Vass Csaba versei
Vass Csaba (1995, Szászrégen) jelenleg Kolozsváron él, de néha hazalátogat szülőfalujába, Görgényüvegcsűrre. Három éve foglalkozik versírással és slam poetryvel. Inkább slammernek, mint költőnek tartja magát, de lehet, hogy igazából egyik sem. Mostanában írt szövegei szülőfalujában eltöltött gyerekkorát próbálják feldolgozni. Ezeket egyik tanára parasztavantgárd szövegekként definiálta. Csabának ez a megnevezés tetszik, tehát ő parasztavantgárddal foglalkozik. Az Üvegcsűr című vers egyik „kistestvére” a szifonline-on olvasható Két kép.
Üvegcsűr
Az egyszerűség és durvaság helyén
ahol feltördelt kezek gyúrták a betonkovászt
és pihenni csak a templom kórusában tudtak
a könyörgések között
születtem meg én és a hozzám hasonlók
Apáink egymáshoz és hozzánk hasonlóak voltak
nem szerették a kenyeret
és nem szerették a vizet sem
Mosdatlan fanyarságban
itták a sört
nem kívántak többet
az olcsóbb dohánynál
és nem kívántak kevesebbet az előlegnél
Asszonyok között nőttünk fel
kőműves és paraszt feleségek között
akik barna derekukat tartották a napnak nyaranként
és fagylaltot ettek a faluvégi vegyesboltban
Mi szépnek és jónak találtuk őket
habár sem a szépség sem a jóság
fogalmával nem voltunk tisztában
Mi asszonyok között laktunk
gyomláló és fejő asszonyok között
Nem volt bennük semmi túlvilági
semmi felemelő
Nem hordtak már fejkendőt mint anyáik
ami valamiképpen líraivá tette volna lényüket
és nem viseltek kötényt sem
Többnyire turkálókból öltöztek
kiskabátban és teniszcipőben hordták a tejet
de vasárnaponként átváltoztak
hogy aki addig nem ismerte őket
azt hihette volna hogy holmi városi dámák
De mi ismertük őket
hát nem hittünk róluk semmit
így soványodtak és híztak el a mi asszonyaink
Játszottunk magunkkal és egymással
köveket hajigáltunk patakba és ablakokba
labdákkal törtük le a tulipánokat és nárciszokat
Vérző térdekkel hajtottuk a bicikliket
kutyákat akasztottunk és békákat fújtunk
szerencsésebb napjainkon
Isten bocsássa meg mindazoknak akik
elmondták nekünk hogy ez bűn
Ismertük a lépcsőn ülő barátaink estéit
tudtuk hogy melyikünk hogyan
káromkodik mikor nem talál valamit
hogyan amikor a lovakat fogja be
és hogy amikor már csak nincs mit mondania
Disznó vicceket tanultunk egymástól
téptünk hajat
törtünk fogakat
vágtunk pikkfabotot
mogyorófavesszőt
és nyulat is
csupán kedvtelésből
Egymást tanítottuk köpni és csúfolkodni
cserepes szánk szidott istent embert szűzmáriát
Vasárnaponként ministráltunk
és mind lopni akartunk a perselypénzből
de ezt nem mondtuk senkinek
és nem is tettük meg
Tudtuk hogy az isten aki
mindig a tarkónk mögül figyel
soha nem bocsájtaná ezt meg nekünk
Aztán megtanultunk mi is inni
és egyre jobban élveztük az ivást
Nem is kerestünk rá okot
mint azok a férfiak akik előttünk
Azért ittunk mert szerettük az életet
és azért szerettük az életet mert ihattunk
Városi port hordtunk haza ruháinkban
a délutáni buszokkal
Megtanultunk házakat és hidakat rajzolni
fogakat tömni
és hajat vágni
Nyaranként boldog tudatlanságban
szénás csűrökben aludtunk
ahogy elképzelésünk szerint nagyapáink is
Így lettünk örökösei
a sosem volt aranykornak
Lassan elfelejtettünk verekedni is
feldúlt állapotban
csak morogtunk
mint a mezei sündisznók
Túl tiszta volt már az ingünk
és túl finom a bőrünk
a vérontáshoz
Hősök szüzek és pátriárkák gyerekeinek képzeltük magunkat
holott csak pásztorok halászok és ácsok gyermekei voltunk
A temetéseink kalács és köményes ízűek voltak
Azt hittük vallásosak vagyunk
de túl babonásak voltunk a valláshoz
Nem mentünk el vederrel senki előtt az úton
és nem érdeklődtünk az előttünk elmenők úti célja felől sem
Napjaink lenyugvását és jószágaink pusztulását szavaltuk
minden járványokkal behintett alkonyon
Gombamártással és őzhússal ünnepeltük
a sikeres falopásokat
Fejszéket áztattunk patakokba a holnapi zsákmányért
Kaszákat fentünk szénás csűrjeink bőségéért
Így éltünk mi a kiáltások göröngyein
a szégyenoszlopokon és a szenvedések fakó vízmosásain túl.
(Kassák Lajos Óda 1948 című verse nyomán )
Egy előtt
Lassan rá kell jönnöm, hogy a békés és fájdalommentes halálról le kell mondanom
és még a lábfejemet sincs időm megcsodálni.
A kémények kiválnak a cserepekből és csalánok nőnek a cipőnyomokban.
A vidámparkban kolorádóbogarak hallgatnak a gyarmatosításról.
Két isten sakkozik a koccintósban.
A parasztok lovakat kergetnek az óriáskeréken.
Mégis jól van így,
a magok kikelnek,
a katonák learatnak.
Egy teraszon ülök és a juharfákra gondolok.
Az egyik isten sakkot ad, kezd eldőlni a mitológiánk sorsa.
A lábfejemen megpirosodik az izzadság.
Várandós anyák állnak a postahivatal előtt.
Egy cinege megtörli csőrét a villanyvezetékben.
Öt perc múlva egy óra!
