Amikor a roma nőknek nincs más eszközük a rendőrséggel szemben, amely erőszakosan behatol házaikba és traumatizálja gyerekeiket, (...) a tiltakozás egyetlen formája a szoknyák felemelése marad.
A rombolás nem akkor terel emancipatorikus irányba, ha az áldozatiságot választja kiindulópontnak, hanem akkor, ha általa a hatalom lényegére kérdezünk rá.
"Úgy gondolom, hogy tisztában kell lennünk kiváltságainkkal, függetlenül attól, hogy romák vagyunk-e vagy sem, mert vannak olyan helyzetek és kontextusok, amelyekben hatalmunkban áll szót emelni és cselekedni azok érdekében, akik nem rendelkeznek ugyanezekkel a privilégiumokkal."
Hogy hívjuk tehát a problémát, amikor többszörös erő hat rád, és cserbenhagynak, hogy védd meg magad velük szemben? Az interszekcionalitás megfelelő terminusnak tűnik számomra.
A világjárvány okozta megrázkódtatásnak, amit nem csupán az emberek, hanem az állami intézmények és hatóságok is megéreztek, mindannyiunkat arra kellene figyelmeztetnie, hogy az élet sokak esetében ezelőtt sem zajlott normálisnak mondható körülmények között.
Nem létezik olyan ok a világon, amiért egyesek otthont érdemelnek, mások pedig nem. Mindenki érdemes arra, hogy otthona legyen.
Ha ha összefogunk, nemcsak a világjárványból tudunk kilábalni, hanem mindent megváltoztathatunk.
Javasoljuk, hogy az új helyi vezetők vállalják fel a városban kialakult kritikus lakáshelyzet megoldását, számolják fel a területi egyenlőtlenségeket és tartsák tiszteletben a méltányosság elvét, és így tegyék Kolozsvárt élhetőbbé.
"ma bármilyen autonómia- vagy emancipáció-törekvésnek nem pusztán az etnonacionalista állampolitikával, hanem a vele sűrűn összefonódó egypólusú, transzcendencia nélkülinek mutatkozó kapitalista realizmussal szemben is alternatívát kell kieszközölnie"