Ragyogás a világjárvány idején 

A kapitalista világrendszer inherens ciklikus válságainak egyik legszámottevőbb társadalmi, gazdasági, politikai kivetülése mindaz, amit a Covid-19 okozta világjárvány maga után vont. Milyen munkásmozgalmi válaszok születtek Nyugat-Európában erre a válságra, és milyen tanulsággal szolgálnak nekünk az önszerveződés tekintetében? Recenzió.

A munka

Egyre gyakrabban hangzik el a vád: a fiatalok nem szeretnek vagy nem akarnak dolgozni. A munka válságának a korát éljük, miközben maga a munkáról alkotott felfogásunk is átalakulóban. A mai alkalommal a munka kérdéséről fogunk beszélgetni. 

A silány kép védelmében

Hito Steyerl (1966–) német videoművész és filmrendező itt közölt esszéjét 2009-ben publikálta az e-flux online folyóiratban. A szöveg elsősorban születési idejének mediális körülményeit igyekszik megragadni, feltárva a vizsgált állapot gazdasági meghatározottságait és vizuális következményeit.

A másik pingponglabda

Kováts Eszter Genderőrületek Németországban és Magyarországon című könyve olyan hangot erősít fel, amely szerint a nemiséggel és a nemek viszonyával kapcsolatos kérdésekben különösképpen érdemes lenne kilépni a kultúrharcos keretből.

Értékek és érdekek – töprengés összekapcsolásuk tudományáról és képességéről, elméletről és politikáról

Az elmélet forradalma: Földes György esszéje összegyűjti, hogy a különböző baloldali eszmei irányok milyen háttérrel tartanak most ott, ahol, és milyen lehetőségeket kínálnak a jövő politikájának átformálására, végül pedig megfogalmaz pár javaslatot is, hogy mely irányban kell/lehet továbblépnünk.