
Molnár Bea versei
mit kezdjek velük, ismeretlen állatok/ vakolatból rakják össze magukat újra meg újra
mit kezdjek velük, ismeretlen állatok/ vakolatból rakják össze magukat újra meg újra
rosszul suttogtál, leginkább az/ sz és a t árult el. csak a közös/ hangokban reménykedhetem.
leszel-e még nálunk jövevény, hogy befogadjunk,/ noha tudod jól, hogy nem fogadnánk be
Eljöttek, de a szabásmintákat nem ismerték./ a húspiac illatai burkolták deformált testüket,/ hiába mosdattuk őket napokig...
a kidobott kölyökmacska az út szélén,/ esélyt kapott az életre miattam/ és én megöltem őt
Engedi, hogy kifolyjanak a száján a szavak, miután befutottak a szemébe./ A súgógép szövegét nem kell tudomásul venni.
azzal a haraggal törött szét ujjaid között/ amivel anyád verte földhöz az első poharat/ az első úgy itt hagylak után
Kettes sorban érkeznek a faluba az emberek,/ mintha mindenki tartozna valakihez.