Címke kortárs irodalom

Garai Péter Sándor versei

Állás (1) Elmentem a tel avivi művészeti múzeumba és a hr osztályt kerestem hogy adjanak nekem valami munkát. Mire végigjártuk az összes állandó és átmeneti tárlatot tizenkettő múlt és nem találtam csak két kedves hölgyet a zárt ajtóval szembeni irodában…

TovábbGarai Péter Sándor versei

urak minden kontingencián

„De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni: de, hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.” (Platón: Szókratész védőbeszéde)   nincs hova földbeszállni nincs föld nincs halál a politikai…

Továbburak minden kontingencián

Závada Péter versei

LUNA A hegy leheletében forognak, könnyű panírban: újvilági keselyűk, viharmadár-alakúak. A vörösbegyekben a mágneses erővonalakat érzékelő szerv mint tébolyult riasztó jelez, tollmellényükön átsugárzik. És mi fönt, a tetőteraszon, a nagy neonfelirat betűinek takarásában, melyek éppoly értelmetlenek visszafelé, mint amilyen sokat…

TovábbZávada Péter versei

Elhagyni bunkert, barlangot

Sürgetett az idő. Délelőtt összegyűltek, meg kellett beszélni, hogy mi legyen. Ki megy, ki marad? A zajkereskedőnek, Ankitnak és Nirunak mindenképp mennie kellett. Sündör ki nem hagyta volna ezt a kalandot, no meg a fényenciklopédiát is bővíteni akarta. Tivonul Buffogó…

TovábbElhagyni bunkert, barlangot

Kukoricadalok

harmincegyedik ének a nappalikban divatmagazinokkal ölik egymást éheztetik a magazinokkal keltenek bűntudatot a divatmagazinokkal fojtanak meg elegánsan tartsd a csuklód és mondd hogy legyen jó a parfümöd buffaló bill felesége is így etette a pincében a kislányokat a divatmagazinok páros…

TovábbKukoricadalok

Ferencz Orsolya versei

A sötétről A neoncsövek és az óriási félhold alatt sajnáltam először, hogy nem vezetek. Nem nyelem el az utat, nem engedem közelebb a holdat sem. Izzó szempár futott körbe, és beállt a fa mögé. Mindent felvert a sötét. Szárba szökkent,…

TovábbFerencz Orsolya versei

Tett és nyelv kapcsolatáról (Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene)

Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című regényét olvasva egyfajta „jártam már itt”-érzésem támadt, ami nem arra vonatkozik, hogy egy valós tapasztalatot ébresztett volna fel bennem. Inkább a magyar szociografikus irodalmi hagyományt idézi fel, amelynek kiemelkedő darabjai a szöveg recepciójában[1] is…

TovábbTett és nyelv kapcsolatáról (Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene)