszlám Állam jelen volna a városban.”
Árulás, árulás, árulás
Nemzetközi szövetségeseinek nyílt vagy hallgatólagos beleegyezése nélkül Törökország soha nem mert volna támadást indítani Afrin ellen. Az, hogy a török repülők részt vehettek a hadműveletben, annak a jele, hogy Oroszország – Szíria északnyugati légterének felügyelője – implicite zöld utat adott a támadóknak, annak ellenére, hogy az Aszad-rezsim arra figyelmeztetett, hogy minden légtérbe belépő török repülőt kilő. Egy nemrég készült interjúban a PKK végrehajtó bizottságának tagja, Murat Karayilan felvázolta az oroszok pozíciójának értelmezését: „Ha török légi járművek Afrin légterébe kerülnek, még ha török zászló is van rajtuk, azt fogja jelenteni, hogy Oroszország küldte azokat a repülőket. A kurdok így látják majd.”
A kurd erők arcátlan – de nem teljesen váratlan – cserbenhagyásának hatására az Egyesült Államok felszólította Törökországot, hogy „legyen mértékletes” az afrini hadműveletek során, de nem tettek intézkedéseket az Iszlám Állam elleni szövetségeseik megvédése érdekében. Az, hogy az Egyesült Államok, csak korlátozott befolyással rendelkezik a régióban – mivel Szíria nagyobb felét többnyire Oroszország felügyeli –, és közvetlenül továbbra sem léphet fel szövetségesei védelme érdekében, jelentősen ronthat az Egyesült Államok és az SDF viszonyán.
Törökország Afrin elleni tervei akkor nyertek zöld utat, amikor nemrégiben az Egyesült Államok kijelentette, hogy 30.000 fős határőrséget tervez kiképezni, amelynek tagjai nagyrészt az SDF soraiból kerülnének ki. Válaszképpen Törökország azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy terrorhadsereget akar felállítani határai mentén, s kilátásba helyezte az olajágról elnevezett hadműveletet. Emellett Törökország egy ideje folyamatosan vádolja az Egyesült Államokat a terrorizmus támogatásával az SDF pártolása és felfegyverzése miatt.
A bukás kezdete?
Ezen a ponton lehetetlen megjósolni az elkövetkező napok, hetek, hónapok eseményeit. Képesek lesznek az afrini kurd erők megvédeni magukat a török csapatokkal és az FSA (Szabad Szíriai Hadsereg) dzsihadistáival szemben? Mennyi pénzt, embert, hadi felszerelést és időt hajlandó Törökország beáldozni az Afrin elleni hadműveletbe? Nyomást gyakorol majd a nemzetközi közösség Törökországra, hogy megfékezze a hadműveletet és kivonja csapatait a régióból? Hogyan fog Oroszország, az Egyesült Államok, Irán és az Aszad-rezsim reagálni, amikor a török hadműveletek ezen országok érdekei ellen irányulnak? Ezen a ponton túl sok az ismeretlen tényező ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához.
Azonban az az erős ellenszenv nyilvánvaló, amely a kurdok bármiféle önkifejezésre, önrendelkezésre vagy önigazgatásra való törekvésükkel szemben létezik Törökországban. Törökország AKP-irányította kormánya háborút indított a kurd mozgalom ellen – egész városokat tönkretéve, arra kényszerítve őket, hogy elhagyják otthonaikat –, amint világossá vált, hogy a demokratikus autonómia létrehozására irányuló kurd törekvések veszélyeztetik a központi államhatalom autoritását.
Az általános rendkívüli állapot, ami a 2016. júliusában meghiúsult puccsot követte, ürügyül szolgált az AKP számára arra, hogy több ezer, a kurd mozgalommal szimpatizáló párttagot, polgármestert és aktivistát tartóztassanak le, valamint arra, hogy bezárják a kurd mozgalomban gyökerező, baloldali Demokratikus Népi Párt (HDP) vezetőségét.
Mindezeket a tényezőket figyelembe véve érthető meg az afrini offenzíva valódi motivációja. Az elmúlt héten megindított hadművelet kapcsán elharapódzó állam-generálta nacionalista őrület ráadásul akkor tört ki újból, amikor bejelentésre került a meghiúsult katonai puccsot követő rendkívüli állapot újabb hat hónappal való meghosszabbítása. A rendkívüli állapot meghosszabbítása alkalmat ad Erdoğannak arra, hogy továbbra is érdekei szerint formálja Törökország gazdaságát, társadalmát és politikáját annak érdekében, hogy minél tovább hatalmon maradhasson.
A PYD, YPG és YPJ befeketítése nemcsak figyelemelterelő művelet (ami az ellenzékiek és a rendszer kritikusainak módszeres elhallgattatásával jár), hanem továbbra is legitimizálja a rendkívüli állapotot, illetve összefogja az AKP ultranacionalista támogatóinak szavazóbázisát. A 2015-ös választások utáni drasztikus eljárások kis híján szétverték a kurd mozgalmat. Az AKP attól fél, hogy egy erősödő baloldali kurd mozgalom és önigazgatás másoknak is például szolgálhat és forradalmat szíthat Törökországban.
Forrás/Source: Turkey begins cynical offensive against kurds in Rojava
