A forradalom Rojavában: szemtanúk beszámolója
A szíriai polgárháború kirobbanása óta egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi az ún. kurd kérdést. A kurdokkal kapcsolatban a híradás gyakran megismétli azt, hogy ők a világ legnagyobb létszámú (körülbelül harminc millió fős) népcsoportja, akik még nem rendelkeznek önálló nemzetállammal, hogy az Iszlám Állam terjeszkedésének visszaszorításában, sőt annak leverésében vezető szerepük van, stb. Sokan – újságírók, riporterek, műsorvezetők, elemzők vagy az ún. Közel-Kelet szakértők – megpróbálnak egy egységes képet kialakítani a kurdokról, amely többek között arról szól, hogy minden politikai tevékenységük végső célja egy önálló kurd nemzetállam kiépítése és elismertetése.
A mi álláspontunk ezzel szemben az, hogy a jelentős kurd politikai erők, mozgalmak e kérdéshez való viszonyulása legalább két különböző megközelítést foglal magában. Bennünket pedig nem az a megközelítés érdekel, amelyik a nemzetközi geopolitikai háború vezérszereplőinek érdekeihez idomulva próbálja legitimálni egy újabb állami keretben valamely nemzeti elit uralmát, hanem az a szemlélet és tevékenység, amely az alulról szerveződő demokratikus társadalom alapjainak kiépítését tartja elsődleges feladatának.
A kurdisztáni politikai környezetben ennek a megközelítésnek mindössze néhány évtizedes előzménye van, viszont számunkra éppen azért fontos esemény, mivel egy olyan kissebbség szabadság-küzdelmélről szól, amely saját politikai emancipációját etnokulturális identitásának elismerésén túl egy általánosabb, nemzetközi politikai küzdelem részeként fogja fel – alapelvei és mozgalmuk hálózata pedig jóval meghaladják a kurdok által lakott területek kulturális sajátosságait és földrajzi határait. Az itt olvasható interjúnak a közlésével a szem arra vállalkozott, hogy közelebb hozza a magyarul olvasókhoz mindazt, amit ezen utóbbi megközelítés nagy vonalakban jelent. Ugyanakkor ezzel egy olyan tematikus szövegsorozat indul, amely a baloldali kurd mozgalmi narratívát és tevékenységet meghatározó elméleti irodalom néhány mintaszövegének fordításait is közölni szándékszik.
Három millió szíriai kurd élt az Aszad-rezsim szigorú elnyomása alatt évtizedeken keresztül, megtagadták identitásukat, elutasították a tanuláshoz és a munkavállaláshoz való jogaikat. A bebörtönzések és kínzások dacára az ellenállás növekedett. Amikor az Arab Tavasz elérte Szíriát, szervezeteik megragadták az alkalmat, hogy megteremtsék az úttörő demokratikus forradalmat. Rojava felszabadítása Kobanî-ban kezdődött 2012. július 19-én. Ettől a naptól kezdve a társadalmi és politikai forradalom történetének egy új időszaka kezdődött el.
A Németországban és Törökországban dolgozó Anja Flach, Ercan Ayboğa és Michael Knapp a kurdok szabadság-mozgalmának régi aktivistái. Rojavát 2014. májusában látogatták meg és nyelvismeretüknek, kapcsolataiknak köszönhetően, valamint a kurdok szabadság-mozgalmát ismerve egy hónapon keresztül közvetlen terepmunkát végezhettek. Miután visszatértek, megfigyeléseiket a Revolution in Rojava (Forradalom Rojavában) című könyvbe szerkesztették, amelyet először 2015-ben német nyelven publikáltak. A Revolution in Rojava javított változata angolul jelent meg a Pluto Press-nél 2016 októberében.
Anja, Ercan, és Michael, a könyvetek egy alapos betekintést nyújtó hozzájárulás a rojavai kurd mozgalom megértéséhez. Először is, kérlek, meséljetek magatokról egy keveset.
Anja: A 90-es évek elején ismertem meg a kurd nőmozgalmat, majd kurd és német nőkkel karöltve létrehoztunk egy bizottságot. Nagy hatással volt rám, hogy sokan a kurd aktivisták közül nem tartották elkülöníthetőnek a politikai és a személyes szférát, illetve, hogy éppen a Közel-Keleten hoztak létre női fegyveres alakulatokat. A németországi baloldal szinte kivétel nélkül egyetemistákból állt, ezzel szemben a kurd mozgalomban a lakosság egésze, a kiskorúaktól az idősekig, részt vett a tüntetéseken.
Először 1994-ben, egy küldöttséggel utaztam Kurdisztánba, hogy megismerjem a mozgalmat és hogy tanuljak tőlük. A kurd emberek elszánt küzdelme győzött meg arról, hogy mennyire fontos ez a mozgalom. 1995-től két és fél évig vettem részt a kurd gerillaseregben. Két könyvet is írtam a kurd nőmozgalomról, amelyek csak német nyelven jelentek meg.
A következő évek nehezek voltak. Öcalant[1] elfogták, és a kurd mozgalom mély válságba került. Hamburgban, ahol élek, néhány aktivistával együtt létrehoztunk egy nőtanácsot. Jelenleg a nőtanácsban tevékenykedem, eseményeket szervezek és cikkeket írok. Német barátaimmal arról tanakodunk, hogyan tudnánk alkalmazni a kurd mozgalom elveit és módszereit itt Európában.
Ercan: A Mezopotámiai Ökológiai Mozgalom 2011-ben Észak-Kurdisztánban (Bakurban) alakult, amikor különböző ökológiai csoportok elkezdték tevékenységüket a környező tartományokban. 2015 óta mindez átszerveződött társadalmi mozgalommá, és most Észak-Kurdisztán összes tartományában rendszerint néhány tucat aktív taggal rendelkező ökológiai tanácsok formájában működik. A munka nagy részét tartományi szinten tizenkét féle bizottság látja el.
A cél az, akárcsak a nőmozgalom esetében, hogy megerősítsük a kurdok szabadság-mozgalmának ökológiai karakterét. A bomlasztó jellegű és kizsákmányoló „befektetések” ellen munkálkodunk mind vidéken, mind a városokban; képzéseket és előadásokat szervezünk politikai aktivisták, illetve a tágabb lakosság számára; projektjeink a természetvédelem, a helyi vetőmaghasználat és a hagyományos építkezési szokások köré szerveződnek; és a közösséget bevonó ökológiai politikák kidolgozása érdekében együttműködünk a progresszív önkormányzatokkal is.
Michael, te Berlinben élsz, te vagy a csoport történésze és geostratégiai elemzője. Beszélnél a kurdokkal való szolidaritási munkádról?
Michael: Hát, én tulajdonképpen a radikális baloldali anarchista autonomista mozgalom felől érkezem, viszont már a 90-es években találkoztam a kurd mozgalommal. Már akkoriban szolidaritás-hálózatokban dolgoztam, és anarchistákként kritikusan viszonyultunk a PKK (Kurd Munkáspárt) marxista-leninista nézeteihez. Ennek ellenére szabad tere volt a vitának, ugyanakkor meg lenyűgöző volt számomra a PKK, mint Németország akkori legerősebb baloldali mozgalma. A szocialista pártállam összeomlása után ugyanis minden más baloldali mozgalom mély válságban volt – még az anarchistáké is.
Akkoriban a „hármas elnyomásról”[2] folytak a vitáink, és abban a kontextusban nekem a PKK definíciója a patriarchátusról, mint központi ellentmondás, eléggé forradalminak tűnt. Ugyanakkor az Észak-Kurdisztáni demokratikus konföderalizmus fejleményei és gyakorlata, amelyeket volt alkalmam látni, erős hatással voltak rám. Ezek után nem úgy érzem, hogy e radikális demokrácia-mozgalommal pusztán csak szolidarizálnék, inkább ennek részeként tekintek magamra – hiszen olyan intézményeknek dolgozom, mint a felméréseket végző, kapcsolattartással és konferenciaszervezéssel foglalkozó Civaka Azad, vagy a NAV-DEM, a németországi kurd diaszpóra tanácsrendszere, és pár olyan szolidaritási hálózatban is, mint a TATORT Kurdistan vagy a Kurdisztán Szolidaritási Bizottság.
Mi késztetett arra, hogy 2014 májusában Rojavába utazz?
Anja: Amikor először hallottam a rojavai forradalomról, 2013-ban, azonnal oda akartam utazni, hogy tanulmányozhassam, és hogy beszámoljak róla. Az út nem jött össze egyből, de folyamatosan érdeklődtem, hogy mikor volna esedékes. Aztán az egyik barátom azt javasolta, hogy írjak egy könyvet Ercannal és Michaellel közösen.
Michael: Igen, számomra is világos volt, hogy oda kell mennem, hiszen én már egy jó ideje a demokratikus konföderalizmus struktúrájának fű alatti kiépítésén dolgoztam, és most, hogy felszínre került, óriási lehetőséget látok benne. Először 2013 októberében mentem Rojavába és megismertem az összes ellentmondást és propagandát, amelyek a rojavai projekt lejáratására irányultak. Szóval a saját szememmel akartam látni, hogy mi történik ott a gyakorlatban, hogy tanuljak belőle, illetve azért is, hogy megértsem belső ellentmondásait és tanulmányozzam nehézségeit. A nyugati országok forradalmi kezdeményezései is sokat tanulhatnak Rojava példájából.
Anja, milyen szerepet játszanak a nők a rojavai forradalomban? Szerinted melyek a nőmozgalom legfontosabb eredményei?
Anja: A forradalom a kobanî-i női egységeknek köszönhetően került a nemzetközi érdeklődés középpontjába – a világot meglepetésszerűen érte, hogy itt a nők is parancsnokok lehetnek, és hogy fontos szerepük van a forradalomban. Hiszen keveset tudtunk a kurdok női csapatairól, viszont ezek 1995 óta léteznek és mögöttük egy egész nőszervezeti rendszer áll.
A szíriai nők már a 90-es évek során kiépítették saját szervezetüket – és nem csak Rojavában, hanem Damaszkuszban, Homszban, Aleppóban és Rakkában is. Házról házra jártak és a nőmozgalom égisze alatt alulról szerveződő intézményeket alapítottak. Rojavában a városok minden utcájában van egy női bizottság és minden negyedben egy női tanács, női akadémia, női biztonsági erők és fegyveres egységek. Egyetlen forradalom sem lehet sikeres, ha híján van a női arcoknak A kapitalizmust nem építhetjük le anélkül, hogy ne számolnánk fel az államot, és az államot csak akkor számolhatjuk fel, ha megszüntetjük a patriarchátust.
Rojavában a társadalom jelentős része még a tradicionális gender-struktúráknak megfelelően élnek. Mit tesz a nők politikai mozgalma a mozgalmukon kívüli nőket felszabadításáért, beleértve a nem kurd nőkét is?
Anja: A nőmozgalom minden nőt meg szeretne nyerni magának és származásuktól függetlenül önszerveződésre készteti őket. A Kongreya Star például, a nőmozgalom ernyőszervezete, minden házhoz bekopog. A szervezet tudatában van annak, hogy a nők egymástól való elszigeteltsége és a köztük zajló versengés erősíti a patriarchátust. A társelnökség, a kettős szóvivői felállás, illetve a minden bizottságra vonatkozó 40 százalékos genderkvóta bevezetése már a 90-es években elkezdődött a gerillasereg soraiban is, hogy ezáltal is visszaszoríthatóvá tegyék a patriarchátust.
Ezek a nők a világ korábbi forradalmait tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy minden fegyveres küzdelem végén a nőknek rendszerint vissza kellett térniük tradicionális szerepköreikhez. Ezért döntöttek úgy, hogy az élet minden területére kiterjedő autonóm szervezeteket hoznak létre. Ha a nők erős szervezetekbe tömörülnek, soha többé nem száműzhetik őket a konyhába. Ehhez szükség volt az önvédelem, de ugyanakkor a gazdaság megszervezésére is. Önállóságuk egyik alapfeltétele a gazdasági függetlenség. Ennek érdekében Rojava-szerte női termelői szövetkezetek (kooperatívák) létesülnek.
Továbbá, ezeknek a nőknek meggyőződése, hogy a kapitalizmust csakis olyan nem-patriarchális elvek mentén lehet meghaladni, mint amilyen a közösségiség, az alulról szerveződő demokrácia, vagy az ökologikus gazdaság elve. Az asszír[3] nők is elkezdtek szerveződni, megalkották tanácsaikat és katonai egységeiket. Az arab nők egyelőre még a kurd nőszervezetek keretében tevékenyek – valószínűleg több időre van szükségük, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb ők is létrehozzák saját szervezeteiket.
A könyv több YPJ-tag álláspontját is ismerteti. Milyen folytonosság van az általad a ’90-es években, a hegyek közt megfigyelt női hadtestek és ezek között a fiatal nők között?
Anja: A 90-es években nagyon erős nőket ismerhettem meg a hegyekben. Rûken, egy parancsnok, a gerillavezetők egyike volt Beytüssebabban, Észak-Kurdisztában, annak ellenére, hogy mindössze tizenhét éves volt. Gond nélkül megállta a helyét. A kurdisztáni patriarchátus számomra eléggé felszínesnek tűnt, még a nomád törzsek köreiben is.
Rojavában újra találkoztam több egykori bajtársammal. Ők még fiatal nőkként hagyták el Rojavát, hogy csatlakozzanak a PKK-hoz, most pedig visszatértek, hogy megvédjék a forradalmat. A PAJK-ban, az egyik női gerillaseregben a nők már több évtizede politikai önképzésben vesznek részt. A politikai elemzés, a közös olvasás és a viták, illetve a stratégiai kérdésekre vonatkozó közös gondolkodás a mindennapi élet részét képezik. Minden nő évente több hónapon keresztül elméleti képzést biztosító szemináriumokon vesz részt.
Ezek a nők rendkívül olvasottak – olyan szerzőket olvastak és vitattak már meg, mint a klasszikus forradalmár Rosa Luxemburg, vagy olyan kortárs gondolkodókat, mint Maria Mies és Judith Butler. Tanulmányozták a matriarchátust, a saját társadalmukat, és majdnem ezzel egy időben gyakorlatba is ültették ezeket az új ismereteket. A történelmet női szemszögből értelmezik, mivel meggyőződésük, hogy a társadalmat gyökereiben kell megérteni ahhoz, hogy meg lehessen változtatni annak jövőjét.
Ugyanakkor a kurd mozgalom egyben ifjúsági mozgalom is – az idősebbek pedig átörökítik tapasztalataikat a közösségi élet számára. Mindenki együtt él és mindent megoszt, mivel a mozgalom nem ismer el semmiféle hierarchiát vagy privilégiumot.
Mi lepett meg leginkább a látogatásod során?
Anja: A Rojavában tett látogatás olyan volt, mint egy valóra vált álom. Pontosan olyan, mint amiért azokban az években küzdöttünk: egy szabad társadalom, amely önmagát kormányozza. Abdullah Öcalan elképzeléseit, amelyekről addig csak könyveiben olvastunk, egymás után valósították meg. Voltak kételyeim, ám amikor újra találkoztam barátnőimmel, önbizalmuk engem is megfertőzött. Meglepett, hogy hány fiatal dolgozik önkéntesen azért, hogy a forradalom folytatódjon. Fiatal lányok dolgoznak együtt a biztonsági erőkkel, vagy a városi közigazgatásban a hét minden napján, fizetés nélkül. A nők mindenhol ott vannak, mindenben részt vesznek.
Az is gyönyörű volt, amikor korábbi parancsnokom, Rûken kivitt minket a Til Koçer melletti frontra. Itt olyan arab férfiakkal és nőkkel találkoztunk, akik az YPG-hez vagy a YPJ-hez csatlakoztak. A 90-es években láttam már török és asszír egységeket is a hegyekben, de ezek a méretek jócskán lenyűgöztek – hallottam fiatal arab nőket, akik azt mondták, „mi is szabad nők leszünk, mint a kurd nők”.
Ercan, a könyv világos és részletes leírást nyújt a kommunák és a tanácsok szerkezetéről, amelyek nem sokkal a 2012-es felszabadulás előtt alakultak. Elmondanád nekünk, hogy melyek ennek a rendszernek az alapelvei? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie?
Ercan: A Nyugat-Kurdisztáni Népi Tanács (MGRK) és koordinációja (azaz maga a kormányzás), valamint a Demokratikus Társadalomért Mozgalom (TEV-DEM) a Demokratikus Szövetség Pártjának (PYD) kezdeményezésére jött létre. A szíriai felkelés kezdetén a kurdok széleskörű önszerveződésbe fogtak Rojavában. Úgy akarták megszervezni a társadalmat, hogy közben elkerüljék a fegyveres összecsapásokat. Az MGRK az alulról szerveződő demokrácia és a tanácsdemokrácia kombinációjaként kiépítette a radikális demokrácia rendszerét.
Az alapot a kommunák képezik, amelyeket a falvak és a városok utcáinak lakosai szerveznek meg. Felettük vannak a néptanácsok három további szinten. Minden alsóbb szint a saját koordinációján keresztül képviseli magát a következő, magasabb szinten. Minden egyes szinten kilenc bizottság van, amelyek olyan területekért felelnek, mint az önvédelem, a nők, a civil társadalom, diplomácia/politika, gazdaság, oktatás és az egészségügy. Ez a rendszer hathatósan tett képessé több száz embert az önkormányzásra. Ily módon az emberek a saját életükkel kapcsolatos döntéseiket maguk kezdték el meghozni.
2012 júliusában, a YPJ és a YPG megalakulásával egy időben kezdődött a forradalom Rojavában, akkor, amikor a társadalom önszerveződő elemei elég erősek voltak, a Baasz-rezsim pedig meglehetősen gyenge. Később, 2014 januárjában az MGRK megalapította a Demokratikus Autonóm Adminisztrációt (DAA), amely magába foglalja Rojava nagyobb részét. Rojavában több etnikai és vallási csoport él egymás mellett, ezért pártrendszere is sokoldalú. Annak ellenére, hogy a DAA egy képviseleti demokratikus rendszer, az MGRK továbbra is új kommunák alapítása révén működik és gyarapodik. Ez az egyesített rendszer, amelyet demokratikus autonómiának neveznek, azóta is sikeresen működik.
Terjesztik az MGRK rendszerét az SDF[4] által újonnan felszabadított területeken? Az arab falvak például alkalmazzák ezt, vagy esetleg a forradalom egyéb aspektusait?
Ercan: Igen, ez a rendszer az SDF által felszabadított területeken is épül. A TEV-DEM aktivistái járják a falvakat és a városokat, beszámolnak magukról és mindarról, amit az elmúlt években elértek. Azt javasolják az embereknek, hogy szerveződjenek kommunákba. Jelenleg azonban ebben a térségben még nincs egy erős, átfogó szervezeti struktúra, viszont már több tucat új kommuna alakult, és hamarosan több száz lesz a többnyire arabok által lakott területeken is.
2016 márciusában Rojavában/Észak-Szíriában kikiáltották a Föderatív Rendszert, azért, hogy több más célkitűzéssel párhuzamban, magába foglalja az újonnan felszabadított területeket is. Azonban a Rojava megnevezés kurd eredetű, és csupán a kurdokra utal, viszont ez a struktúra elkötelezett az iránt, hogy mindenféle etnikumot és vallást magába foglaljon. Egy ideje, miután befejeztük a könyvet a tárgyalások már abba az irányba tartanak, hogy mindenestől elvessék a Rojava nevet, és helyette az „Észak-Szíriai Föderáció” megnevezést használják.
Melyek az új igazságszolgáltatási rendszer letartóztatásokra, bűncselekményekre, konfliktusokra és büntetésekre vonatkozó alapelvei?
Ercan: Az elsődleges alapelv az, hogy a „bűntény” főként az igazságtalan szociális viszonyok és körülmények következménye – politikai és társadalmi okai vannak. Tehát a tárgyalásokon mindig felmerül a kérdés, hogy az a személy, akit egy adott „bűncselekménnyel” vádolnak, miért folyamodott állítólagos tettének elkövetéséhez. 2015 nyara óta ezt a munkát nem csupán a kommunák és a lakóövezetek békebizottságai végzik, hanem olyan igazságszolgáltatási platformok is, amelyekbe akár 300 ember is tömörülhet. Emberek nagy csoportjai vitatják meg a negatívnak ítélt cselekedetek eredendő okait.
A legalsó szinten a békebizottságok oldják meg a problémákat azoknak az embereknek az aktív részvételével, akiket a kommunák és a néptanácsok választanak meg. A radikális demokrácia következményeként a szociális és politikai igazságszolgáltatás az egész társadalomban megerősödött, e mellett pedig – az állami elnyomás hiányában – lényegesen csökkent az elítéltek száma. A városok többségében maximum két tucat fogoly van.
Ebben az új társadalmi struktúrában vannak politikai foglyok?
Ercan: Politikai foglyok nincsenek, kivéve az olyan terrorista szervezetek harcosait, mint az Iszlám Állam vagy más szalafiták. Néhány alkalommal letartóztatták a Kurd Nemzeti Tanács (ENKS) jobboldali-liberális politikai köréhez tartozó pártok egyes tagjait, ellenséges tevékenység vádjával, de pár napon belül mindnyájukat szabadon engedték. Néha olyan ENKS-tagok is azt állítják, hogy politikai foglyok, akiket nem politikai okokból tartóztattak le. Majdnem mindnyájukat szabadon engedték. Eddig nincs rá bizonyíték, hogy elítélteket vettek volna őrizetbe, kínoztak volna meg, vagy akár rosszul bántak volna velük – több nemzetközi emberjogi szervezetnek korlátlan belépési engedélye van az összes börtönbe.
Mi lepett meg leginkább a Rojavában tett látogatásodkor?
Ercan: Több dolog is, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Cizîre kantonban nem láttam semmiféle erdőt, még egy hosszabb fasort sem, e helyett csak határtalan búzamezőket. Ez nem csupán a biológiai diverzitás hiányát fejezi ki, de a földművelési, az emberi vagy a kulturális diverzitás hiányát is. Egy másik negatív meglepetés a vízhiány mértéke volt. Minden egyes folyó még májusban is ki volt száradva, vagy pedig nagyon szennyezett volt. A talajvíz szintje mindenütt csökkenőben. A vízhiány sokféle módon akadályozza az élet rendjét és a termelést is, ugyanakkor komoly kihívásokat támaszt a jövő számára.
Pozitívumként említhetem, hogy le voltam nyűgözve számos politikai aktivista eltökéltségétől, beleértve a fiatalokét, nőkét és férfiakét egyaránt, akik azért küzdenek, hogy megbirkózzanak mindenféle kihívással, közös céljuk pedig az újraszerveződő társadalmuk sikere. Engem ez azzal a reménnyel tölt el, hogy a forradalmat nem tudják majd legyőzni, annak ellenére, hogy rengeteg regionális és nemzetközi reakciós erőnek komoly érdekei vannak Szíriában.
Rendkívüli pozitívumnak számít továbbá az, hogy megszűnt az állam. Nem kellett többé azon gondolkodnod, hogy bárki letartóztathat vagy, hogy bármiféle titkosszolgálat, rendőrség, kamera vagy ügynök megfigyelhet téged. A másfajta politikai meggyőződésekkel rendelkező emberek abszolút nem jelentettek problémát. Rojavában szabad vagy!
Michael, a könyv részletes leírását tartalmazza a rojavai, szövetkezeteken alapuló szociális gazdaságnak.[5] Miért ezt a rendszert választották? Milyen szövetkezeteket látogattatok meg a csoportoddal?
Michael: Amikor rojavai barátainknak feltettük ezt a kérdést, többször is valami olyasmit feleltek, hogy „nem létezhet valódi demokrácia a társadalom összes szektorára kiterjedő demokratikus kontroll nélkül, beleértve ebbe a gazdaságot is.”
A szociális gazdaság fogalmát a Demokratikus Konföderalizmus szocializmusformája alapján dolgozták ki, amely különbözik mind a neoliberalizmustól, mind pedig az államszocializmustól. Kritikájuk azt állítja, hogy a társadalommal párhuzamosan fejlődő gazdaság kizsákmányoló államokhoz és gazdasági liberalizmushoz vezetett. Ezzel szemben az államszocializmus, amely eltávolodott saját gazdasági elképzeléseitől, a gazdaságot az állam részévé tette és mindent átadott az államnak. Az államkapitalizmus nem sokban különbözik a multinacionális vállalatoktól, trösztöktől és korporációktól.
A szociális gazdaságban a termelést nem az állam vagy a piac igazgatja, hanem a kommunák és a tanácsok, amelyek önképviseleti testületekként tisztában vannak résztvevőik szükségleteivel. Habár létezik piac, az ideális kommunális gazdasági projekt értelme az, hogy a tanácsok között jön létre a csereforgalom. A szövetkezetek a tanácsok gazdasági bizottságain keresztül állnak összeköttetésben minden szinten, és képesnek kell lenniük kielégíteni a kommunális gazdaságban élő emberek üzemanyagra, gázra, lisztre, élelmiszerre és más termékekre vonatkozó igényeit. Szövetkezeti föderációkat építenek ki a lakosság szükségleteinek kielégítése érdekében.
A társadalom minden területén léteznek szövetkezetek, még az olajfinomító-szektorban is. A legtöbb általunk látogatott szövetkezet nagyon kicsi volt, 5-10 fősek, akik szöveteket gyártottak vagy mezőgazdasági termékeket, illetve fűszereket termeltek. Azonban létezik pár nagyobb szövetkezet is, például az Amû de-hoz közeli, amely több mint kétezer háztartás fenntartását biztosítja, és még arra is képes, hogy a piacon értékesítsen.
Bizonyos értelemben előnyére válik ennek a folyamatnak, hogy a szíriai kormány úgy kezelte Rojavát, mint egy, a szó szoros értelmében vett gyarmatot. Kivonták a nyersanyagokat, azonban semmiféle termelés nem történt. Ahhoz, hogy eleget lehessen tenni a rojavaiak szükségleteinek, éppen egy ökológiai és kommunális elvek mentén szerveződő indusztrializáció tervezése van folyamatban, viszont a háború és a gazdasági embargó miatt ezt még nem sikerült véghez vinni.
Törökország egyértelműen kivéreztetné a forradalmat, és persze az összes autonómiatörekvést, ami a kurdokhoz kapcsolódik, viszont eddig még nem sikerült meggyőznie a világot arról, hogy a PYD egy „terrorista” szervezet. Milyen eszközökkel dolgozik még Törökország a rojavai forradalom ellen?
Michael: Több front- és törésvonal létezik Közel-Keleten, amelyek mentén egyfajta harmadik vagy negyedik világháború tombol. Nyilván a harc itt Oroszország és síita szövetségesei, valamint a Nyugat és ennek szunnita szövetségesei között zajlik. A helyzetet bonyolítja, hogy az ún. Iszlám Állam sok tekintetben önállóan cselekszik. Velük szemben pedig az észak-szíriai föderatív rendszer az államiságon túli demokratizálódás és önszerveződés mellett próbál kiállni.
Ha Rojaváról van szó, érdemes a szembenálló szövetségek elemzéséből kiindulni, hiszen azt is fontos megérteni, hogy itt az állami hatalmak és az államellenes erők között folyik a háború: azaz, a kapitalista modernitás – amelynek az Iszlám Állam is csak egy tünete – és ennek alternatívája, a demokratikus modernitás[6] között. Mindez nagyon elméletinek tűnhet, viszont világosabbá válik, ha a terepen harcoló felek tetteit nézzük. Például összefog az egymással ellenséges Törökország és az Aszad-rezsim, ha Rojava ellen kell harcolni, sőt, még a koalíció ún. szövetségesei is elnézik – azzal a szándékkal, hogy gyengítsék a rojavai modellt –, amikor Törökország behatol a rojavai területekre.
Maga Törökország szélsőséges jobboldali türkmén alakulatokat és olyan dzsihadistákat támogat, mint a Tahrir Al-Sham vagy az Al-Káida. Eközben YPG-egységeket is közvetlenül támadja. Továbbá török katonák felügyelete alatt történt a 2015 júliusában, a Kobanî-val szolidarizáló suruçiak körében elkövetett mészárlás, amelyért az Iszlám Állam harcosai felelősek. A dzsihadisták létükben fenyegetik az Észak-Kurdisztánban (Törökországban), Észak-Szíriában, vagy az Irakban élő kurd lakosságot.
Törökország az iraki Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) rojavai pártfogoltján, az ENKS-en keresztül is aktív, amely tagja a – többek között – török befolyás alatt lévő ún. szíriai ellenzéki blokknak. Ezek a szervek hadjáratot indítottak az önszerveződés ellen, különösképpen az aleppói Şêx Maqsûd negyedben,[7] ahol propagandaháborút is folytatnak. Kitartóan méltatlankodnak helyzetük miatt, holott még mindig szabadon mozoghatnak Rojavában.
Kik a rojavai föderális rendszer legalkalmasabb potenciális szövetségesei Szíriában?
Michael: Rojava legalkalmasabb potenciális szövetségesei az emberek, a nép és a forradalmárok világszerte – azok, akik az emancipációért és a felszabadulásért küzdenek. Ők a forradalom stratégiai szövetségesei. Rojava népe nagyon is tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államokhoz hasonló állami és imperialista hatalmak pusztán taktikai okokból lehetnek szövetségeseink, mivel ezek érdeke ellentétes a társadalmi felszabadulás és emancipáció céljaival.
Mi lepett meg leginkább, amikor Rojavában jártál?
Michael: Azt kell mondjam, hogy az ellenpropaganda rám is hatással volt. Amikor megérkeztem, teljesen meglepett, hogy felkereshettem minden helyszínt, az ellenzéki pártok székhelyét – még azokét is, amelyek az autonómia vehemens ellenzői. Bementünk a börtönökbe és négyszemközt beszélhettünk a foglyokkal a helyzetükről és gondjaikról. Az igazságszolgáltatásért felelős emberek arról vitatkoztak, hogyan lehetne egy börtön nélküli társadalmat felépíteni.
Az egyik kedvenc részem a könyvben az aleppói kurd lakóövezetekről szóló bekezdés. A város Rojaván kívül helyezkedik el, azonban a demokratikus konföderalizmust itt korábban, még a 2012-es felszabadulás előtt gyakorlatba ültették, a három kanton pedig úgy tekintett Aleppóra, mint a megvalósítás modelljére. A kormányerők és a szemben álló dzsihadista csoportok most zajló, borzasztó harca törmelékké változtatja a várost. Mi történik mostanság az aleppói kurd lakóövezetekkel? Hogyan élhetik túl ezt?
Ercan: Igen, 2011-ben és ’12-ben Aleppó főként kurdok által lakott övezeteinek politikai berendezkedése, különösen a Şêx Maqsûd és az Aşrafiye negyedeké, szolgált mintául Rojava számára. 2012 óta azonban a három kanton óriási lépéseket tett előre, a „Szabad Aleppó” pedig most már politikai indíttatású szlogennek tűnhet számukra. 2014 végén aleppói harcosok csatlakoztak a hősies ellenálláshoz Kobanî-ban – nagyon érdekes interakció volt.
Ma csupán a valamikori lakosság 20 százaléka él Szabad Aleppóban, meglehetősen nehéz körülmények között. Egy éven keresztül embargó volt, emellett szalafiták és más reakciós csoportok által elkövetett támadások is folytak. Csak ezekben a lakóövezetekben több mint 170 civilt gyilkoltak meg. A védekezés azonban meglehetősen erős; a brutális aleppói háborúban nem álltak sem a szír kormány, sem a reakciós/szalafita fegyveres szervezetek oldalára. A hosszú távú cél nem az, hogy bármelyikükhöz is csatlakozzanak. Az YPG/YJP szinte egyáltalán nem vesztett területet az utóbbi években, sőt kisebb térségeket még fel is szabadítottak. A pusztítás nem olyan mértékű, mint Kelet Aleppóban, ahol az épületek többsége lakhatatlan.
Az emberek az alacsonyabban fekvő emeleteken vagy udvarokon élnek, főznek, alszanak és találkoznak egymással. Az iskolák még mindig működnek, és még szövetkezeteket is alapítottak. Azonban nincs többé központilag biztosított áramellátás, illetve üzemanyagot is nagyon nehéz találni. Óriási kreatív erőfeszítésre van szükség, hogy minden alapvető igényt kielégíthessenek.
A rojavai forradalom már négy éve tart, olyan ellenséges erőkkel körülvéve, mint Törökország, az iraki KDP, az Iszlám Állam és más dzsihadisták. Figyelemre méltó, hogy még ilyen körülmények közt is fenn tudott maradni. Mivel magyarázod ezt?
Anja: Rojava egyrészt azért tud tovább élni, mert az embereknek a harcon kívül nincs más alternatívájuk, másrészt pedig a szervezeteik és az ideológiai hátterük miatt. Az ottani barátaim mindig azt mondták, hogy Abdullah Öcalan húsz éven keresztül élt és dolgozott ott, ez az a hely, ahol a legtöbb ember kapcsolatba lépett ezekkel az elképzelésekkel. Olyan nők is vannak, akik már harminc éve végeznek alulról szerveződő munkát. Így, amikor északon a háború miatt a hatalmi vákuum megnyílt, a kurd mozgalom készen állt.
A máshol élő emberek hogyan fejezhetik ki szolidaritásukat, illetve segíthetik fennmaradását?
Anja: Úgy gondolom, hogy bárki, aki valamivel is hozzá tud járulni, az akár egyenesen oda is mehet. Orvosokra, szülésznőkre, mérnökökre és másokra is égető szükség van Rojavában. Azonban elengedhetetlen a kurd vagy az arab nyelv alapfokú ismerete. Nagyon fontos lenne továbbá az anyagi támogatás is, főként az újjáépítéshez és a nőszervezetek számára. Létezik egy alapítvány, amely a szakszervezetekhez hasonló női létesítmények és óvodák építésével foglalkozik.
A Rojavának nyújtott politikai segítség igencsak számottevő. Kobanî védelme a nemzetközi szolidaritás szimbóluma lett. Az Iszlám Állam 2014 szeptembere és 2015 januárja között végrehajtott támadásai majdnem eltörölték Kobanî várost és kantont a föld színéről. A várost védő YPJ- és YPG-harcosoknak alig volt nehézfegyverzetük, így önfeláldozásuk ellenére is mindössze néhány napig tudtak kitartani.
Kobanî-ban több női egység is a fronton harcolt az Iszlám Állam ellen, az emberek pedig rokonszenveztek velük. A rojavai forradalmi álomnak vége szakadt volna, ha Kobanî nem tart ki. Ez a világ bármely részén élő haladó szellemiségű ember számára világos volt. Így világméretű megmozdulások kezdődtek, amelyek végül rávették az Egyesült Államokat, hogy közbelépjenek, és légi csapásokkal támogassák az YPJ-t és az YPG-t az Iszlám Állam ellenében, ez pedig megváltoztatta a harcok kimenetelét.
A nemzetközi szolidaritás tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kobanî és Rojava ne kerüljön az Iszlám Állam fennhatósága alá. A jelenleg is török megszállás alatt álló Jarabulust csak úgy lehet felszabadítani, ha fokozódik a nyomás Törökországgal és a többi érdekelt állammal szemben.
A legjelentősebb támogatás viszont az lenne, ha mindenki a saját országában szervezkedne és venné fel a harcot a kapitalista patriarchátus ellen. Sokat tanulhatunk a rojavai forradalomtól. Égető szükség van rá, hogy a kapitalista patriarchátus ellenében más alternatívát szervezzünk és építsünk fel. Az emberi faj túlélése múlik rajta, ugyanis a háború és az indusztrializáció – ezzel együtt pedig a szociális és az ökológiai katasztrófák – az élet alapjait semmisítik meg. Nem sok időnk maradt már.
Forrás: Janet Biehl: The revolution in Rojava: an eyewitness account. ROAR Magazine, 2016.
[1]Abdullah Öcalan (1948, ápr. 4. –) a törökországi Kurd Munkáspárt alapító tagja, majd elnöke. 1999 óta a török és amerikai titkosszolgálat közreműködésének eredményeképpen a török hatóságok elfogták. Azóta fogságban él, olvas és publikál. Pártjának korábbi marxista-leninista irányultságát a regionális geopolitikai helyzet megváltozása (elsősorban a Szovjetunió összeomlása) következtében értékelte át. Új szemléletet dolgozott ki a kurd baloldali mozgalom számára. E politikai fordulat egyik lenyomata a Demokratikus Konföderalizmus című könyve. (ford. megj.)
[2]A hármas elnyomás elméletét az AEÁ-ban kialakult baloldali, fekete emberjogi mozgalmak körében tevékeny értelmiségiek fogalmazták meg a 19. és a 20. századi emancipációs törekvések során. Alapvetően a szexizmus, klasszizmus (osztályalapú diszkrimináció) és a rasszizmus elnyomási alakzatainak szerves összefüggéséről szól, illetve arról, hogy mindhárommal egyszerre kell megpróbálni leszámolni. (ford. megj.)
[3]Közel-keleti, ősi népcsoport, akik főképp a mai Szíria és Irak területén több százezres létszámú közösséget alkotnak. Többnyire a modern arámi nyelvet beszélik. Többségük ókeresztény felekezetekhez tartozik. (ford. megj.)
[4]SDF: Syrian Democratic Forces, azaz a Szíriai Demokratikus Erők egy multietnikus (arab, kurd, asszír, türkmén, örmény, csecsen és cserkesz) katonai nagykoalíció, amely 2015. október 10-én alakult meg. Alapvető célja egy szekuláris, demokratikus és föderális rendszer kiépítésének védelme. A 2016 decemberi alkotmány (amelynek előzménye a 2014. január 29-én elfogadott Társadalmi Szerződés Statútuma) szerint az SzDE az Észak-Szíriai Demokratikus Föderatív Rendszer hivatalos hadserege. (ford. megj.)
[5]A szociális gazdaságban nem a profit termelése az elsődleges cél, a közösen végzett feladat célja a „közösség erősítése a kötelezettségek és az élvezet megosztása révén” (Ferge, 1991). A munka ennek megfelelően se nem kényszer, se nem eszköz valami más cél elérése érdekében, hanem olyan létezési mód, amely nem is különül el más társadalmi tevékenységektől. Megpróbálja a többi alrendszerről levált, csak szigorúan a saját alrendszere érdekeit, értékeit (haszon, gyorsuló ütemű növekedés, költséghatékonyság, termelékenység) követő gazdaságot visszailleszteni a társadalom többi alrendszerébe, s az individuális érdekek elé állítani a kollektív érdekeket az egyes gazdasági tevékenység végzése során. Lásd még: Szociális gazdaság kézikönyv, Frey Mária (szerk.), Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Bp. 2007.; illetve: Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom, T-Twins Kiadó, Bp. 1991. (ford. megj.)
[6]A kapitalista modernitás és a demokratikus modernitás szembeállításának elméleti mozzanatai alapvetően az olyan dogmatikusan (F. Hayek, von Mises) vagy vulgárisan (Alan Greenspan, Alain Minc) értelmezett piacpárti liberalizmus téziseire vezethetőek vissza, amelyek azt állítják, hogy a demokrácia nem tekinthető egy olyan szükségszerű történeti képződménynek, mint például az angolszász liberalizmus és a szabadpiac kölcsönhatásos viszonyának kialakulása. Ez, többek között, azt jelenti, hogy a liberalizmus eme markáns irányzatai számára a demokrácia megléte vagy hiánya másodlagos tényező. Ezért írhatja Hayek, hogy abban nincs ellentmondás, ha egy autokratikus kormányzat liberális elvek alapján tevékenykedik (lásd A liberális társadalmi rend alapelvei), vagy Alain Minc azt, hogy a „demokrácia nem a társadalom természetes állapota. A piac igen.” (in Cambio 16, 1994. december) Az ilyen „társadalomelméleti receptek” egyenes utat jelentenek a kormányzat diktatórikussá válásának irányába. De hogy szíriai terepen maradjunk, elég, ha a – szabadpiaci logikát követő és abból búsás hasznot húzó – francia Lafarge (2015 óta LafargeHolcim) cementgyár példájára gondolunk, amely, amíg az Iszlám Állam hatóságain múlott fennmaradása, addig semmilyen etikai-politikai összeférhetetlenséget nem vélt felfedezni abban, hogy üzleti tevékenységének sértetlen folytatása érdekében nem függesztette föl helyi üzemének működését, sőt, kereskedelmi kapcsolatokat folytatott azokkal a terrorista szervezetekkel, amelyek a totalitárius-teokrata állami berendezkedés alapegységei voltak. (ford. megj.)
[7]Kurd többségű aleppói lakónegyed. (ford. megj.)
