Először is: milyen jellegű cselekvés, milyen jellegű praxis az oikonomia, a gazdaság? Milyen egy kormányzati intézkedés belső szerkezete? Az isteni igazgatás (menedzsment) belső szerkezete? És miért lehetséges olyasmi, hogy az ember kormányzása?
„Milyen hideg, önző és pontos logika, gondolja most, nincs benne semmi emberi.”…
leszel-e még nálunk jövevény, hogy befogadjunk,/ noha tudod jól, hogy nem fogadnánk be
költözések végeérhetetlenek. Ezek mindig maguk után vonják az alkalmazkodás, a belehelyezkedés, az idegenhez való hozzáidomulás kényszerét. A kilakoltatás, az otthon elvesztésének traumája a kötet alaphelyzetéül szolgál. Továbbá e trauma által okozott sebek és az ebből keletkezett űr betöltésének lehetséges alternatíváival találkozhatunk.
Mást akarunk létrehozni, nem csak rácsokat. Mást akarunk csinálni, nem dolgozni. Mást akarunk megélni, nem csak ezt a túlélést, ezt a fél-életet. Máshol akarunk lakni, nem lukakban. Máshogy akarunk szeretni, nem ahogy a pornóipar mutatja nekünk. Más képzeletre vágyunk, nem az ideológiákéra. Mást akarunk álmodni, nem ezt a rémálmot. Mást akarunk kicserélni egymással, nem pénzt és árukat. Mást akarunk növekedni látni, nem a gazdaságot. Mást akarunk, nem ezt a világot, ami azt is jelenti, hogy ettől a világtól: nem akarunk semmit.
Tudósítás a Mellérendelő hatodik alkalmáról „Forró politikai kérdés”- így jelölte Selyem Zsuzsa…
Az Egokrata kezdetben ugyanolyan egyén, mint bárki más: néma és tehetetlen a közösség és kommunikáció nélküli társadalomban, ahol ő is a spektákulum áldozata, mely „a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja, a hatalom önarcképe, egy olyan korban, amikor e hatalom totális uralma a létezés minden feltételére kiterjed.”
A szakadék egyik oldalán a bukott történelem kérlelhetetlen és tagadhatatlan affirmálása: a fejlett kapitalizmus rendszere teljes, az elidegenedés korlátlan, a kizsákmányolás megfékezhetetlen, a kiteljesedett emberi élet lehetősége, az igazságosság, a jóság távoliak, elérhetetlenek. A másik oldalon a remény, hogy rejtve és szolgai formában a jóság munkálkodik, hogy a jóság történelmi valóságával egyidejűvé válhatunk a követésben, és hogy e jóság, e mindannyiunk számára elérhető és kötelező jóság lesz az, amely a forradalom pillanatában győzelemre jut.
Amit Móricz portréművészetének nevezek, az életmű elfelejtett (vagy éppen a felejtés módján megőrzött) tartományát érinti, és a megalázottság és a kiszolgáltatottság konkrét antropológiai összefüggéseit állítja előtérbe.
Eljöttek, de a szabásmintákat nem ismerték./ a húspiac illatai burkolták deformált testüket,/ hiába mosdattuk őket napokig...
