Kritikai elemzések a tüntetésekről
Florin Poenaru szövege után a szemafor rovatban egy olyan szemlét publikálunk, amelyet a román nyelvű baloldali kritikai sajtó amnesztia- és kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatos cikkeinek fordításaiból állítottunk össze. Ezzel a kezdeményezéssel próbálunk betekintést nyújtani a romániai politikai életbe és annak kritikai megközelítési lehetőségeibe.
Ciprian Șiulea: A korrupcióellenesség a maradiság ellen – sok a képmutatás, kevés az eszmény
Fordította: Codău Annamária
A romániai tüntetések – mind a román, mind a nyugati médiában – a demokrácia és jogállam vs. diktatúra és korrupció aszeptikus tónusában jelennek meg. Egy súlyos gazdasági és társadalmi problémákkal terhes időszakban a gazdasági és társadalmi nézőpont nem kap többé helyet a nyilvánosságban.
[…]
Bár ez az egész abszurd epizód még mindig ködös, és talán mindörökre az is marad, az bizonyosnak tűnik, hogy a PSD[1] nem értette meg, hogy a hatalom mennyire a választásokon, és voltaképpen magán a politikai rendszeren kívülre helyeződött. A DNA[2] egy rendkívüli hatalmi központtá vált. Együttműködhet a titkosszolgálatokkal és szövetségeket köthet egyéb állami intézményekkel, mint például a CSM[3], vagy politikai hatalmi pólusokkal, mint az elnökség, de ebben a pillanatban egy független hatalmi pólus. Mindezen szövetségek és kollaborációk módosításokat szenvedhetnek, az elnökök, pártelnökök, generálisok cserélődhetnek, de a korrupcióellenesség jelenleg a jobboldal egy nagyon erős politikai vektora, és valószínűleg évekig az is marad.
Miért a jobboldalé? Mivel a legalitást a demokráciával és a közjóval teszi egyenlővé, a korrupcióellenesség mentesíti magát a szociális államtól, vagyis attól a gondolattól, hogy az államnak a törvénytelenség elleni küzdelem negatív tevékenysége mellett még egy pozitív tevékenysége is kell legyen; a korrupcióellenesség a felsőbb osztályoknak kedvező társadalmi rendet támogatja, sok legalitással, alacsony adókkal és nagyon kevés szociális szolgáltatással (amelyek a hivatalos diskurzus szerint csak a korrupció eltávolításával és privatizációval tehetők pontra; a jelentős állami adminisztrálás és költségvetési juttatások elavulttá és ízléstelenné váltak). Így az utóbbi heteknek és ennek az egész időszaknak a valódi konfliktusa egyszerű, inkább az erőforrásokhoz, mintsem az eszményekhez kapcsolódik, egyfajta leszámolás azután, hogy a választási eredmények nem az elvárt módon alakultak.
[…]
Lássuk, hogy melyek ennek a politikai és társadalmi konfliktusnak a mechanizmusai és perspektívái. Létezik, természetesen, egy a nyugati liberális demokráciák mintájára létrehozandó jogállamért folytatott valódi küzdelem is, viszont az általában ezzel kapcsolatos lelkesedés nem igazán indokolt. Most itt eltekintünk attól, hogy maga a modell is – országonként különböző mértékben és változatokban – nagy társadalmi különbségeket termel ki, ami nemcsak az elfogadható színvonal alatti életet jelent a lakosság nagy része számára, hanem instabilitást is – az Egyesült Államokban egyelőre egy olyan milliárdos került hatalomra, aki a modellt annak abszurd egyenlőtlenségi következményeiig akarja elvinni és tönkretenni a jó oldalait is, semmiféle alternatívát sem kínálva helyette. Trump még csak a mandátuma elején van, de a jövő a nagyon rossztól a még rosszabb fele tart, és ez az irányváltás nem a nőgyűlölet és rasszizmus hirtelen jött kirobbanásának a következménye: Trumpot a világ első liberális demokráciájának abbéli kudarca hozta hatalomra, hogy egy minimális társadalmi méltányosságot hozzon létre. Az AEÁ számára pillanatnyilag a legoptimistább forgatókönyv a gyors visszatérés a Trump előtti, csődbe jutott politikai rendszerhez.
Ezen túllépve, Románia számára nem létezik más modell. De a korrupcióellenesség nem feltétlenül a feléje vezető út. A nyugati jogállam és demokrácia olyan berendezkedés, amely az illető államok modernizálódásának korában végbemenő kohéziós, homogenizációs és társadalmi integrációs folyamatokra támaszkodik, egy olyan szakaszra, amelyet mi csak részlegesen tettünk meg. Még ha sikerülne is a teljes korrupció kiirtása, ez nem azt jelentené, hogy a nyugati modell működni kezd, mivel a működését biztosító társadalmi alap hiányozna. És mivel Romániában a társadalmi egyenlőtlenség és fragmentáció folyamatosan fokozódik, miközben a politikai, gazdasági és intellektuális elitek a jóléti, segélyező állam terhére panaszkodnak (bár az EU utolsó, néha csak utolsó előtti helyén vagyunk az oktatást, egészségügyet és a szociális ellátásokat mérő mutatók, valamint a megfelelő költségvetési juttatások tekintetében), ez a társadalmi alap továbbra is hiányozni fog.
De ki fogja a korrupcióellenességet elégségesen támogatni ahhoz, hogy az végérvényesen kiirtsa a korrupciót, ki fogja fenntartani ezt az új maximális, és az aktuális tüntetések szellemében nézve egyenesen egyedi eszményt? A korrupcióellenesség és a politikai jobboldal között, a korrupcióellenesség neoliberális irányából adódóan, de a közlekedőedények elvének megfelelően is, egy természetes együttműködés áll fenn. A korrupcióellenesség átvette a politikai jobboldal egyes funkcióit, de ha utóbbi visszanyeri erejét, másvalamivel is helyettesítheti majd. És a korrupcióellenesség keverőgépébe került jobboldali politikusok is megelégelhetik a helyzetet. Tulajdonképpen egy erőteljes korrupcióellenesség és egy mélységesen korrupt politikai rendszer együttese egyértelműen ellentmondás: az egyetlen lehetséges támogatás egy olyan típusú autoriter és „idealista” politikus részéről jöhet, mint Băsescu, de az ő elnökség utáni sorsa nem túl inspiráló.
Merre tovább a demokrácia, a törvényesség és a civilizáltság e Győzelem téri[4] pszeudo-diadalától? A korrupcióellenesség egyelőre azoknak az etnikai és vallási sovinizmusoknak a helyi megfelelője, amelyek a nyugati demokrácia szurrogátumait támogatják Magyarországon és Lengyelországban, ahol a választások még dekoratívabb kiegészítőkké válnak, mint nyugaton; a fő erő, amely a középosztály, a „civilizáltság” és a „nyugatiasság” dominanciáját biztosítja a megvezethető tömeggel szemben. Most úgy tűnik, a tetőpontján van, és még legalább néhány évig szép jövője lesz, de a jelenlegi egyensúly bármikor felborulhat és helyébe léphet akár egy nacionalista vagy rasszista sovinizmus (amelytől Románia eddig szerencsére óvva volt, akkor is, ha senki sem véli tudni, miért), akár egy másik eredeti helyi formula, technokrácia, költségvetési megszorítások stb. (formájában és intenzitásában eredeti, ugyanis a korrupcióellenesség annyira normalizálódott Romániában, hogy senki sem veszi észre, mennyire partikuláris a helyi változata, valami magától értetődőnek tűnik, mint a levegő), egy olyan formula, amely a demokrácia még fokozottabb leépülésével jár együtt. Akárcsak Amerikában, az azonnali legoptimistább forgatókönyv Románia számára a korrupcióellenesség és a technokrácia előretörése előtti képviseleti demokráciához való visszatérés, bármilyen aljas is volt az, annak reményében, hogy az egy adott ponton egy valódi társadalmi fejlődés kezdeményezése mellett dönthetne. De ne tartsuk vissza a lélegzetünket, az esélyek nem tűnnek mesésnek.
[…]
Forrás: Ciprian Șiulea: Anticorupţia împotriva retrograzilor – multă ipocrizie, puţin ideal. Baricada, 2017.
Ovidiu Țichindeleanu: Antikommunizmus helyett társadalmi igazságosságot és népszuverenitást!
Fordította: Székelyné Hencz Melinda és Dobrai Zsolt Levente
Amiről azonban a lázadás ezen újabb pillanataiban – amely egyelőre a tiszta jelen lázadásának tűnik – megfeledkeznek, az az a tény, hogy nem egyedül a kormányon levő PSD felelős az ún. tranzíciós vagy átmeneti időszak[5] társadalmi katasztrófájáért, hanem az a jobboldal is, amely egy igen hosszú kormányzás után éppen most van visszavonulóban. Jelen pillanatban azok, akik a tegnap még a neoliberalizmus és a megszorítások gyarmatosai voltak, akik az egykulcsos adó, illetve a „minimális állam” hívei és haszonélvezői, akik nyíltan kifejezték a nép iránti megvetésüket, magasztalva a fehér ember civilizációját, a megszálló háborúkat, szóval, ezek az elitisták és pártváltogatók sunnyognak végig az utcákon és azt kiáltják, hogy le a tolvajokkal. Ezért a társadalmi igazságosság rekonstruálásának elve nem korlátozódhat a PSD ellen folytatott harcra, sem a korrupcióellenes küzdelemre; ennél jóval általánosabban kell megközelíteni. A majdnem három évtizedes átmeneti időszak után, már ideje volna nem a „kommunistákat” hibáztatni mindenért. A majdnem három évtizede folyó társadalmi megosztás, elértéktelenítés és elidegenedés után a politika átfogó újratervezésére van szükség, amely lehetővé teszi a társadalom újraszervezését úgy, hogy – ezennel – ne a hegemóniára irányuló politikákhoz való engedelmes felzárkózás vagy a válságba kerülő tőke kimentése kapjon elsőbbséget.
Az igazság az – és ezt még az a kulturális jobboldal is beismeri, amely antikommunista fundamentalizmusából adódóan majdnem három évtizeden át a baloldal cenzúrázására vagy a politikai szférából való teljes száműzésére törekedett –, hogy szükség van olyan ténylegesen szociális irányelvekre, amelyek a javak valamilyen úton-módon történő újraelosztását helyezik kilátásba, és nem csak a progresszív (többkulcsos) adózáshoz való visszatérésen keresztül, hanem egy hazai fejlesztési alap létrehozásával is. Egy másik, mára már mind a baloldalon, mind a jobboldalon evidenciává vált igazság – amelyet a technokraták eszményítése is visszaigazolt – az, hogy úgy a politikum, mint az állami gépezet, a világméretű és helyi válságok közepette, a szuverenitás és a „patriotizmus” sajátos irányába fejlődött, amely teljesen magáért való, önellátó, és amely így egyre inkább elhatárolódik a népszuverenitás helyi megnyilvánulásaitól. Nem elég szembeállítani a Dragnea és Shhaideh technokráciáját a Cioloş technokráciájával. Az állam visszanyeréséhez a politika átfogó újratervezése szükséges, egy világos ideológiai identitás felvállalása, amely ellensúlyozni képes az ablakok nélküli, titkokkal terhes (hivatali) folyosók szűkös kilátásait.
A választásokat követő látszólagos stabilitás rövid időszakában úgy tűnt, hogy időszerű volna 2017 végére megszervezni egy olyan szociális fórumot, amelyben a képviselők újabb generációja, a különböző pártok – beleértve a PSD-t is – haladó szemléletű tagjai vennének részt, illetve a (párt)független baloldal, a civil, politikai és művészi csoportosulások, azért hogy ebben a közös felállásban beszéljünk a javak újraosztásának és az értékesítés lehetséges módozatairól, a kommunalitás, a népszuverenitás és a nemzetközi egyensúlyi állapot érvényesíthetőségének formáiról. Most viszont úgy tűnik, hogy egy ilyen találkozásnak vagy találkozássorozatnak az ideje már el is érkezett. Abban a nemzetközi kontextusban, amelyben a „progresszív erők” hajlamosak felháborodott kommentárjaik világába menekülni, miközben a jobboldal különféle „botrányok” szításával foglalkozik, nemcsak a tettrekészség és a tüntetés ideje érkezett el, hanem a konkrét cselekvésre irányuló megbeszéléseké/diszkusszióké is.
[…]
Forrás: Ovidiu Țichindeleanu: Justiție socială și suveranitate populară, nu anticomunism. Critic Atac, 2017.
Alexandru Dumitrașcu: A szocializmusba vezető út szegényellenes mémekkel van kikövezve?
Fordította: Szigeti Attila
[…]
Az “átmenet veszteseinek” politikai kirekesztése – szociális rasszizmus
Az urbánus-korporatista középosztály szociális rasszizmusa a jelenlegi tüntetésekkel egy olyan szintre ért, amely már nem engedi meg, hogy azok, akik a romániai baloldali mozgalmat pontosan e középosztály problémáinak a kezelésére szándékozták felépíteni, figyelmen kívül hagyják. Ugyanakkor, az elmúlt évek társadalmi mozgalmaihoz viszonyítva a tüntetések nem hoztak diskurzív fordulatot, ugyanis a szociális segélyezettekkel, az átmenet veszteseivel szembeni gyűlölködő diskurzus (egy olyan országban, amely az Európai Unió viszonylatában a legkevesebbet költ szociális segélyzésre), és általában a mindazokkal szembeni gyűlölet, akik nem zárkóznak fel a helyénvaló és civilizált politikai opcióhoz, már 2014 óta dominánssá vált. […]
Az urbánus-korporatista középosztály az általa nehezményezett összes társadalmi problémáért azokat okolja, akik 2016-os decemberi választásokon a PSD-re szavaztak. Már a cenzusos demokrácia leggroteszkebb formáit – az iskolázatlanok, jövedelemnélküliek, egyes etnikai vagy korcsoportok választójogának a felfüggesztését – javasoló autoriter indulat sem számít kivételesnek. Nem pusztán arról van szó, hogy a radikálisan eltérő gazdasági helyzetben lévő (értsd: prekárius, létbizonytalan) társadalmi csoportokat determináló mechanizmusok megértésére irányuló törekvés elenyésző az önmagukat liberális demokratáknak címkéző tüntetők körében: az agora-n immár nyíltan támogatják ezeknek a diskurzíve egyfajta ember-alatti szintre redukált társadalmi csoportoknak a választójogból való kizárását. […]
A „PSD és USL[6] – ugyanaz a szemét!” szlogentől a „PSD és ALDE[7] – ugyanaz a szemét!”-ig
Egyfelől tehát a gazdaságilag leginkább marginalizált csoportokkal szembeni szociális rasszizmussal szembesülünk. Másfelől pedig egy explicite nem felvállalt, de egyre láthatóbb politikai pártossággal. Nem csak arról van szó, hogy most már a „PSD és ALDE ugyanaz a szemét”, miközben a régi PNL[8]-ből (és PDL[9]-ből) alkotott ellenzék szalonképesnek, az USR[10] pedig a középosztály misztikus megmentőjeként tűnik föl, de a korrupcó és a hatalommal való visszaélés is kétféle megítélésben részesül: miközben a Kövesi-Coldea botrány észrevétlenül elmúlt, a DNA pedig a hatalomért folyó politikai harc alantas érdekein kívül álló messianisztikus intézményként tűnik föl, a korrupció immár kizárólag a PSD jellegzetességévé vált, a politikai jobboldal pedig teljesen elképesztő módon makulátlan korrupcióellenes harcossá vedlik át. A DNA-stílusú igazságszolgáltatás politikai jellege szisztematikusan figyelmen kívül marad. A politikától függetlenített igazságosztó DNA szembehelyeződik a PSD-vel, ami a maximális korrupció prototípusaként jelenik meg, teljességgel megfeledkezve a jobboldali kormányzások semmivel sem kevésbé korrupt ügyeiről. A politikai jobboldal, noha az 1989 óta eltelt időszak felében kormányon volt, ciklikusan a megvesztegethetetlen megmentőként, a vörös pestis elleni harc egyetlen opciójaként (a hőn szeretett legkisebb rosszként) tér vissza. […]
A korrupcióellenesség illiberális diktatúráját? Inkább ne.
[…] Ismét egy tragikus választás előtt állunk. Ahelyett, hogy a jelenlegi PSD és a politikumba beavatkozó DNA között döntenénk, a legjobb opciónak egyelőre a választástól való stratégiai visszalépés tűnik, annak érdekében, hogy a politikai helyzet által felkínált zárt variánsokon kívül keressünk megoldást. Érdemes itt megjegyezni, hogy egy politikailag még erősebbé váló DNA – a 13-as sürgősségi kormányrendelet kidolgozása ügyében indított vizsgálat márpedig ezt sugallja – bármiféle jövőbeli alternatív politikai opció elé akadályt gördíthet – ha a PSD végső soron mégiscsak felelősségre vonható, a DNA-SRI duót azonban semmiképpen sem lehet politikaiag felelősségre vonni. […]
A technokrácia és a korrupcóellenesség szövetségeként működő, politikailag kilúgozott kormányzást (a romániai politikai térben, amelyben a korrupcióellenesség ellehetetlenítette a valódi politikai vitát: mikor is folytattunk utoljára vitát arról, hogy milyen gazdaság- és társadalompolitikát kellene támogatnunk?) nagyon nehéz lesz utólag egy valódi politikai opcióval lecserélni.
A korrupcióellenesség újra és újra fölfedezi majd – ahogyan teszi ezt már egy jó ideje – ellenségeinek végtelen sorát, tökéletesen beváltva szerepét: azt, hogy bármilyen, a status quo megváltoztatását valós módon elősegítő társadalom- és gazdaságpolitikákkal kapcsolatos vitát folyamatosan elfojtson. Az egyik oldalon állnak a feddhetetlen szentek, akik technokrata-liberális projektjeikkel a történelem süllyesztőjébe utalt, puszta létük miatt Románia modernizálásnak akadályozóiként megvádolt másodrendű állampolgárokat hoznak létre, a másikon pedig az ugyanannyira, ha nem még erősebben a nagyvállakozói szektort liberális módon támogató PSD, amely egyben politikailag klientelista, s egy olyan protekcionistább, etnicizált és konzervatív nemzeti kapitalizmus irányába hajlamos elmozdulni, amely az előbbitől eltérően némi morzsát is juttat a marginalizált társadalmi bázisnak – amennyiben a következő két lehetőség közül kell választanunk, akkor az egyetlen ésszerű választás e választás elutasítása, illetve egy új, valóban progresszív opciót lehetővé tevő társadalmi-politikai tér megteremtése. […]
Egy új alternatíva létrehozása esetén a korrupcióról szóló diskurzusnak nem csak a jelenlegi politikai spektrum bizonyos szegmenseinek szerepét kellene – a bevett rituális-ideologikus retorikával – kiemelnie, hanem azokra a kapitalista fejlődési viszonyokra is rá kellene mutatnia, amelyek egyre inkább megszilárdították az olcsó munkaerőt eladó Románia pozícióját a kapitalista rendszer perifériáján. Miért is hinnők azt, hogy nem aratna sikert egy olyan diskurzus, amelyik például az infrastruktúra-fejlesztés csődjéért nem kizárólag a politikai osztály korrupcióját és inkompetenciáját okolná, hanem azt az eljárásmódot is leleplezné, ahogyan a másik póluson a különféle nagyvállalatok, mint a Bechtel, visszaéltek hatalmukkal, behajtották a profitot és nem hagytak semmit sem maguk után. Vajon nem találna meghallgatásra egy olyan érvelés, amely nem csak azt hangsúlyozná, ahogyan a politikusok az állami vállalatok privatizációjában személyes profitra tettek szert, hanem a magánérdek által vezérelt tőke (mind a nemzeti tőke – már amennyire szerepet játszott –, mind a transznacionális nagytőke, amelyek a pénzügyi siker és a velejáró – sok esetben akár a privatizált tőke lerombolása révén szerzett – profit behajtása után egy társadalmi-gazdasági katasztrófát hagytak maguk után) szerepét is kielemezné? Vagy: a privatizációkban részt vett politikusok ritualisztikus-igazságosztó elítélése (a privatizáció mellesleg egy olyan téma, amelyet a román jobboldal érdekes módon elég gyorsan elfelejtett, a privatizációk meg persze maradtak úgy, ahogyan azokat végrehajtották) mellett vajon nem volna politikaig releváns azoknak a privatizációknak a kielemzése, amelyeknél a tőke nem tartotta be a sok esetben egyébként is csak minimális szerződéses felelősségét? Politikailag veszteséges volna állást foglalni a minimálbér 10-, 20-, 30-szorosát kereső privilegizált állami bürökraták szektorával, de egyben azzal a móddal szemben is, ahogyan Romániában annak az alulfizetett tömegnek a rovására lehet profitot termelni, amelytől még a szocializmus idejéről maradt csekélyke szociális támogatást (a szó tág értelmében, beleértve az oktatáshoz, egészségügyhöz, nyilvánossághoz stb. való ingyenes hozzáférést) is megvonják?
[…]
Egy alternatív baloldali politikai projekt nélkül a többé-kevésbé sikeres korrupcióellenes harc, illetve a Boc vagy Tăriceanu, Ungureanu vagy Ponta, Cioloș vagy Grindeanu, vagy – miért is ne – Nicușor Dan vagy Clotilde Armand hamis kormányzási alternatívái által meghatározott periférikus román gazdaságpolitika lényege ugyanaz, változatlan marad: az olcsó munkaerő által biztosított viszonylagos kompetitív előny.
Formális értelemben munkások – de a helyi kapitalizmus abszolút konzervatívjai
Az általam itt – adekvátabb terminus hiányában – urbánus-korporatista középosztálynak nevezett osztály legfontosabb szegmense a nagyvárosok korporatista osztályának „szalonképesebb” alosztálya: az IT [információtechnológia] szektorban, illetve a customer service marketing és outsourcing osztályain dolgozók, akiknek a keresete általában a minimálbér kétszeresesénél kezdődik. A korporatista ranglétrán való meritokratikus előrelépés lehetőségének bűvöletében ez az osztály elhatárolódik az alsóbb osztályok szegénységétől, antagonisztikusan szembehelyezkedik velük. Elhatárolódásukat a posztszocialista korszakban kialakult diskurzus is meghatározza: ez a diskurzus a kommunizmusellenesség (amely már a kezdet kezdetétől megakadályozza, sőt diabolizálja a szociális vagy gazdasági jogokkal kapcsolatos kívánalmakat) és a korrpucióellenesség sajátos ötvözete. […]
E munkás-arisztokrácia alosztályának magatartása egy sajátos gazdasági szerkezetben elfoglalt privilegizált helyzetükkel magyarázható: ez a szerkezet a nagy többséget a vesztesek pozíciójába utaló helyi kapitalizmus rendszere, amelyben a kompetitív előnyt az olcsó munkaerő (és annak intenzív kizsákmámyolása) biztosítja. Ezt a gazdasági bázist felülről az imént említett posztszocialista ideológia (a kommunizmus- és korrpucióellenes, továbbá a civilizáltak/elmaradottak, sikeres nyugati/elbukott keleteurópai kapitalizmusok stb. hamis dichotómiáit kitermelő öngyarmatosító diskurzusok szintézise) determinálja. A munkás-arisztokráciát ez az egész rendszer a társadalmilag-gazdaságilag prekarizált csoportokkal szemben egy még távolságtartóbb, ám ugyanakkor az őket alkalmazó vállalatok transznacionális tőkéjével nagyon is szoros szövetségi pozícióba utalja.
Ebből a nézőpontból a korporatista alosztálynak a marginalizált csoportokkal szembeni hisztérikus gyűlölete (ami persze többnyire nem tudatos – magatartásuk, amennyiben demokratikus-civilizatorikus elveiket önmagukra alkalmaznák, saját maguk számára antidemokratikusként lepleződne le) már egyáltalán nem tűnik esetlegesnek. Konzervatív attitűdjük, ellenkezőleg, az őket társadalmilag egy nagyon sajátos proletariátusként determináló gazdasági bázis és a kreatív versus társadalmilag-gazdaságilag prekárius csoportok antagonizmusát kitermelő ideológiai felüldetermináció képződményének szükségszerű eredménye. […]
Mindent összevetve, ha tehát a korporatista középosztály mind a gyakorlati, mind a politikai-gazdasági, továbbá ideológiai tapasztalat fényében a társadalmilag-gazdaságilag marginalizált csoportok érdekeivel antagonisztikusan szembehelyezkedőnek bizonyul, egyáltalán mi indokolná még, hogy ezt az alosztályt a baloldali üzenet fő befogadójának tekintsük? […]
Ha 2012-ben a „Ne a korporáció törvénykezzen!” még egy a piactéren (és a Verespataki, illetve Pungești-i környezetvédő tüntetéseken) gyakorta hallható szlogen volt, a mostani tüntetéseken már ezen korporatista osztály domináns ideológiája nyivánul meg, vegytiszta formájában: a meritokratikus-civilizatorikus pólusaként felértékelt korporáció a társadalmi mozgalmak diskurzusában immár a társadalmi problémák megoldásának szerves részévé vált. Mi több, személyesen is képviseli ezt a megoldást: a korporációk middle- és upper-managementje és a bankigazgatók a középosztály maradék részével vállvetve tüntetnek.
Hogy pontosan melyik az a stratégia, amelyet ezentúl követni kellene, az még megtárgyalásra, kísérletezésre vár. Azt gondolom azonban, hogy egyvalami meglehetősen világos: lehetetlen egy társadalmi csoportot mind a saját gazdasági érdekeivel, mind a körében már meggyökerezett jobboldali ideológiával szembefordítani. A román baloldal már túl hosszú ideje arra kényszerül, akarva akaratlanul – éppen az urbánus osztály megszólításának központi törekvése miatt – hogy a privilegizált városlakó szociális rasszizmusának különféle formáit tolerálja.
Egy olyan új baloldal felépítése, amely a tág értelemben vett „átmenet vesztesei”, a PSD hagyományos politikai bázisa (a rurális és a szegény urbánus rétegek) mellett a többnyire minimálbérért dolgozó, vagyis a viszonylag elfogadható bérek privilégumával nem rendelkező – valójában nem is annyira – korporatisták hadát egyaránt megszólítaná, rendkívül nehéz feladatnak tűnik. Másfelől azonban, önnön érdekeik és konzervatív ideológiai diskurzusok ellen fordítani a privilegizált korporatistákat – ez egy kisebb csodával érne fel.
Végül, egy a gazdaságilag legprekáriusabb csoportokhoz szóló baloldali alternatíva kidolgozására irányuló hosszú távú harc nehéz ugyan, de nem lehetetlen feladat. Az átmenet vesztesei alapjában véve nem lelkesedésből, hanem bármely más olyan alternatíva hiányában szavaznak a PSD-re, amely ne alázná meg és marginalizálná őket még inkább.
Forrás: Alexandru Dumitrascu: Drumul spre socialism e pavat cu meme antisăraci? Critic Atac, 2017.
[1] Partidul Social Democrat – a szociáldemokrata párt
[2] Direcția Națională Anticorupție – Román Korrupcióellenes Ügyészség
[3] Consiliul Superior al Magistraturii – Legfelső Bírói Tanács
[4] Piața Victoriei
[5] Az átmenet (románul: tranziție) kifejezés itt a kelet- és középeurópai szocialista pártállamok vagy államszocialista rezsimek 1989-es rendszerváltás utáni időszakát, vagyis az – elvileg – a szocializmusból a kapitalizmusba, politikailag az egypártrendszerből a liberális demokráciák többpártrendszerébe, gazdasági értelemben a központilag tervezett államgazdaságból az államtalanított, vagyis privatizált (többnyire a nyugati tőke által felvásárolt) gazdasági rendszerbe való átmenetet jelöli.
[6] Szocialisták és Liberálisok Uniója
[7] Liberálisok és Demokraták Szövetsége
[8] Nemzeti Liberális Párt
[9] Demokrata Liberális Párt
[10] Románia Megmentése Unió
