Tarnai Csillag kritikájában Mijazaki Hajao „A fiú és a szürke gém” című filmjét annak a történelemhez, a közösségiséghez és a valóság alakíthatóságának kérdéséhez való viszonya alapján vizsgálja.
„Hogyan viszonyuljon a filmhez a baloldal? Mi volt, mi ma, és mi lehet a film politikai relevanciája?” – Felkért szerzőink, Vas Máté, Vida Kamilla és Zsupos Norbert ezekre a kérdésekre keresik a választ a Filmszem rovat első cikksorozatában.
Jason Stanley könyve a kortárs szélsőjobboldali populista rendszerek és mozgalmak megértésében segít, fókuszában elsősorban a fasisztoid retorika működése áll. A fasizmussal szembeni fellépés lehetőségeit is tárgyalja, ennek egyik legfontosabb terepét a kisközösségekben látja, amik képesek lehetnek a valódi társadalmi szolidaritás megteremtésére.
A buzi szó a tévéből ered, az anya mondja, amikor két lány a tévében azt énekli, hogy nászt, ne dagonyát. Ami az apa szájából ered, az nem szó, hanem köpet.…
Kezdetben volt a trauma, a seb, a diszkontinuitás, és nem voltak nemzetek, nemzedékek, genealógiák és generációk. Az eredet túl van a kronológiai kezdeten: egyszerre múlt előtti őseredet, és mindig is potenciálisan jelenvaló, anakronikus idő. Az organikus nemzettest és organikusan fejlődő nemzeti történelem ezért nemzetgép, egy olyan művi protézis retorikája, logikája, politikája és jogi normativitása, mely egy nálánál eredendőbb hiányt igyekszik kényszeresen pótolni.
Závada Pál Egy piaci nap című regénye az irodalom eszközeivel közvetít az 1945-48 között Magyarországon lezajlott antiszemita pogromok egyikéről. Az irodalom eszközeivel, mert a tényekre és adatokra támaszkodó regény ahelyett,…
ezek a szövegek valóban úgy születtek, mintha lenne beszélgetés Schein Gábor esszékötetének a „közösségi tudat alfabetikus rendszerében” (106) betöltött sajátos státusáról talán azt lehetne mondani, egymagában sem prototipikus irodalomtudósi, -kritikusi,…
Mindkét előadás felvállalja saját kudarcának lehetőségét. A közönség tagjai, mi, kapunk két lehetőséget arra, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással. Mi döntjük el, hogy élni szeretnénk-e velük.
„Milyen hideg, önző és pontos logika, gondolja most, nincs benne semmi emberi.” …
Az Egokrata kezdetben ugyanolyan egyén, mint bárki más: néma és tehetetlen a közösség és kommunikáció nélküli társadalomban, ahol ő is a spektákulum áldozata, mely „a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja, a hatalom önarcképe, egy olyan korban, amikor e hatalom totális uralma a létezés minden feltételére kiterjed.”