Reisz Gábor harmadik játékfilmje számtalan szempontból elismerést érdemel: a különböző perspektívák összehangolása bravúros, a filmnyelvi megoldások ötletesek, humora eredeti, karakterábrázolása árnyalt. A fő kérdés, hogy politikai filmként mennyire állja meg a helyét; hogyan láttatja a társadalmi viszonyokat, mit javasol, mire ad tulajdonképpen magyarázatot.
Alain Badiou 2014-es előadásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként viszonyul a film a többi művészethez és a filozófiához.
Mark Fisher (1968–2017) brit kultúrakutató 2012-es esszéje Nick Land munkásságának relevanciájával és az akcelerácionizmus kérdésével foglalkozik.
"A Háromezer számozott darab Brecht színházi esztétikájához hű, bátor mozgalmi film. Képviselet helyett részvételben, empátia helyett reflexióban, egyének helyett társadalomban, identitás helyett viszonyokban, etika helyett politikában gondolkozik. Következetesen végigvitt kritika: az uralkodó reprezentációs rezsim ellen elkövetett látványos szabotázsakció."
András Csaba kritikája a Háromezer számozott darab (Császi Ádám, 2022) című filmről.
G. Horváth Mihály "A nagyváros visszafoglalása – Antiszimfónia" című, Moholy-Nagy László által inspirált munkáját az alkotó bevezetőjével közöljük.
„Hogyan viszonyuljon a filmhez a baloldal? Mi volt, mi ma, és mi lehet a film politikai relevanciája?” – Felkért szerzőink, Vas Máté, Vida Kamilla és Zsupos Norbert ezekre a kérdésekre keresik a választ a Filmszem rovat első cikksorozatában.
Hito Steyerl (1966–) német videoművész és filmrendező itt közölt esszéjét 2009-ben publikálta az e-flux online folyóiratban. A szöveg elsősorban születési idejének mediális körülményeit igyekszik megragadni, feltárva a vizsgált állapot gazdasági meghatározottságait és vizuális következményeit.
„Hogyan viszonyuljon a filmhez a baloldal? Mi volt, mi ma, és mi lehet a film politikai relevanciája?” – Felkért szerzőink, Konkol Máté és Simor Kamilla ezekre a kérdésekre keresik a választ a Filmszem rovat első cikksorozatában.
Mark Fisher (1968–2017) brit kultúrakutató 2012-es esszéjében Jacques Derrida hantológiakoncepcióját gondolja tovább. A szöveg számos – elsősorban brit – kulturális példára támaszkodva a történeti időhöz való viszonyunk alakulását elemzi.
Az Ember a felvevőgéppel (Dziga Vertov, 1929) a társadalmi valóság megváltoztathatóságába vetett hit és az ezért dolgozó közösség ünnepe.