KRITIKA ÉS MŰVÉSZETEK
Volt egyszer, hol nem volt, voltam egyszer én gyerek, voltál egyszer te gyerek, voltunk mi gyerekek és leszel te felnőtt, te, akinek Molnár Krisztina meséli, hogy milyen volt nekünk A házicsoki színe. Nekünk, azoknak a gyerekeknek, akik felismerik a szerző…
Egyikük összetolja széttárt lábaimat. Úgy ülj, mint egy lány. Nadrágom lyukába dugom ujjam, bőröm felhevül a szégyentől.
münchennel megszakad túl zöld shotgun-lövedékekkel álmodom megszórják egy irtás nyomait velük csak szeizmikus csend lomha por késve projektált lángnyelvek biometrikusabb légtérrel ami magától roppantja össze csakis az élősködőket és kompatibilisebb a hörgők bolyhaival organikusabb téli madárlesekkel amelyeken szárnyra kelünk végül…
A családi hálókon, viszontszolgálatokon, rokon- és ellenszenveken alapuló, laza és rugalmas közösségeket felváltják a sokkal tudatosabban szervezett emberi hálózatok (szerzetesrendek, városok, hadseregek), amelyek mindegyike a hagyományos személyesség felszámolásával fenyeget, és épp ezért félelmetes.
Ez az a pillanat, gondolta, amelyben az első olyan művész lehet belőle, akinek festőeszköze az élet – vagy még inkább: a halál.
Pillanatnyi örömök az évtizedes meghurcoltatás közepette; nagy elhallgatások és megállíthatatlan szóáradat: humán és nonhumán nézőpontok keveredése – ezekhez hasonló kettősségek uralják Selyem Zsuzsa 2016-os kötetét. Elsőre úgy tűnhet, a Moszkvában esik tizenegy fejezetében a Beczásy-család történetét eleveníti fel; az események…
Ma is egyedül megyek iskolába. Anya az ablakból néz. Nem nézek vissza. Ott áll addig, ameddig el nem tűnök a sarok után. Félt, amikor egyedül megyek. Aztán visszafekszik az ágyba. Az uzsonnát mindig én csinálom meg. Karikás a szeme. Amikor…
Felnéztem az égre,/ ott is csak a kiömlött tej,/ egy légy kúszott/ egyenletes fehér csíkot húzva maga után.
Borda Réka Hoax című, frissen megjelent kötete így kezdődik: „első lépésként lebontod a szeretteket”, és ugyanezzel a mozgással nemcsak részleteiben elemzi ki, de maga mögött is hagyja az emberi világot: talpadnál panelmezők; a földnek nincs füle hogy meghallgasson; kőolajjá kell…
egyik közös történetünk* Mészöly prózája egészében véve is az antropocentrikus világnézet kitágítása. Nádas Péter írta róla: „Nem gondolta, hogy csak az embernek és az állatoknak lenne lelke és lélegzete.” Lelke, lélegzete, ritmusa, élete, valósága – pontatlan szavak a realitásra, amely…
