Avatar photo

Hart Edina

mentésMásként – abúzus, diákjogok és inklúzió

Hogyan beszélhetünk az oktatás tabutémáiról, előítéletekkel telített közhelyeiről, vagy hogyan közelíthetjük meg újra a gyakorlati tapasztalatok felől azokat a pedagógiai fogalmainkat, amelyek sokszor csak elméleti beágyazottságukban léteznek? A Láthatatlan Kollégium Kortárs ifjúsági irodalom műhelye által szervezett mentésMásként pedagógiai konferenciáról készített második…

Öko-fogalomtár

A szemen az elkövetkező időszakban ökokritikai szövegsorozatot indítunk, amelynek célja az ember és környezete viszonyának és azoknak a folyamatoknak a jobb megértése, amelyek ezt a kölcsönhatást befolyásolják, szervezik, illetve a viszonyban megfogalmazódó különbségtételnek a kritikus megközelítése. A szövegsorozatot ezzel az…

Állam- és posztszocializmus – posztkonferenciális összefoglaló III.

Az utóbbi két hétben, Az állam- és posztszocializmus kritikája című műhelykonferenciáról készített posztkonferenciális sorozatunkkal az volt a célunk, hogy egy tájékoztató jellegű gyűjteményben tisztázzunk néhány, az államszocializmus korszakához kapcsolódó – sok esetben félreértett – fogalmat, jelenséget. (A gyűjtemény első része…

Állam- és posztszocializmus – posztkonferenciális összefoglaló II.

A közbeszédben gyakran találkozhatunk olyan megnevezésekkel, mint „a szocializmus” vagy „a kommunizmus idején”, amelyekkel a múlt század államszocialista rendszereit szoktuk/szokták illetni. Ezek a gyakori esetek arra világítanak rá, hogy ez a korszak sokak számára egy meghatározó, közös tapasztalat, amely jobbára…

Állam- és posztszocializmus – posztkonferenciális összefoglaló

A közbeszédben gyakran találkozhatunk olyan megnevezésekkel, mint „a szocializmus” vagy „a kommunizmus idején”, amelyekkel a múlt század államszocialista rendszereit szoktuk/szokták illetni. Ezek a gyakori esetek arra világítanak rá, hogy ez a korszak sokak számára egy meghatározó, közös tapasztalat, amely jobbára…

Fel kell-e hagynunk a korrupció üldözésével?

Jens Ivo Engels A korrupció története című munkája a korai újkortól a 20. századig tárgyalja a mikropolitikai, illetve a korrupciókritikai jelenségeket, és tár fel strukturális összefüggéseket, majd vázolja a jelenkori korrupció és korrupcióellenesség szerepét, tétjét, lehetőségeit és működési mechanizmusait. Itt…

Élet és írás

Márton–Simon Anna: A Zárványok regényírós regény. Főhőse (?), vagy legalábbis narrátora, Irén maga is ír, a szöveg egyik fejezete (Virágpor a gépezetben) pedig olvasható akár ennek az elkészült regénynek a részeként is. De nem csak ebben az értelemben tematizálódik írás és…

Köln jól jött

Szerintem nagyon veszélyes mind az, ha az esetet csupán kontextusnak használjuk arra, hogy beszéljünk a nők ellen elkövetett erőszakról Európában vagy általánosan, mind az, ha európai férfiak által elkövetett erőszakról kezdünk beszélni.

A burkás Mona Lisa és a gúnyos manó története

A foglalkozás pedig ezen a szinten általában azt jelenti, hogy meg akarjuk fejteni a gúnyoros manóként viselkedő regény feladványait, és mivel túlságosan nyugtalanító a létezése, el akarjuk helyezni valamilyen dobozkában, sémában. Vagyis: akkor ez most iszlamofób vagy Európát (Nyugatot) bíráló, társadalomkritika vagy politikai disztópia, a modern ember közönyös magányáról vagy égető aktuálpolitikai kérdésekről szól? A regény pedig csak vihog és viháncol és csúfolódik, hogy „dehogy-dehogy, ne is próbálkozzatok, nem foglak titeket megnyugtatni”.