A magvető zsákja kiszakad
Hazamegy és megszidják, nehéz fejjel
dől durva ágyába. Alatta ropog a szalma,
mint a csontjai. Elcsitítja belsőszerveit
és kibújik bőre kényszerzubbonyából.
Álmában három magból bozót nő,
tízből erdő, százból friss forrású hegyek,
és ezek között kalász terem. Az emberek
mind az úrnak tetsző tésztát dagasztanak.
Hangosan ropog a szalma. Csipásan
hunyorog a távoli holnapra két szemgolyó.
Adnak neki új zsákot vagy megbüntetik?
Megetetik az ágyát a szamarakkal,
és madárijesztőként állhat a földeken.
Vagy csak kiküldik tétlenkedni a napra?
És aki nem dolgozik, az ne is egyék.
Zsákján bánkódik és az elvétett magvakon.
Így szabadultunk és bújtunk kátyúkba,
de a szél sokunkat a gazdag földre szórt.
Ott gyökereikkel ölelkeznek, a magvetőkre
ügyet sem vetnek. Teremnek, csak teremnek.
Nekünk nem elég se források, se egek vize,
be kell nőnünk a felforrósodott kövek közé.
Ha már elvéttettünk, erőnk legyen a tűrésben,
repedjen az út felettünk, mint a jó kenyér.
Felebaráti
Először is az út pora,
aztán a csalódás tüskéi fakasztotta genny,
harmadszor a kihalt fajok humusza,
negyedszer a még élők ragadós vétkei.
Ötödjére a padlóra folyt pálinka, abszint,
aztán a húgytócsák maró szégyene,
hetediknek a megbotránkozottak könnyei,
nyolcadiknak a földre hullott madárfiókák.
Kilencedszer a gyökerek, amik lehúznak,
tizedszer azok, akiket megtapostál.
Szeretlek, mert ölembe teszed a lábadat
és egy szó nélkül lehúzod zoknidat,
aztán szeretlek, mert megmosod a lábamat,
és elindulunk, hogy először is az út pora…
