tatrangon fridával

bent főzik a vacsorát, kint tapossák a cigit:
bőrünkön pihen a füst, elterül, pihen

szemeidet nyitod, nehezebben nyílnak,
nézed magad egy ablakon,
szobában belsőablakon,
rántottaszagban dörzsölöd szemed,
csak felszíne nedves, belül száraz föld

hasonlítson kezed estére, fára,
akkor sírás rázna,
akkor kicserepesedne,
mint hidegben a füst,
reggel felé szakadozva jár a szél,
a kályhákban hat után már foltosodik a parázs

attól félsz, majd kikaparják
belőled minden reggel újra,
de szereted, úgy képzelem szereted
ahogy a hideg kicsíp, consumál,
hiába vonja be zsír a hajadat
minden éjszakára

azt álmodod, hogy könyékig
egy dézsa tintában matatunk,
kipirulunk, élvezzük ahogy gőzöl
és a lábainkra öntjük

ébredés után előbb magadra kened,
majd megeszed a fekete, hideg földet,
hogy titokban egyszerre hozhassa el
neked a hideget, a forrót, s a lázat
amit szeretsz lefekvés előtt

szemeid elhagyják tatrangot
és alszanak és nehezebbek:
valahol valakik felkelnek,
ránkégnek, ránkfeketednek