SZELLEMI ELMÉLYÜLÉSRE KÉSZTETŐ SZÖVEGEK
Ha Isten egy homár, ahogy azt némely francia filozófusok állítják,[1] akkor minden bizonnyal a vízben lakozik. Egyik ollója atomokat, másik ollója molekulákat tart össze, előbbieket szorosabban, utóbbiakat lazábban, ahogy azt illik. Isten egy kettős összetartó erő, egy elsőrendű kovalens- és egy…
A Misztika és politika című szövegsorozatunk negyedik része arra keresi a választ, hogy hogyan írható le a marxi elidegenedés fogalma Simon Weil kulturálisan meghatározott közösségfogalma felől. Elég-e, ha a munkát pusztán gazdasági tevékenységnek tekintjük, vagy szükség lenne az elidegenedés alól…
Misztika és politika című sorozatunk a kereszténység és a politikai kritika lehetséges találkozásai pontjaira kérdez rá. A sorozat harmadik része Simone Weil jogkritikáját ismerteti, a jog fogalmán alapuló emancipációs politikák alternatívájaként a szükséglet és kötelezettség összefüggésében rejlő lehetőségeket vizsgálja. A…
Misztika és politika című, a kereszténység és a politikai kritika lehetséges találkozási pontjaira rákérdező szövegsorozatunk első része itt található meg. A sorozat alább olvasható második része, mely az ÚjNautilos-on is elérhető, Simon Weil szövegeinek aktivista jellegének megközelítéséhez, a negatív teológia…
A világ olyan, mint a Golgota, és a Golgota olyan, mint Auschwitz (Pilinszky János), és Auschwitz olyan, mint New York (Kertész Imre), és így tovább.
Meg kell mutatnunk, hogy a kapitalista világrend látszólagos teljhatalmával párhuzamosan számtalan lehetséges hozzáférési útvonal létezik.
Miért tekintünk magunkra továbbra is a Nyugat domináns tekintetével? Miért merül fel egyre gyakrabban a kétsebességes Európa projektje? Kiveti magából a domináns nyelvvel nem rendelkezőt, a racionális reflexióra képtelen, a haladás üdvtörténeti narratívájából nem részesülő „lelki szegényt”?
A szoláris szamár komikus-kétségbeesett bőgése jelezné egy szégyentelen forradalom kezdetét az épp hatalmon lévő idealizmussal szemben.
A sötét ökológia legfőbb jellemzője az, hogy „helyben marad”, még ha ez a hely groteszkül deformálódott, sőt egyenesen lakhatatlan is.
Az „állat”, amely szembekerül az „emberrel” vagy még inkább az „emberivel”, fikció; a dúvad, a mocskos ragadozó, amely pusztán ösztöneit követve éli életét, a túlszexualizált, irracionális lény nem létezik sehol a természetben. Csupán az emberiség kultúráin belül létezik, és mindannak a kivetüléseként jelenik meg, amit az ember önmagában utál. Valójában a nonhumán világot ugyanúgy és ugyanazzal az indokkal dehumanizáljuk, ahogyan az ember a saját fajtáját elnyomja.
