Képzelt halál képzelt testekkel

1.

fejem fölött recseg az ágy,
belekapaszkodom, csak ellenőrzöm,
tudjam, hogy mikor
csiszolatlan lécek feltúrják a bőrt, a húst
és zsíros massza kenődik a fára
belefulladnék
tüdőben felgyűlt vérbe vagy egy csigolya
érzéstelenítne holnaptól tolószékbe

két-háromezer kilométert repülsz,
hogy tologatásnak, kanalazásnak,
töltögetésnek, pelenkának
álcázott önsajnálatba burkold
a felismerést, hogy éppen most
nem vagyok tehetetlen,
mert nincs már amit

2.

a hús lerázta évszázadok
alatt ráragasztott plakátfényű
kényszerzubbonyait,
melybe te csak a körmöd
kaparod véres csonkokra
lyukat sem ütsz, deformálod

a húsról leszakadtak a kényszerek
ahogy nem teszem már keresztbe
a lábam és nem dörgölöm
csiklóhoz a kezem
nem simítom a szőrt
de le sem vágom
a masszát nem alakíthatom  már
nemzubbonnyá,
így hullik le magától
belerothad a szobába

te hiába halnál,
szorosra van kötve a kezed,
nem vetne véget
csak belemerevítene a küzdésbe,
ami nekem már nincs
de nem-létem nem-halálához
nem elég felszabadult,
tehetőn és tehetetlenen túli
ujjaim mozdulatlansága
bilincsed kell és borotvád

egymásba fonódott comb
egymásba hajtott fej
egymásba folyt vér
egymásba oszladó
csak a test
van

ez sincs