
„Kevesebbért is vágtunk már le fejeket”
Azok, akik csupán normális életet akartak élni, kezdenek ráeszmélni, hogy amivel gond van, az a normalitás maga.
MI A TEENDŐ?

Azok, akik csupán normális életet akartak élni, kezdenek ráeszmélni, hogy amivel gond van, az a normalitás maga.

A demonstráció, a tér elfoglalása az első lépés lehet, amit a valódi, tehát közös és emberséges politika megjelenése követhet ott, ahol a legjobban fáj a hatalomnak.

Az Alsó-Rajnai Fiatal Kommunisták és a Colmari Fiatal Kommunisták közleménye: Elzászi középiskolások, szervezzük meg a burzsoá erőszakkal szembeni dühünket!

Jan Philipp Reemtsma német tudós és aktivista 2013-as kötete tavaly jelent meg magyarul. Kétségtelenül hiánypótló mű, mint arra szöveg vége felé haladva egyre hangsúlyosabbá váló kritikai reflexiója is rámutat, az erőszak, mint olyan, az erőszak fenomenológiája máig kidolgozatlan maradt. A…

A bevándorlás, a migráció és a határvédelem a jelenkori politikai diskurzus központi elemei. Nem csupán a politikai közbeszéd bevett toposzai ezek, és nem is csupán a hatalomért folyó küzdelemben kiválóan felhasználható ügyek és jelszavak.

A szkucsno, a félperiféria érzésvilága, valamiféle magyarázat lehet arra, hogy miért gyanakszunk az olyan nyugati modellekre, mint a liberális demokrácia.

Idén jelent meg egy rövid, olasz nyelvű könyv Hannah Arendt és ’68 címmel, amelyben a szerző a filozófusnak a ’68-as diákmozgalmakról megjelent írásait, illetve interjúban elhangzott meglátásait foglalja össze. A könyv fontos munkát végez: Arendt, akit a 20. század egyik…

Október 6-án és 7-én népszavazás zajlik Romániában, amelynek tétje a családnak egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként való alkotmányos meghatározása. A szem csapata elítéli a család fogalmának leszűkítését célzó népszavazást több ok miatt: 1. A polgári törvénykönyv…

„Teljesen rendben van, ha dühösnek érzed magad. Valójában rendben van, bármit is érzel.” Laurie Penny angol feminista újságíró, szerző és aktivista. Legújabb könyve, a Bitch Doctrine: Essays for Dissenting Adults, a női dühvel foglalkozik – azzal, hogy miért érezzük, miért…

A Gucci luxusmárka 2018-as előőszi kollekcióját a 68-as francia diáklázadással, illetve annak újragondolásával népszerűsíti. A szemaforban megjelenő 68-as szövegsorozatunk második állomásaként Keszeg Annát és K. Horváth Zsoltot kérdeztük a Gucci Youtube-csatornáján megjelent négy, a kollekciót beharangozó videóról. A sorozat előző…