Kinyitom a könyvet: már a lapok színe, az illusztrációk elmosódottan-karcosan patinás színvilága jelzi, hogy valahol máshol vagyok, mint addig. Hogy pontosan hol, az a könyv végéig sem fog kiderülni, és ez jó. Az ismerős és az ismeretlen egy jól-össze-nem-illő változatában: ennyi, ami első nekifutásra elmondható róla.
Először a tollakat tépkedte ki a párnából, csavargatta, szagolgatta és az ujjai közt morzsolgatta a fehér pihéket. Új párnát hoztak, lefogták és tűkkel csipkedték karjait, etették-itatták és a szájukkal teliremegték a levegőt, azt akarták, hogy válaszoljon, de ő ezt nem, nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy újra hangokat adjon ki...
Ezért fontos, hogy lépéseket tegyünk a személy irányába, és ne ezek a sémák alapján ítéljünk felette, hogy ismerjük fel benne azt, ami nem tipikus. Szále László is erre tett kísérletet: közel kerülni a Pokolhegyhez, megismerni az ottani lakosokat és problémáikat.
"A radikális feminizmus szerinte nem csak a szexizmust, de a rasszizmust, az életkor szerinti diszkriminációt és egy rakás más elnyomó erőt is képes magyarázni. És képes létrehozni azt a tágas, átfogó spirituális víziót is, melyet az előbbiekben vizsgáltunk."
Szedjük fel egyenként a lehulló leveleket. Rajzoljunk egy fát. Ragasszuk fel őket az ágaira. Vigyázzunk, hogy mindegyik levél a szomszédja mellé, a saját ágára kerüljön.