Az orvostudomány mint vallás

Hogy a tudomány lett korunk vallása, az, amiről az emberek úgy hiszik, hogy hisznek benne, már jó ideje nyilvánvaló. A modern Nyugaton három nagy hitrendszer létezett együtt, és bizonyos mértékben még ma is együtt léteznek: a kereszténység, a kapitalizmus és a tudomány. A modernitás történelmében ez a három „vallás” gyakran keresztezte egymást, időről időre konfliktusba lépve, majd később különböző módon kibékülve egymással, míg fokozatosan el nem értek egy békés, artikulált együttlétezést, ha nem is egy valódi és önálló, a közös érdek nevében megvalósuló együttműködést.

Ami a tudomány és a másik két vallás viszonyában új, anélkül hogy észrevettük volna, hogy egy földalatti és kérlelhetetlen konfliktus kapott lángra – a tudomány sikereinek eredményei miatt, melyekkel nap mint nap találkozunk és példátlan módon határozzák meg életünk minden aspektusát. Ez a konfliktus nem érinti, mint ahogy a múltban történt, az elméletet vagy az általános elveket, annál inkább befolyásolja az úgymond kultikus gyakorlatokat. Valójában a tudomány is, minden más valláshoz hasonlóan, különböző formákat és szinteket ismer, melyeken keresztül struktúrája szerveződik és elrendeződik: aprólékos és rigorózus dogmatikájának kimunkáltságával a gyakorlatban egy elképesztően tág és széles körben elterjedt kultikus szféra feleltethető meg, mely megegyezik azzal, amit technológiának nevezünk.

Nem meglepő, hogy ezen új vallásháborúk főszereplője a tudomány azon része, ahol a dogmatika kevésbé rigorózus és erőteljesebb a pragmatikus aspektus: az orvostudomány, melynek közvetlen tárgya az ember élő teste. Kíséreljük meg rögzíteni eme győztes hit lényegi jellegzetességeit, melyekkel mindinkább le kell számolnunk:

  1. Az első jellegzetesség, hogy az orvostudománynak, akárcsak a kapitalizmusnak, nincs szüksége sajátos dogmatikára, mert arra korlátozódik, hogy alapvető koncepcióit a biológiából kölcsönözze. A biológiával ellentétben azonban ezeket a koncepciókat gnosztikus-manicheus módon artikulálja, vagyis egy túlzottan dualisztikus szembeállításként. Van egy rossz isten vagy princípium, nevezetesen a betegség, melynek jellemző ágensei a baktériumok és a vírusok, és van egy jó isten vagy princípium, mely nem az egészség, hanem a gyógyulás, melynek kultikus ágensei az orvostudományok és a terápia. Mint minden gnosztikus hitben, a két princípium itt is világosan el van különítve egymástól, de a gyakorlatban megfertőzhetik egymást, így a jó princípium és az azt képviselő orvos hibát véthet és akaratlanul együttműködhet ellenségével, anélkül hogy ez bármilyen módon érvénytelenítené a dualizmus valóságát és a kultusz szükségességét, amiért a jó princípium megvívja harcát. Továbbá lényeges, hogy a jó princípium stratégiáját kidolgozó teológusok egy tudományág, a virológia képviselői, melynek nincs saját helye, hanem a biológia és az orvostudomány határán helyezkedik el.
  2. Ha ez a kultikus gyakorlat mostanáig, mint minden liturgia, epizodikus volt és időben behatárolt, a váratlan jelenség, melynek tanúi vagyunk, hogy permanenssé és mindent áthatóvá vált. Többé nem kérdés, hogy gyógyszereket szedünk és beleegyezünk abba, hogy orvoshoz menjünk vagy akár egy sebészi beavatkozásba: hogy az egész emberi élet minden pillanatában egy szakadatlan kultikus szertartás legyen. Az ellenség, a vírus mindig jelen van és szakadatlanul kell ellene küzdeni, bármiféle lehetséges tűzszünet nélkül. A keresztény vallás szintén ismert ehhez hasonló, totalitariánus tendenciákat, ám itt inkább csak egyéni esetekről beszélhetünk – részben szerzetesekről –, akik egész életüket az „imádkozz szüntelenül!” égisze alatt élték. Az orvostudomány mint vallás felveszi ezt a páli tantételt, de ugyanakkor meg is fordítja azt: ahol korábban a szerzetesek szüntelen imádkozás céljából gyűltek össze a kolostorokban, ott a kultuszt most még kitartóbban kell gyakorolni, ám egymástól elkülönítve, távolságot tartva.
  3. A kultikus gyakorlat többé nem szabad és önkéntes, mely csak a spirituális rend szankcióinak van alávetve, hanem normatívvá és kötelező érvényűvé tették. Vallás és profán hatalom összejátszása bizonyosan nem új dolog. Ami viszont teljesen új, hogy ez többé nem vonatkozik a dogmák elfogadására, mint ahogy az eretnekségek esetében történt, hanem kizárólag a kultusz ünneplésére. A profán hatalomnak őrt kell állnia, így az élet egészét lefedő orvostudomány vallásának liturgiájában a megfigyelésnek a valóságban is minden részletre ki kell terjednie. Hogy itt egy kultikus gyakorlattal van dolgunk és nem egy racionális tudományos elvárással, máris nyilvánvaló. Hazánkban[1] a halálozás leggyakoribb okai messze a szív- és érrendszeri betegségek és jól ismert, hogy ezeket csökkenteni lehetne, amennyiben egészségesebb életformát gyakorolnánk és egyéni diétát követnénk. Az azonban még egy orvosnak sem fordult meg a fejében, hogy ennek az életformának és diétának, amiket a pácienseiknek ajánlottak, jogi normává kellene válnia, mely ex lege határoz arról, hogy mit kell enni és hogyan kell élni, az élet egészét egészségügyi gyakorlattá transzformálva. Pontosan ez történt, legalábbis most: az emberek elfogadták ezt, mintha nyilvánvaló lenne, lemondva mozgásuk szabadságáról, munkájukról, barátságaikról, szerelmeikről, társas kapcsolataikról, saját vallási és politikai meggyőződéseikről. Itt láthatjuk annak a mértékét, ahogy a Nyugat másik két vallása, Krisztus és a pénz vallása szemlátomást harc nélkül engedte át az elsőbbséget az orvostudománynak, tágabban a tudománynak. Az egyház egyértelműen és nyíltan feladta elveit, elfeledve, hogy a nevét a pápa által viselt szent keblére ölelte a leprásokat, könyörületes munkával látogatta a betegeket, valamint azt, hogy csak személyesen lehet esküt tenni. A kapitalizmus a maga részéről, jóllehet némi tiltakozás után, elfogadta a termelékenység csökkenését, melyet egyébként soha nem mert elismerni, valószínűleg annak reményében, hogy később egyezséget köthet az új vallással, mely most beigazolódni látszik.
  4. Az orvostudomány vallása nyíltan átvette a kereszténységtől annak eszkatologikus sürgetését, melyet az utóbbi hagyott háttérbe szorulni. A kapitalizmus, a megváltás vallási paradigmáját szekularizálva, kiiktatta a végső napok gondolatát, melyet egy permanens, felszabadítás és vég nélküli válságállapottal helyettesített. A krízis [kriszisz] eredetileg egy orvosi fogalom, ami a hippokatészi korpuszban azt a pillanatot jelölte, amikor az orvos megállapította a páciensről, hogy túléli-e a betegséget. A teológusok átvették a fogalmat, hogy az utolsó ítéletet jelöljék meg vele, mely a végső napon fog bekövetkezni. Ha megfigyeljük azt a kivételes állapotot, amelyben élünk, azt kell mondanunk, hogy az orvostudomány vallása a kapitalizmus állandó válságát a végidő keresztény gondolatával, az eszkhatonnal kapcsolja össze, melyben a végső döntés mindig folyamatban van, melyben a vég az irányítás szüntelen szándékával csapódik és tágul ki, anélkül hogy egyszer és mindenkorra megoldaná azt. Olyan világ vallása ez, mely bár érzi, hogy itt a vég, még sincs abban a helyzetben, mint a hippokratészi orvos, hogy eldöntse: a világ fennmarad-e vagy elpusztul.
  5. A kapitalizmushoz hasonlóan és a kereszténységgel ellentétben  az orvostudomány vallása nem kínálja fel a megváltás vagy a felszabadulás lehetőségét. Ellenkezőleg, a felépülés, amire törekszik, átmeneti, mivel a gonosz istent, a vírust nem lehet egyszer és mindenkorra legyőzni, hanem folytonosan mutálódik és egyre újabb, feltehetőleg egyre veszélyesebb formákat ölt. A járvány, ahogy a fogalom etimológiája sejteti (démosz, a görög nyelvben a politikai testként felfogott nép és polémosz epidémiosz Homérosznál a polgárháború elnevezése) mindenekelőtt egy politikai koncepció, mely most arra készül, hogy a világpolitika vagy a nem-politika új terrénumává váljon. Mindazonáltal lehetséges, hogy a járvány, melyet megélünk, a globális polgárháború megvalósulása lesz, mely a legfigyelmesebb politikatudósok szerint a hagyományos világháborúk helyét veszi át. Most minden nemzetnek és minden népnek egy önmagával vívott háborún kell keresztülmennie, mert a láthatatlan és megfoghatatlan ellenség, mellyel harcolnak, bennünk van.

Ahogy a történelem során már sokszor megtörtént, a filozófusoknak újra fel kell vállalniuk a vallással szembeni konfliktust, mely többé nem a kereszténység, hanem a tudomány, illetve a tudománynak azon része, mely vallásos formát öltött. Nem tudom, visszatérnek-e a máglyák, hogy újból indexre tesznek-e könyveket, de egyértelmű, hogy akik továbbra is az igazságot keresik és elutasítják az uralkodó hazugságot, amint az már most is a szemünk előtt játszódik le, azokat álhírek (hírek és nem eszmék, mert a hírek fontosabbak a valóságnál!) terjesztésével vádolják meg. Mint minden vészhelyzetben, akár valós, akár szimulált, újra láthatjuk az ignoráns, rágalmazó filozófusokat és a gazembereket, akik az általuk előidézett katasztrófából profitálnak. Mindez már megtörtént és újból meg fog történni, de azok sem fogják feladni, akik tanúságot tesznek az igazságért, mert a tanúknak senki nem tanúskodhat.

Fordította: Básthy Ágnes és Tillmann Ármin


[1] Olaszországban (a fordítók megjegyzése)

Oszd meg a szereteted
Avatar photo
Giorgio Agamben
Cikkek: 18