Giorgio Agamben: A tanú

Hurbinek nem tud tanúságot tenni, mivel nincs nyelve... És mégis, ő „tanúskodik a szavaim által” (Levi).
Hurbinek nem tud tanúságot tenni, mivel nincs nyelve... És mégis, ő „tanúskodik a szavaim által” (Levi).
Előadásom[1] címe, „Mi a paradigma?” arra utal, hogy episztemológiai és metodológiai kérdésekről fogok beszélni. Bár én egyáltalán nem érzem magaménak az ilyen jellegű kérdéseket; nem tetszenek nekem ezek a problémák, mindig az volt az érzésem, hogy – Heidegger szavaival élve…
„szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé” (1 Kor 4, 13).
Tehát azt mondanám, hogy a kapitalizmus e szélsőséges stádiumára, amelyben ma élünk pontosan az emberi élet egészét felölelő diszpozitívumok mérhetetlen felhalmozása jellemző. Amúgy ahhoz, hogy működőképes legyen, a diszpozitívumnak olyasvalamit kell magába foglalnia, ami az ember számára nélkülözhetetlen.
"mint időben ott lenni egy találkozón, melyről mégis biztos, hogy le fogsz késni."
Először is: milyen jellegű cselekvés, milyen jellegű praxis az oikonomia, a gazdaság? Milyen egy kormányzati intézkedés belső szerkezete? Az isteni igazgatás (menedzsment) belső szerkezete? És miért lehetséges olyasmi, hogy az ember kormányzása?
Ha a kormányzás a következményeket célozza meg, nem pedig a kiváltó okokat, kénytelen lesz kiterjeszteni és megsokszorozni az ellenőrzést. Az okokat szükségképpen meg kell ismerni, míg a következményeket csak felmérni és ellenőrizni lehet.
"...az állampolgár fogalma többé nem alkalmas..."