KRITIKA ÉS MŰVÉSZETEK
A regényhez csatolt családfa meglepően – szinte bántóan – letisztult és áttetsző modellt kínál azoknak a viszonyoknak a megértéséhez, amelyeket a több mint száz éven és négy generáción átívelő történet felölel. Azok a vékony, egyenes vonalak, amik a család tagjait…
Adriaport A tengert akarta látni legalább. Árapályt érezni lábszára pihéin. Nézni a horizonton sercegő naplementét, és nyári hajnalokat a mohakárpitú stégről, sose látott kikötőben, túl a paneltapéták örökkévalóságán. Unta az uszodát, az erdőt, az űrversenyt: viselje a nevét világítótorony, ne…
A sötétről A neoncsövek és az óriási félhold alatt sajnáltam először, hogy nem vezetek. Nem nyelem el az utat, nem engedem közelebb a holdat sem. Izzó szempár futott körbe, és beállt a fa mögé. Mindent felvert a sötét. Szárba szökkent,…
Mire elég Adtam volna én szívesen, de épp nem volt nálam, ahogy reggel sem, amikor víz kellett a kávéhoz. Megcsomósodik, ha nem elég meleg, az ember csak rágja a keserű csomókat, nem tud feloldódni. Még az arcát is láthatnám egy…
Volt egyszer, hol nem volt, voltam egyszer én gyerek, voltál egyszer te gyerek, voltunk mi gyerekek és leszel te felnőtt, te, akinek Molnár Krisztina meséli, hogy milyen volt nekünk A házicsoki színe. Nekünk, azoknak a gyerekeknek, akik felismerik a szerző…
Egyikük összetolja széttárt lábaimat. Úgy ülj, mint egy lány. Nadrágom lyukába dugom ujjam, bőröm felhevül a szégyentől.
münchennel megszakad túl zöld shotgun-lövedékekkel álmodom megszórják egy irtás nyomait velük csak szeizmikus csend lomha por késve projektált lángnyelvek biometrikusabb légtérrel ami magától roppantja össze csakis az élősködőket és kompatibilisebb a hörgők bolyhaival organikusabb téli madárlesekkel amelyeken szárnyra kelünk végül…
A családi hálókon, viszontszolgálatokon, rokon- és ellenszenveken alapuló, laza és rugalmas közösségeket felváltják a sokkal tudatosabban szervezett emberi hálózatok (szerzetesrendek, városok, hadseregek), amelyek mindegyike a hagyományos személyesség felszámolásával fenyeget, és épp ezért félelmetes.
Ez az a pillanat, gondolta, amelyben az első olyan művész lehet belőle, akinek festőeszköze az élet – vagy még inkább: a halál.
Pillanatnyi örömök az évtizedes meghurcoltatás közepette; nagy elhallgatások és megállíthatatlan szóáradat: humán és nonhumán nézőpontok keveredése – ezekhez hasonló kettősségek uralják Selyem Zsuzsa 2016-os kötetét. Elsőre úgy tűnhet, a Moszkvában esik tizenegy fejezetében a Beczásy-család történetét eleveníti fel; az események…
