közösség

A varázstalanított világ ellenpólusa

Tarnai Csillag kritikájában Mijazaki Hajao „A fiú és a szürke gém” című filmjét annak a történelemhez, a közösségiséghez és a valóság alakíthatóságának kérdéséhez való viszonya alapján vizsgálja.

Fasizmus – Egy cseppfolyós fogalom bűvöletében

Jason Stanley könyve a kortárs szélsőjobboldali populista rendszerek és mozgalmak megértésében segít, fókuszában elsősorban a fasisztoid retorika működése áll. A fasizmussal szembeni fellépés lehetőségeit is tárgyalja, ennek egyik legfontosabb terepét a kisközösségekben látja, amik képesek lehetnek a valódi társadalmi szolidaritás megteremtésére.

Gondos Mária Magdolna: Dagonya

A buzi szó a tévéből ered, az anya mondja, amikor két lány a tévében azt énekli, hogy nászt, ne dagonyát. Ami az apa szájából ered, az nem szó, hanem köpet.…

tisztátalan / tisztátalan / tisztátalan nemzetGép

Kezdetben volt a trauma, a seb, a diszkontinuitás, és nem voltak nemzetek, nemzedékek, genealógiák és generációk. Az eredet túl van a kronológiai kezdeten: egyszerre múlt előtti őseredet, és mindig is potenciálisan jelenvaló, anakronikus idő. Az organikus nemzettest és organikusan fejlődő nemzeti történelem ezért nemzetgép, egy olyan művi protézis retorikája, logikája, politikája és jogi normativitása, mely egy nálánál eredendőbb hiányt igyekszik kényszeresen pótolni.

Ernyőkönyv arról, mi a baj

ezek a szövegek valóban úgy születtek, mintha lenne beszélgetés Schein Gábor esszékötetének a „közösségi tudat alfabetikus rendszerében” (106) betöltött sajátos státusáról talán azt lehetne mondani, egymagában sem prototipikus irodalomtudósi, -kritikusi,…

A bizalom kigyakorlása

Mindkét előadás felvállalja saját kudarcának lehetőségét. A közönség tagjai, mi, kapunk két lehetőséget arra, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással. Mi döntjük el, hogy élni szeretnénk-e velük.

Fredy Perlman: Tíz tétel az Egokraták elterjedéséről

Az Egokrata kezdetben ugyanolyan egyén, mint bárki más: néma és tehetetlen a közösség és kommunikáció nélküli társadalomban, ahol ő is a spektákulum áldozata, mely „a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja, a hatalom önarcképe, egy olyan korban, amikor e hatalom totális uralma a létezés minden feltételére kiterjed.”