Badiou a 2020-as évek tömegpolitikájának kritikájával arra tesz javaslatot, hogy a magántulajdon elvetését újra a zászlójukra kell tűzniük a tömegeknek.
Alain Badiou 2014-es előadásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként viszonyul a film a többi művészethez és a filozófiához.
A döntő újdonság, amire Fisher fókuszál, nem maga a kapitalizmus mindenirányú terjeszkedése, hanem a pszichikai, ideológiai, kulturális dimenziók irányába történő kimélyülése, a psziché bekerítése/berobbantása, ami másrészt az alternatívák elgondolhatóságához szükséges egyéni és közös teremtő- és képzelőerőt számolja fel, kapcsolja ki.
A szakadék egyik oldalán a bukott történelem kérlelhetetlen és tagadhatatlan affirmálása: a fejlett kapitalizmus rendszere teljes, az elidegenedés korlátlan, a kizsákmányolás megfékezhetetlen, a kiteljesedett emberi élet lehetősége, az igazságosság, a jóság távoliak, elérhetetlenek. A másik oldalon a remény, hogy rejtve és szolgai formában a jóság munkálkodik, hogy a jóság történelmi valóságával egyidejűvé válhatunk a követésben, és hogy e jóság, e mindannyiunk számára elérhető és kötelező jóság lesz az, amely a forradalom pillanatában győzelemre jut.