A tőke filozófiája
Az alábbi írásban elsősorban nem a kötet egyes értelmezéseiről ejtünk szót, hanem Althusser filozófiájának azon részeit mutatjuk be, amelyek szervesen kapcsolódnak az Olvasni A tőkétben bevezetett és kifejtett elméletekhez. Ezzel együtt az Althusser (és a kötet értelmezései) által, visszamenőleg megalapozott marxi filozófia problémáját szintén érintjük, továbbá azt, hogy ez a filozófiai megalapozás miként enged rálátást a „társadalmilag meghatározott” tudás fogalmára. Az Althusser Marx-értelmezéseiben érvényesülő „strukturalista” szempont elválaszthatatlan az ötvenes-hatvanas évek filozófiai és tudományelméleti teljesítményeitől. Ugyanakkor a bennük megfogalmazódó következtetések (például az elmélet és gyakorlat viszonyáról; a marxi módszer és filozófia kifejtéséről; a tudomány és ideológia viszonyáról stb.) a marxi filozófia új perspektíváját nyitják meg. Ez az új perspektíva, ami történeti szükségszerűségek miatt rejtve maradt a magyar filozófiai hagyományban, lehetőséget nyújt arra, hogy a fennálló politikai-gazdasági helyzetet immár az új fogalmakkal és belátásokkal kiegészített marxi kritika alapján vizsgáljuk meg.[3]
Többféleképpen közelíthetünk az Olvasni A tőkét alkotó Marx-értelmezésekhez. Az elkövetkezőkben két olyan szempontot tekintünk át, amelyek közelebbről megvilágítják a kötetben szereplő előadások megszületésének körülményeit, az előadásokat meghatározó diszkurzív teret, illetve azokat a fogalmi kapcsolódásokat, egyáltalán azt a fogalmi készletet, ami megjelenik az Olvasni A tőkét lapjain. Ezek a szempontok nem mindegyik szövegre vonatkoztathatók teljes mértékben, de általánosságban elmondható a szövegekről, hogy Marx elméletének filozófiai kifejtése, különösen A tőke tudományos belátásainak egységes, közös megértése nyilvánul meg bennük.
- Elmélet és gyakorlat: az althusseri materializmusról
A legkézenfekvőbb szempont, ami alapján rálátásunk nyílhat az Olvasni A tőkét immanens működésére, valamint a szövegek kohéziójára, alighanem egy olyan kontextusnak a felvázolása, amely megmutatja a szövegeket meghatározó elméleti vállalkozások és politikai motivációk szövevényes terét. Az Olvasni A tőkét értelmezéseit egy olyan újfajta Marx-kép köti össze egymással, aminek létrehozásában Althusser elméleti és politikai hozzájárulása kulcsszerepet játszott. (Vö. OT 9.)
Althusser elsőként az 1965-ben megjelent Pour Marx című, a hatvanas évek elején írt tanulmányait egybegyűjtő kötetben, majd az Olvasni A tőkét-ben szereplő írásaiban bontja ki azokat az új és felforgató téziseket, amelyek épp akkora hatást váltottak ki és népszerűségnek örvendtek, mint amekkora mértékben szembeszálltak a korszak bevett filozófiai és társadalomtudományi gyakorlataival (egzisztenciális fenomenológia, strukturalizmus stb). Ez alapján legalább két elméleti feltételhez köthetjük a későbbi kötet szövegkorpuszának alapjául szolgáló Marx-értelmezések elméleti kiindulópontját, illetve azokat a radikális változtatásokat, amelyek mindenekelőtt az althusseri motiváció hátterében húzódtak meg.[4]
Az Olvasni A tőkét tanulmányait megalapozó 1964-65-ös, az École Normale Supérieure-ön tartott szemináriumot Althusser három másik olyan szemináriuma előzte meg, amelyek témájukat tekintve a fiatalkori Marx munkáival, Marx Hegelhez való viszonyával (1961-62), a strukturalizmus filozófiai eredetével (1962-63), valamint Lacan gondolkodásával (1963-64) foglalkoztak. (OT 593–594.)[5] Az előadások és szemináriumok olyan kérdéseket érintettek, illetve azokat a problémákat vetették fel, amelyek szorosan egybeszövődtek a társadalmi és politikai gyakorlat fokozatos változásaival. Ez nemcsak azt vonta maga után, hogy a szemináriumok középpontjában tárgyalt problémák elméleti kifejtései – bizonyos és meghatározott értelemben – a későbbi, közvetlenül az 1968-as politikai csoportok és mozgalmak gyakorlati apparátusának fogalmi keretét alkothatták,[6] hanem egyúttal azt is magukba foglalták, hogy a struktúrával és ideológiával kapcsolatos problémák magára a tudományos gyakorlatra, a tudományos és ideológiai megismerés különbségének felmutatására összpontosítottak.[7]
A megismeréssel kapcsolatban megfogalmazott filozófiai kérdés egy másik elméleti követelménnyel áll összefüggésben: a marxista filozófia radikális megújításával. Althusser gondolkodásában a marxi elmélet filozófiai megragadása központi jelentőségű.[8] Nem egyszerűen arról van szó, hogy a korszak meghatározó Marx-képét revideálja, hanem egy olyan problematikának az újrafogalmazását alkotja meg a Pour Marxban, illetve az Olvasni A tőkétben, amely az elmélet és gyakorlat dialektikus viszonyát állítja új alapokra.[9] Ez nem a dialektikának mint a történelmi materializmus kiemelt fogalmának megkérdőjelezését vonja maga után. Elmélet és gyakorlat viszonyának ilyen jellegű újragondolása Althusser sajátos materializmusával áll kapcsolatban.[10] Ez a materialista álláspont egyfelől azzal a dogmatikus és „hegeliánus” Marx-értelmezéssel fordul szembe, amely elsősorban Alexandre Kojève és Jean Hyppolite révén rögzült a francia filozófiai hagyományban. (Ld. ehhez Takács Ádám megjegyzését: OT 9.) Az althusseri materializmus másfelől azokkal az elméletekkel is szemben áll, amelyek a társadalmi tudás, illetve ideológia kérdését a marxi belátásoktól függetlenül vizsgálják. A marxi elmélet szempontjából ezek a kérdések elválaszthatatlanok az elmélet és gyakorlat kapcsolatától.[11] A problémát az jelenti, hogy pontosan milyen értelemben beszélhetünk elméletről és gyakorlatról. Althusser két olyan alapvető problémát jelöl ki a Pour Marxban szereplő „Sur la dialectique matérialiste” c. tanulmányában, amelyek mentén a dialektikának a marxi elméletben betöltött szerepét definiálja újra, illetve e dialektika mentén fejti ki az elmélet és gyakorlat specifikus kapcsolatát.[12]
Mit jelöl pontosan ez a „specifikusság” az althusseri „materialista dialektikában”? Althusser materializmusa szerint a gyakorlat olyan folyamat, amely meghatározott nyersanyagokat meghatározott eszközökkel, különböző, meghatározott módon egy meghatározott termékké alakít. A hangsúly erre a „mozzanatra”, az „átalakítás” (transformation) folyamatára kerül, mivel minden gyakorlaton belül ez az átalakítás a munka tevékenységével áll közvetlen kapcsolatban.[13] Bár valóban különböző, egymástól eltérő gyakorlatok léteznek, e gyakorlatok szervesen kapcsolódnak ahhoz a komplex totalitáshoz, amit „társadalmi gyakorlatnak” nevezhetünk. A gyakorlatok e totalitása, miként a termelés,[14] ugyanúgy különböző módon strukturált: léteznek politikai, ideologikus és elméleti gyakorlatok a társadalmi gyakorlatok összességében. Althusser számára az elméleti gyakorlat elengedhetetlen ahhoz, hogy „megértsük, mi az elmélet, és annak viszonya a »társadalmi gyakorlathoz« a marxizmus számára”.[15] Az elmélet problémája ezen a ponton jelenik meg: az elmélet a gyakorlat egy olyan „specifikus formája”, amely a társadalmi gyakorlat totalitásán belül, különféle nyersanyagok (pl. fogalmak, tények) feldolgozásával konstituálja a „tudás” meghatározott szerkezetét. Az elméleti gyakorlatról tehát általánosságban elmondható, hogy egy meghatározott tudás termelését jelenti.
Az elméleti gyakorlat azonban, miként erre Althusser felhívja a figyelmet, nem pusztán „tudományos” elméleti gyakorlatot, hanem a tudományt „megelőző”, „ideologikus” elméleti gyakorlatot is jelenti. A kétféle elméleti gyakorlat, amely egyúttal a tudás kétféle, egymástól gyökeresen eltérő szerkezetét „tárja fel”, illetve „alapozza meg”, egy „minőségileg meghatározott diszkontinuitást” húz az elméleti gyakorlatok folyamatába. Althusser a gyakorlatok által kitermelt tudásformákat elválasztó „cezúrát” nevezi – Gaston Bachelard nyomán – „episztemológiai metszetnek”.[16] Hangsúlyoznunk kell, hogy a tudományos elméleti gyakorlat alapító gesztusa e tiszta különbség ellenére elválaszthatatlan ideologikus múltjától, mivel ez utóbbi, tehát az ideologikus elméleti gyakorlat eredményei alkotják a tudományos elméleti gyakorlat létező feltételeit. A tudástermelés ebben az értelemben szervesen kapcsolódik a tudományos elméleti gyakorlat által végrehajtott átalakításhoz, ahhoz a mozzanathoz, amely során az ideologikus elméleti gyakorlat eredményeit, azaz ideologikus fogalmait és „elméleteit” tudományos igazságokká alakítjuk a gyakorlat általános elméletének talaján.[17]
Abban az esetben, amennyiben a tudástermelés egy olyan elméleti gyakorlattól függ, amely a tudás struktúráját úgy hozza létre, hogy az ideológia különböző formáit átalakítja, mit jelent e tudás „társadalmi funkciója”? És ha az ideológia „a társadalmak életének egyik lényeges struktúrája”,[18] valamint az emberek világhoz való viszonyát „a valóságos viszonyuk és képzelt viszonyuk” egysége tükrözi,[19] milyen értelemben lép kapcsolatba a tudás (vagy a megismerés) társadalmi szerepe a különböző, egymástól eltérő struktúrák meghatározott formáival?
- A tudás társadalmilag meghatározott szerepe
A két elméleti kiindulópont – tehát a hatvanas évek elméleti mozgalmai, különösen Althusser szemináriumai és problémafelvetései, illetve a marxista filozófiának szintén Althusser személyéhez köthető teljes „renoválása” – nemcsak megalapozta az Olvasni A tőkét Marx-értelmezéseit, hanem teret engedett az értelmezésekben megjelenő fogalmak keresztezésének, a marxi elmélethez kapcsolódó filozófiai kérdések egyedi megfogalmazásának. A kötet által kínált „olvasatok” a korszak különböző olvasási és értelmezési „modelljeivel”, tulajdonképpen az egymástól is eltérő filozófiai és módszertani megközelítésekkel szemben, A tőke kimerítő elemzésén keresztül bontják ki filozófiáról, politikáról, történelemről, jogról és gazdaságtanról, de általában a tudományról szóló megvilágító elgondolásaikat. Ez azt jelenti, hogy Althusser és tanítványai szinte valamennyi területet érintve, a francia egzisztencializmustól egészen a strukturalizmusig vitába szállnak a korszak bevett felfogásaival és elméleteivel. A megközelítés második szempontja ezért az egyes szövegekben feltáruló elméleti és fogalmi párhuzamok kifejtésére, illetve a bennük rejlő invenciókra vonatkozik. (Vö. OT 12–13.)
Althusser bevezető tanulmánya („A tőkétől Marx filozófiájáig”) a marxi ismeretelmélet problémáját – a Pour Marxban lefektetett meggondolásoknak megfelelően – az olvasás és termelés fogalmi összekapcsolása, valamint a tudományos és ideologikus megismerés megkülönböztetése mentén tárgyalja. Althusser másik tanulmánya („A tőke tárgya”) pedig „Marx saját művéhez való viszonyáról” értekezik (OT 241. Kiemelés az eredetiben. – Zs. N.), azaz arról a problémáról, amit A tőke képvisel a marxi gondolkodáson belül, és ami attól elválaszthatatlanul feltételezi a marxi filozófia ismeretét – egy olyan filozófiáét, amely viszont magából A tőkéből nyerhető ki.[20] Étienne Balibar tanulmánya („A történelmi materializmus alapfogalmairól”) a marxi elmélet alapfogalmait vizsgálja, különös tekintettel a periodizáció és a termelési mód, a struktúra és az újratermelés fogalmára, valamint a különböző fogalmak által kijelölt elméleti átmenetek kérdésére fókuszálva. Jacques Rancière tanulmánya („A kritika fogalma és a politikai gazdaságtan kritikája az 1844-es Kéziratoktól A tőkéig”) a kritika fogalmát vizsgálja a marxi gondolkodásban, és ezzel nemcsak a marxi kritikai elmélet sajátosságait körvonalazza – meghatározott szempontok alapján –, hanem a kritika és tudomány viszonyát érintő kérdéseket szintén tárgyalja. Pierre Macherey A tőkében szereplő feltételek (fogalmak) által meghatározott „autonóm” (de nem „független”) tudás mozgását állítja párhuzamba az azt megalkotó mozgással (struktúrával), és a tanulmány („A tőke kifejtési folyamatáról”) ennek a mozgásnak a kifejtését artikulálja A tőke erre vonatkozó részeiben. Az Olvasni A tőkét utolsó tanulmányában („A tőke tervének bemutatása”) Roger Establet arra a „tervszerű” olvasási modellre mutat rá, mely a megszokott, előítéletes – vagy „ideologikus” – olvasástól függetlenül ragadja meg A tőke, mindenekelőtt az I. könyv „pedagógiai” törekvését. (OT 534.)
A háttérben az a feltevés húzódik meg, hogy felfedezzék Marx műveiben, különösen A tőkében a marxista filozófia „nyomvonalait”. Ezeket a nyomokat, ahogy erre elsősorban Althusser és Balibar felhívja a figyelmet, annak a „szimptomatikus” olvasási stratégiának szükséges alávetni, amely A tőke tünetszerű elhallgatásaiból, kétértelmű megnyilvánulásaiból magának a marxi elméletnek a filozófiai alapját, a „dialektikus materializmust” teszi hozzáférhetővé. (Vö. OT 31–43; 253–262; 397–404.) A dialektikus materializmus „kibontása”, a „láthatatlan láthatóvá tétele” a társadalmilag meghatározott tudás termelésének a problémáját foglalja magába. Más szóval azt a problémát, ami a különböző termelési módok „társadalmi szerepével” áll kapcsolatban, azzal a meghatározó aspektussal, amire alapvetően a marxi elemzések koncentrálnak A tőke fejezeteiben. Az Olvasni A tőkét elemzései ezért támaszkodnak megkerülhetetlen előfeltevésként a „tudás és termelés társadalmilag meghatározott, dialektikus kapcsolatának” kérdésére, amit a legmarkánsabban Althusser fogalmaz meg a kötet bevezető tanulmányában:
„Marx vizsgálatának tárgya tehát az aktuális burzsoá társadalom, amelyet történelmi eredményként gondol el: de e társadalom megértése korántsem ezen eredmény keletkezésének elméletét veszi alapul, hanem kizárólag a »test«, vagyis a társadalom aktuális struktúráját, anélkül hogy a keletkezés ebben bármiképp is közreműködne. E paradox beállítódás, amelyet azonban Marx történelemelméletének abszolút lehetőségfeltételeként kategoriálisan vállal fel, két különböző problémára világít rá különállásuk egységében. Itt van először is az a fölvetendő és megoldandó elméleti probléma, hogy megmagyarázzuk a mechanizmust, amelynek révén a történelem az aktuális tőkés termelési módot mint eredményt megtermelte. De ugyanakkor van egy másik, ettől tökéletesen különböző elméleti probléma is, amelyet azért kell fölvetni és megoldani, hogy megértsük, hogy ez az eredmény éppen egy társadalmi termelési mód, egy társadalmi létezési forma, és nem esetlegesen termelt létezés; e második probléma alkotja A tőke elméletének tárgyát – anélkül, hogy egy pillanatra is összekeveredne az elsővel.” (OT 80.)
A két, egymástól különböző, mégis egymással szorosan összekapcsolódó probléma nyújtja az Olvasni A tőkét értelmezéseinek közös elméleti kiindulópontját. Az első probléma az aktuális vagy fennálló tőkés termelési módot kitermelő „mechanizmus” mibenlétére vonatkozik, azaz azokra a tendenciákra, amelyek a különböző termelési módok lehetőségfeltételeként adottak egy-egy történelmi korszakban, és amelyek a meghatározott társadalmi viszonyok összességét annak meghatározott fogalmi készletével együtt feltételezik. A második probléma – ahogy Althusser utal rá, az elsővel látszólag egyenesen szembefordulva – arra a kérdésre fókuszál, amely szerint az egymást követő termelési módok mindig társadalmi funkcióval rendelkeznek, de ez a „funkció” nem az egyes termelési módok puszta „eredménye” vagy „terméke”, hanem annak különös, társadalmilag meghatározott terméke.[21]
Mit jelent pontosan ez a társadalmi funkció, azaz ez a „társadalmi létezési forma”? Ezt az Althusser által kijelölt második problémát A tőke azon részletével illusztráljuk, amely az áruról szóló fejezetben az egyszerű értékformával (Wertform) foglalkozik.
„A használati értéknek és az értéknek az áruba burkolt belső ellentétét tehát egy külső ellentét fejezi ki, vagyis két áru viszonya, amelyben az az áru, amelynek értékét ki kell fejezni, közvetlenül csak használati értéknek, a másik áru ellenben, amelyben az értéket kifejezzük, közvetlenül csak csereértéknek számít. Az áru egyszerű értékformája tehát az áruban foglalt ellentétnek, a használati érték és az érték ellentétének egyszerű megjelenési formája. […] A munkatermék minden társadalmi állapotban használati tárgy, de csak egy történelmileg meghatározott fejlődési korszak, amelyben a használati dolog termelésére fordított munka mint ennek »tárgyi« tulajdonsága, azaz értéke jelenik meg, változtatja a munkaterméket áruvá. Ebből az következik, hogy az áru egyszerű értékformája egyúttal a munkatermék egyszerű áruformája, hogy tehát az áruforma fejlődése is egybeesik az értékforma fejlődésével.”[22]
Marx ezen a helyen azt vizsgálja, hogy az egyes áruba foglalt használati érték és érték (Wert) ellentéte egy másik áruval való viszonyában bontakozik ki, mégpedig oly módon, hogy ebben a viszonyban az egyik áru használati értéke (Gebrauchswert), míg a másik áru csereértéke (Tauschwert) fejeződik ki. De kizárólag a termelés meghatározott társadalmi fokán beszélhetünk arról, hogy az emberi munkaerő által „megalvadt” értékforma egyszersmind a munkatermék megjelenési formája lesz az áruk csereviszonyában. Az a különös forma, ami az áru értékének megjelenését – és egyúttal „fétisjellegét”[23] – strukturálja, egy társadalmilag meghatározott termelési mód következtében alakulhatott ki. Az értéket kifejező áruforma ennélfogva a munkatermék általános formájaként funkcionál abban a társadalmi viszonyban, amelyben az emberek egymáshoz való viszonya árubirtokosok egymáshoz való viszonyaként jelenik meg.[24] Az áru értéke – és így az áru önmagában véve – nem más, mint egy társadalmi létezési forma a tőkés termelési módban.[25]
Ezen a ponton felmerülhet az a kérdés, hogy az egyszerű értékformában, tehát az értékesülési folyamat e korai szakaszában milyen szerepet játszik az a társadalmi funkció, mely tulajdonképpen meghatározza a munkaterméket mint potenciális árutestet, továbbá az, hogy ez a társadalmi meghatározottság milyen formában bontakozik ki az althusseri problémafelvetésben.[26]
A fentebb megvilágított althusseri probléma, mely az érték fogalmának specifikus perspektíváját, az érték társadalmilag meghatározott viszonyait érinti, nem függetleníthető attól, amit a korábbiakban – elsősorban Althusser elemzése nyomán – a társadalmi tudás és megismerés kapcsolata szempontjából értintettünk. Az érték szerepe a társadalmi gyakorlatok totalitásában szorosan kapcsolódik a tudás meghatározott formájához. A tudás társadalmi formái, azaz a tudományos elméleti gyakorlatok révén átalakított és kitermelt „igazságok” olyan értékkel bírnak, amely elválaszthatatlan az átalakítást végző gyakorlatok meghatározott módjától. Ez a meghatározott mód, ami egyszersmind a társadalmi tudás formáját konstituálja, a megismerés meghatározott lehetőségfeltételeit rögzíti ezeken a gyakorlatokon keresztül. A megismerés révén hozzáférhető tudás tehát a termelésnek attól a meghatározott módjától függ, amely az érték társadalmi szerepét szintén fenntartja és rögzíti. Az Olvasni A tőkét Marx-értelmezéseiben artikulált közös törekvés nem pusztán a termelés meghatározott módjának, azaz a tőkés termelési mód kritikájának fogalmi megragadását foglalja magába, hanem a gazdasági elosztás szintjén megnyilvánuló uralmi (társadalmi) viszonyok kimerítő elemzését is szolgálja.[27] Ez azt jelenti, hogy az a társadalmi tudás, amely elválaszthatatlan az áruformában kifejeződő érték társadalmi szerepétől, a társadalmi viszonyoknak van alávetve, mégpedig abban az értelemben, amiként az ideologikus apparátusok (a politikai, oktatási stb. intézmények) a hatalomgyakorlás elvén keresztül interpellálják a társadalmi szubjektumokat.[28] A különféle marxi fogalmak elméleti kibontása az Olvasni A tőkétben egy olyan emancipatórikus igényt képviselnek, amely nem csak a termelési mód elméletét teszi plasztikusabbá, hozzáférhetőbbé, hanem megvilágítja a társadalmi felszabadítás kérdésének, illetve a politikai gyakorlat lehetőségének szoros kapcsolódási pontjait. A kötet tanulmányai, és különösen Althusser, valamint Balibar szövegei a marxi fogalmak alapján tárják fel a társadalmi tudás meghatározott termelését, azaz a tőkés termelés és a társadalmi tudás meghatározott, szorosan egybeszövődő kapcsolatát.
- Az olvasás mint a megismerés termelése
Marx A tőkéjének, illetve egyáltalán a marxi elméletnek ilyen jellegű filozófiai megközelítése azokra a strukturális viszonyokra helyezi a hangsúlyt, amelyek a fent kiemelt, látszólag két különálló elméleti problémát (a fogalmi tisztázás és invenció keretén belül) összekapcsolja egymással. A tőkés termelésnek, illetve a társadalmi tudásnak erre az „összekapcsolására” jó néhány helyen találunk hivatkozást az Olvasni A tőkétben: Althusser például a „strukturális okság” fogalmával, Balibar pedig a marxi „végső meghatározottság” elemzésén keresztül írja le a társadalmi tudás, illetve a gazdaság termelési viszonyainak kölcsönös egymásra vonatkozását. (Ld. OT 372–386; 414–424.) Itt nem térünk ki részletesen ezekre az elemzésekre, csupán jelezni szeretnénk, hogy a kötetben, a különböző tanulmányokban kibontakozó Marx-értelmezések olyan problémákat érintenek, valamint vetítenek előre, amelyek a későbbi marxista elméletek alapjául szolgálhattak.
Mégis megfogalmazható az a kérdés, hogy az Olvasni A tőkét Marx-értelmezései, továbbá az értelmezések alapján körvonalazódó elméleti eredmények mennyiben képesek valóban aktuálissá tenni a marxi elméletet?
Alighanem olyan problémát jelenthet ez a kérdés, amit nem lehet maradéktalanul megválaszolni anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a konkrét, a marxi elméletre döntő hatással bíró történelmi szituációt. Egyrészt az Olvasni A tőkét megszületését követő évek, évtizedek hatástörténetét, vagyis azokat a tendenciákat, amelyek ténylegesen szakítottak az ortodox (nem csupán nyugati) marxista megközelítésekkel, és teret engedtek az újabb, a társadalmi és politikai képzeletet, a gazdasági mechanizmus láncaitól függetlenül, vagy esetleg ahhoz lazábban kapcsolódva vizsgáló elméleteknek.[29] Másrészt a létezett szocialista országoknak, különösen a szovjet-típusú berendezkedéseknek (mint a kapitalizmussal szembenálló, „alternatív” államformáknak) összeomlásával, átrendeződésével, és az így kialakult globális tőkés társadalmi rend megszilárdulásával, a marxista elméletekkel való tényleges szakítás következményeként olyan átalakulás következett be, amely képes volt ezeket az elméleteket a radikális-forradalmi tartalmától leválasztani, és puszta doktrinális keretek közé szorítani. E konkrét szituációban így nem az a kérdés, mondhat-e vagy mutathat-e újat az Olvasni A tőkét, hanem elsősorban az, milyen „módon” világíthatja meg azt a betöltetlen helyet, amit esetleg elfoglalhat a jelenkori diskurzusok rendjén belül.
Ez a mód – tehát az, amit és ahogyan az Olvasni A tőkét értelmezései problematizálnak, mindaz, amivel ehhez a problematizált tárgyhoz nyúlnak, és amit elárulnak erről a tárgyról – feltárja az olvasás és termelés, a tudásnak mint a megismerés termelésének meghatározott értelmét. Az olvasás Althusser (és tanítványai) általi specifikus kifejtése, egyszersmind prezentálása jelenti a marxi filozófia tulajdonképpeni „megszólaltatásának” módját. Ebben az értelemben az olvasás nem egyszerűen értelmezés vagy dekonstrukciós eljárás, nem a szöveggel folytatott folyamatos párbeszéd, ami létrehozza a különféle horizontokat, és még nem is pusztán a megértés egyik lehetséges módját jelenti. Még ha ezek valóban meg is világítják az olvasás meghatározott, alapvető működésmódját, nem számolnak azzal, ami Althussernél, valamint az Olvasni A tőkét Marx-tanulmányai esetén egytől egyig visszatérő mozzanat: ez az olvasás és megismerés, a tudás és ideológia, vagyis a látható (társadalmi) viszonyokat rögzítő mechanizmusok problémája, olyan mechanizmusoké, amelyek a valóság megismerésének lehetőségfeltételeit termelik ki magukból. Az a probléma, ami itt megjelenik az olvasással kapcsolatban, ahhoz a radikális állításhoz vezet, amely szerint minden megismerést, vagy általánosabban, a megismerés valamennyi filozófiai elméletét szükségszerű „vakfoltok” borítják. Ezek a vakfoltok a létező anyagi feltételekből nyert fogalmi ismeretekkel együttjáró, meg nem ismerhető, meg nem pillantható (társadalmi, politikai, jogi stb.) viszonyok „ismeretlenségét” jelzik. Az olvasás ennélfogva termelés, az ismeretlen viszonyok megismerésének termelése; de ez az ismeretlen tudás nem a létező horizonton túlról érkezik, mivel amellett, hogy nyilvánvalóvá teszi a mechanizmusokat működtető „rejtett” viszonyokat, olyan fogalmi átalakítást hajt végre, amely „bizonyos értelemben már létezik”:
„Tehát a szó pontos értelmében termelésről van szó, ami a következőt jelenti: nyilvánvalóvá tenni azt, ami rejtett: de az átalakítását is jelenti annak (hogy elsődlegesen egy célhoz igazított tárgy formáját adjuk egy előzetesen létező anyaghoz), ami bizonyos értelemben már létezik. Ez a termelés abban a kettős értelemben, amely a termelési műveleteknek egy kör szükségszerű formáját adja, nem más, mint egy megismerés termelése. Marx filozófiáját a maga sajátosságában tekinteni annyi, mint felfogni annak a mozgásnak a lényegét, amelyen keresztül megtermelődik annak megismerése, vagyis annyit tesz, mint a megismerést termelésnek tekinteni.” (OT 43.)
Althusser e filozófiai állítással nemcsak a marxi tudomány „alapító gesztusát” állítja középpontba – valamint a marxi elmélet kortárs megközelítéseivel polemizál vagy azokat „dekonstruálja” –, hanem azt az általános kijelentést fogalmazza meg, amely szerint a filozófia léte egy tudomány kialakulásától, vagyis a tudomány lététől függ. Ez azt vonja maga után, amint Alain Badiou megfogalmazza, hogy a filozófia tulajdonképpen mindig „ugyanaz”, és így a filozófiai problémák „ugyanazok” maradnak, és azt, hogy a filozófia azért nem rendelkezik olyan elbeszélhető történetiséggel, amely a tudomány sajátja, mivel „a filozófia jövője valójában nem más, mint saját múltja”.[30]
Hajlamosak lehetünk ezt a philosophia perennisként elkönyvelhető megállapítást azzal a fentebb említett történelmi szituációval ütköztetni, amely a marxi elméletet szinte valamennyi vonatkozásában indexre helyezte. Annak érdekében, hogy elkerüljük azokat az ellentmondásokat, amelyek sokszor felbukkannak, amikor a marxi elméletet, vagy egyáltalán a marxista hagyományt e történelmi szituációval szemben vagy azon belül gondoljuk el, érdemes szó szerint vennünk azt, amit az althusseri megállapítás magába foglal. A marxi elméleti gyakorlat alapító gesztusa egy olyan problematika felismerését jelenti, amely lerántja a leplet az adott helyzetet determináló mechanizmusokról, a társadalmilag meghatározott, de meghatározottságában történetileg esetleges határokról és elméleti szkepszisekről. A minden valós tudományt jellemző forradalmi felismerés ezzel a gesztussal szakít ideologikus múltjával – Marx esetén a polgári közgazdászok ideologikus „elméleti vakságával” –, annak érdekében, hogy a valóságot konstituáló fogalmak átalakításával vagy létrehozásával megalapozza a megismerés újabb módjait, lehetőségeit. Marx olvasása nem az egyetlen, de alighanem a legalapvetőbb annak megértése szempontjából, milyen módon strukturált az a társadalmi valóság, amelyet egy rendszer, a tőke hamis univerzalizmusa gyúr egybe, és formál a maga képére. Miként Balibar fogalmaz az Olvasni A tőkéthez írt utószóban, „látnunk kell, hogy semmi, ami egykor problematizálás tárgyává vált a szó szigorú értelmében, nem tud tisztán és egyszerűen eltűnni a gondolkodás horizontjáról.” (OT 600–601.)
[1] Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dobrai Zsoltnak, Jaksa Csabának, Simor Kamillának és Szilágyi Botondnak a kézirat korábbi verziójához fűzött értékes megjegyzéseikért és tanácsaikért.
[2] A továbbiakban az Olvasni A tőkét magyar nyelvű kiadására OT rövidítéssel hivatkozunk az idézett részt követő zárójelben. Vö. Louis Althusser–Étienne Balibar–Roger Establet–Pierre Macherey–Jacques Rancière: Olvasni A tőkét, ford. Moldvay Tamás–Szigeti Csaba, Napvilág, Budapest, 2018. (Takács Ádám előszavával és Étienne Balibar utószavával.).
[3] Az alábbiakban nem térünk ki arra az izgalmas kérdésre, hogy az Althusser által kínált Marx-értelmezés, és egyáltalában véve a marxizmus megújítására irányuló törekvése milyen viszonyban áll a lukácsi hagyománnyal. Az Olvasni A tőkét előszavában Takács Ádám értékes megjegyzéseket fűz ehhez a kérdéshez, továbbá az 1968-ban kiadott Althusser-kötet kiadásának körülményeihez. (Ld. OT 9–16.)
[4] A két elméleti feltétel mellett ugyanakkor olyan meghatározó történelmi-politikai eseményeket is szükséges megemlíteni, amelyek szintén nagy mértékben befolyásoltak az Olvasni A tőkét szerzőinek politikai útjait és kerülőútjait, különösen az 1968-as eseményeket követően. Az ortodox marxista doktrínát képviselő PCF-t (Parti Communiste Français) számtalan bírálat érte az 1960-as évek elején. Az alapvetően Szovjetunió-párti vezetés ortodoxiája, továbbá az algériai függetlenségi háborút követő megmozdulásokhoz való viszonya megrendítette a pártba vetett bizalmat a baloldali értelmiségi körökben, mindenekelőtt az ifjúsági szervezetekben. Robert Linhart, az 1965-ös Marx előadások egyik aktív résztvevője nem sokkal később többedmagával megalapította az UJC-ml-t (Union des jeunesses communistes marxistes-léninistes), azt a maoista szervezetet, amely évekkel később a ’68-as események meghatározó politikai csoportja lett. Vö. Julian Bourg: „Principally contradiction. The flourishing of French Maoism”, in Alexander C. Cook (ed.): Mao’s Little Red Book. A Global Histroy. Cambridge University Press, Cambridge, 2014. 225–244.
[5] Vö. Louis Althusser–Étienne Balibar–Roger Establet–Pierre Macherey–Jacques Rancière: Lire le Capital. PUF, Paris, 2014. V–VI.
[6] A 1960-as évek francia megmozdulásai, illetve az ezzel párhuzamosan létező elméleti mozgalmak közötti szoros kapcsolatról lásd Badiou egyik interjúját: Alain Badiou–Tzuchien Tho: „The Concept of Model. Forty Years Later”, trans. Tzuchien Tho, in Alain Badiou: The Concept of Model. An Introduction to the Materialist Epistemology, trans. Zachary Luke Fraser, Re-Press, Melbourne, 2007. Vö. Zsupos: A spinozizmus problémája Althusser és Deleuze filozófiájában, 219–222.
[7] A megismerés egymástól eltérő szintjeinek strukturális megkülönböztetése egy mélyebb, vagy legalábbis általánosabb filozófiai kérdést, az idealizmus és materializmus megkülönböztetését foglalja magában. Ez az elgondolás Althusser hatvanas években írt, Marx-ról szóló írásaiban rendre előkerül. Az Olvasni A tőkét-ben szereplő tanulmányaiban Althusser több helyen azt hangsúlyozza, hogy különbséget kell tennünk a marxi filozófia (a „dialektikus materializmus”) materialista pozíciója, illetve az empirista és az idealista (vagy spekulatív) filozófia idealista pozíciója között. Ezt a megkülönböztetést Althusser elsősorban arra a marxi megkülönböztetésre vezeti vissza, amit Marx Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához című írásában fogalmazott meg a „gondolati valóság”, illetve a „valóságos világ” között. Erről Althusser így fogalmaz: „A szöveg [a Bevezetés] alapjául szolgáló elméleti problematika kiválóan lehetővé teszi, hogy megkülönböztessük a marxi filozófiát mindenfajta spekulatív vagy empirista ideológiától. Marx téziseinek döntő pontja a valós és a gondolkodás közötti megkülönböztetés elvére vonatkozik.” (OT 257.) A valóság, illetve a gondolkodás között megalapozott különbség teszi lehetővé Althusser számára, hogy a „megismerési viszony” körvonalazásával rámutasson arra a „mechanizmusra”, amely egy valóságos világ ismeretét termeli ki magából. Vö. Alain Badiou: La relation énigmatique entre philosophie et politique. Germina, Paris, 2011. (Különösen 18–21.)
[8] Ld. Kiss Viktor: „Hogyan olvassuk A tőkét? – kézikönyv radikális gondolkodóknak” Új Egyenlőség. Vö. http://ujegyenloseg.hu/hogyan-olvassuk-a-toket-kezikonyv-radikalis-gondolkodoknak/ (Letöltés: 2020. január 15. – Zs. N.)
[9] Vö. Alain Badiou: „The Althusserian Definition of »Theory«”, in Nick Nesbitt (ed.): The Concept in Crisis. Reading Capital Today, Duke University Press, Durham–London, 2017. 21–34.
[10] A szöveg behatárolt jellegéből fakadóan nincs lehetőségünk minden tekintetben átfogó képet nyújtani Althusser gondolati útkereséseiről. Az Olvasni A tőkét követő időszakban – nagyobb részben politikai események hatására – a folyamatos önkritikai és „korrekciós gyakorlat”, továbbá a hetvenes években átalakult Marx-értelmezései, valamint a marxizmus „kríziséről” írt kommentárjai önmagukban izgalmas filozófiai perspektívát nyújtanak, de a kései Althusser valóban releváns elméleti belátásai az „aleatorikus” vagy „véletlenszerű” materializmus fogalmának kidolgozásához köthetők. Erről ld. Étienne Balibar megjegyzését az Olvasni A tőkét magyar nyelvű kiadásához írt utószóban: OT 588–589. Nem utolsó sorban meg kell említenünk Sipos Balázs tanulmányát, amelyben ugyan Quentin Meillassoux spekulatív materialista filozófiáját, mindenekelőtt az Après la finitude-öt vonja kritika alá, Althusser kései filozófiájáról, az említett „aleatorikus materializmusról”, a „találkozás filozófiájáról” egyaránt értékes észrevételeket fogalmaz meg. Ld. Sipos Balázs: „Szempárok látványa. Quentin Meillassoux spekulatív materializmusáról”, Ex Symposion 99. 2018. 38–53.
[11] Ld. erről OT 248–252.
[12] Louis Althusser: Pour Marx, av. prop. Étienne Balibar, La Découverte–Poche, Paris, 2005. 161–224.
[13] Althusser: Pour Marx, 167.
[14] Vö. Karl Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai, MEM 46/1. 1972. 16–17.
[15] Althusser: Pour Marx, 168.
[16] Althusser: Pour Marx, 168–169. Althusser ezt a megkülönböztetését végzi el a marxi elméleti gyakorlat felosztása során, amikor az „ifjúkori” vagy „ideologikus” Marx műveit megkülönbözteti az „érett” vagy „tudományos” Marx műveitől, ezen belül is mindenekelőtt A tőkétől. A marxi életműben bekövetkező episztemológiai metszetről, illetve ennek részletesebb kifejtéséről ld. Althusser: Pour Marx, 23–32. Vö. Louis Althusser: Marx – Az elmélet forradalma, 79–86.
[17] Althusser: Pour Marx, 169.
[18] Althusser: Pour Marx, 239. Vö. Althusser: Marx – Az elmélet forradalma, 69.
[19] Althusser: Pour Marx, 240. Vö. Althusser: Marx – Az elmélet forradalma, 70.
[20] „Ilyen tehát a jelen tanulmány kettős tárgya, amely csak egy állandó és kettős visszautalás jegyében lehetséges: a marxi filozófia A tőkében adott tárgyának azonosítása és megismerése feltételezi A tőke tárgya differentia specificájának azonosítását és ismeretét – ez pedig megköveteli a marxista filozófiához való folyamodást és annak kifejtését. Nem lehetséges igazán olvasni A tőkét a marxi filozófia ismerete nélkül, amelyet magát is egyidejűleg magában A tőkében kell olvasnunk. Ha ez a kettős olvasat és a tudományos olvasat állandó visszavonatkoztatása a filozófiai olvasatra, illetve a filozófiai olvasat visszavonatkoztatása a tudományos olvasatra szükséges és termékeny, akkor ebben kétségtelenül felismerhetjük a Marx tudományos felfedezésében rejlő e filozófiai forradalom sajátságát: olyan forradalom ez, amely beköszöntője egy kétségbevonhatatlanul új filozófiai gondolkodásmódnak.” (OT 244.)
[21] Althusser ezt így határozza meg: „[A]mit Marx A tőkében tanulmányoz, nem más, mint a mechanizmus, amely a történelem által termelt eredményt mint társadalmat hozza létre, vagyis a mechanizmus, amely e történeti terméket, mely pontosan a tanulmányozandó társadalom-termék, a »társadalmi hatás« kialakításának tulajdonságával ruházza fel, mely ezt az eredményt mint társadalmat hozza létre, és nem mint homokbuckát, hangyabolyt, mint szerszámosboltot vagy egyszerű emberi csoportosulást.” Ld. OT 81.
[22] Karl Marx: A tőke, MEM 23. 1978, 65.
[23] Marx: A tőke, 74–85.
[24] Marx: A tőke, 64.
[25] Rögtön hozzá kell tennünk, hogy a marxi értékelmélet ennél jóval szélesebb terepen mozog. A marxi értékelmélet – egyik, ha nem legalapvetőbb – belátása az „absztrakt munka” kifejtésében jelenik meg. Az áruformában rögzülő munkaerő értéke nem pusztán az egyes áruba foglalt használati érték, illetve nem is pusztán a csereérték, ami egy másik áruval csereviszonyba lépő áruban kifejeződik, hanem az a „viszonylagos értékforma”, ami az egyes áru értékét pl. a pénz absztrakt formájában teszi hozzáférhetővé. Ld. erről Marx: A tőke, 47–52. A marxi értékelméletről szinte „megszámlálhatatlan” elemzés született; ezúton – általánosabb bevezető gyanánt – a Diane Elson által szerkesztett tanulmánykötetet ajánljuk, ami először az 1970-es évek végén látott napvilágot: Diane Elson (ed.): Value. The Representation of Labour in Capitalism. CSE Books, London, 1979.
[26] Nem véletlen, hogy a társadalmi funkcióval kapcsolatban jelzett althusseri problémát pontosan az érték marxi meghatározásán keresztül érintjük: a valorizáció folyamata nemcsak azért fontos, mert az Olvasni A tőkét „tünetszerű” fogalmaként jelenik meg, hanem azért sem lehet megkerülni, mert A tőke egyik kurrens problémáját, mégpedig a „válság” kérdését foglalja magában. Nincs lehetőségünk a maga teljességében foglalkozni ez utóbbi, a tőkés termelési mód struktúráját működtető értékesülési folyamatok, valamint a válságok megjelenésének „rekurzív mozgásával”. Erről a kérdésről ld. Nick Nesbitt: „Value as Symptom”, in Nick Nesbitt (ed.): The Concept in Crisis. Reading Capital Today. Duke University Press Books, Durham–London, 2017. 229–279. (Különösen 230–232.) és vö. Robert Kurz: Geld ohne Wert. Grundrisse zu einer Transformation der Kritik der politischen Ökonomie. Horlemann, Berlin, 2012.
[27] Nesbitt: Value as Symptom, 230.
[28] Az interpelláció althusseri elmélete szerint az interpelláció gyakorlata, például a hatalom ideologikus gyakorlata az intézményeken keresztül az individuumokat társadalmi szubjektumokká alakítja. Az interpelláció fogalmáról, illetve az althusseri gondolkodásban betöltött szerepéről ld. Warren Montag: Althusser and His Contemporaries. Philosophy’s Perpetual War, Duke University Press, London, 2013. 118–140. és vö. Slavoj Žižek: Absolute Recoil. Towards a New Foundation of Dialectical Materialism, Verso, London, 2015. 51–66.
[29] Ld. ehhez Kiss Viktor 2018-ban megjelent könyvét: Kiss Viktor: Ideológia, kritika, posztmarxizmus. A baloldal új korszaka felé. Napvilág–TEM, Budapest, 2018. (Különösen: 19–27.)
[30] „Car Althusser, qui maintient que la philosophie depend de la science, maintient en même temps quelque chose de trés ètrange, à savoir que la philosophie n’a pas d’histoire du tout, que la philosophie c’est toujours la même chose. Dans ce cas, le problème de l’avenir de la philosophie est simple: l’avenir de la philosophie est son passe.” Alain Badiou: La relation énigmatique entre philosophie et politique. 18–19.
Étienne Balibar – Roger Establet – Pierre Macherey – Jacques Ranciére – Louis Althusser: Olvasni A tőkét. Szerk. Takács Ádám, Napvilág Kiadó, 2019.
Borítókép: A lyoni egyetem tanterme 1968 májusában, George Garrigues felvétele. Kép forrása: Verso Books.
