Avatar photo

Márton-Simon Anna

Terike Haapoja: A másként valóság története

Az „állat”, amely szembekerül az „emberrel” vagy még inkább az „emberivel”, fikció; a dúvad, a mocskos ragadozó, amely pusztán ösztöneit követve éli életét, a túlszexualizált, irracionális lény nem létezik sehol a természetben. Csupán az emberiség kultúráin belül létezik, és mindannak a kivetüléseként jelenik meg, amit az ember önmagában utál. Valójában a nonhumán világot ugyanúgy és ugyanazzal az indokkal dehumanizáljuk, ahogyan az ember a saját fajtáját elnyomja.

Állam- és posztszocializmus – posztkonferenciális összefoglaló

A közbeszédben gyakran találkozhatunk olyan megnevezésekkel, mint „a szocializmus” vagy „a kommunizmus idején”, amelyekkel a múlt század államszocialista rendszereit szoktuk/szokták illetni. Ezek a gyakori esetek arra világítanak rá, hogy ez a korszak sokak számára egy meghatározó, közös tapasztalat, amely jobbára…

Élet és írás

Márton–Simon Anna: A Zárványok regényírós regény. Főhőse (?), vagy legalábbis narrátora, Irén maga is ír, a szöveg egyik fejezete (Virágpor a gépezetben) pedig olvasható akár ennek az elkészült regénynek a részeként is. De nem csak ebben az értelemben tematizálódik írás és…

A félelem megtanulhatatlan felületéről

Nem tudom eldönteni, mit olvastam. Hidegrázós tündérmeséket, kísértethistóriákat élő szellemekkel, legendákat a szomszéd faluból, rémtörténeteket, csodameséket. Bármennyire is igyekszem Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora címmel megjelent kötetének pontos meghatározására, a szövegek minduntalan ellenállnak minden definíciós kísérletnek. Mesék és nem-mesék egyszerre ezek a…