Identitásvideók a hegemóniaharcokban
„[A videók] egy olyan politikai harc eszközeiként jönnek létre, amely két történelmi blokk között zajlik. E harcban funkciójuk – az érdemi, rendszerszintű kritika helyett – abban a kettősségben áll, hogy egyszerre nyújtják az ellenzéki mantrákban álló bírálatot a NER-ről, és befogadóikban az ellenzékiség identitását erősítik.”
Hegedüs Ferenc esszéje az utóbbi években nagy számban megjelenő, liberális sajtóorgánumok által készített identitásvideókkal foglalkozik. Írásában e produktumokat a hegemóniáért folytatott harc eszközeiként értelmezi.
Bevezetés
A hazai nyilvánosság az utóbbi években bővelkedik a liberális sajtóorgánumok által készített identitásvideókban. E produktumok közös vonása, hogy – bár különböző aspektusokra koncentrálva, de – mindegyik az Orbán-kormány működését vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) létrejöttét helyezi fókuszába. Olyan tartalmak sorolhatók ide, mint a hazai kormánymédia kiépülését és stratégiáit elemző Öt lecke a valóság felszámolásáról (Máté Bence, 2022), az ellenzéki politikusok vagy hozzátartozóik ellen indított „fekete kampányokkal” foglalkozó Valótlanul (Ács Dániel, Botos Tamás, Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs, Plankó Gergő, Németh Dániel, Páll Tamás, 2023), az Orbán-család vagyonosodásának történetét felvázoló A dinasztia (Fuchs Máté, 2025), a kormány menekültválsággal kapcsolatos kommunikációját értékelő 10 év gyűlölet (Klopfstein-László Bálint, 2025), vagy a diáktüntetéseket tárgyaló Az elárult generáció (Fábián Tamás, Lengyel-Szabó Péter, Szilli Tamás, 2025).[1]
A felsorolt videókban közös, hogy elsődleges terjesztési felületük a YouTube, de idén néhány városban a helyi mozik vetítették is őket. Látható, hogy idővel fokozatosan nőtt a tartalmak előállításához felhasznált erőforrások mennyisége: a Gulyás Márton által előadott, a Partizán csatornáján megjelent – viszonylag alacsony költségvetésűnek tűnő – az Orbán-család ismeretlen története című kétrészes videóesszétől, a 444 csatornáján megjelent Valótlanulon keresztül a Direkt36 A dinasztia című munkájának mozis vetítéséig bezárólag. E produktumokra jellemző, hogy nem szokás kritikát írni róluk. A progresszív jobboldal – amelynek meghatározását a későbbiekben tisztázom – általában méltató kommentárokat ír hozzájuk,[2] míg a hazai jobboldal másik, konzervatív fele vagy nem reagál rájuk érdemben, vagy publicisztikákban próbálja elvenni az egyes produktumok kritikai élét.[3] Az idei év egyik fejleménye volt a Magyar Nemzet „válasza”, A befolyás ára (Bácskai Balázs, Jakubász Tamás, Kárpáti András, Kis Ferenc, Szőcs László, Villányi Károly, 2025), amely azzal foglalkozik, hogy a progresszív jobboldal meghatározó – és a fent sorolt videók intézményi hátterét is biztosító – orgánumainak támogatása révén miként befolyásolják „külföldi érdekek” a hazai nyilvánosságot. A progresszív jobboldal védelmezői természetesen felvethetik a két oldal produktumainak minőségbeli különbségeit: lehet arról vitát nyitni, hogy a Magyar Nemzet miként hagy bent olyan téves információkat videójában, mint Donald Trump „transznemű egerekről” tett bornírt megjegyzése,[4] vagy hogy a konzervatív jobboldal médiumaival szemben milyen magas minőségű tényfeltáró munkát végez a Direkt36. E vita azonban tét nélküli, hiszen nem foglalkozik az ezen anyagokat tágabb értelmezési keretbe helyező, lényegesebb kérdésekkel.
Az identitásvideók jelentős része „dokumentumfilmként” jelenik meg, és a körülöttük létrejövő diskurzusok is ekként keretezik őket. Nem minden esetben arról van szó azonban, hogy az egyes tartalmak a hazai élet nem közismert részleteit kívánják valamilyen, a nyilvánosság számára új perspektívából tárgyalni – ahogy ez a 444 csatornáján futó Jeti Mozi sorozat vagy számos PartizánDOKU videó esetében elmondható. E produktumok egyrészt szimbolikus tőkeként funkcionálnak a hazai kulturális termékek O1G-piacán – magas nézettségek, nagyobb elérés stb.[5] Másrészt – és ez a lényegesebb – egy olyan politikai harc eszközeiként jönnek létre, amely két történelmi blokk[6] között zajlik. E harcban funkciójuk – az érdemi, rendszerszintű kritika helyett – abban a kettősségben áll, hogy egyszerre nyújtják az ellenzéki mantrákban álló bírálatot a NER-ről, és befogadóikban az ellenzékiség identitását erősítik. A videók szűklátókörű horizontja nyomán az értelmezési keretük fürdik a moralizálásban, valamint „a keletezés és nyugatozás, balkánozás és európázás, diktatúrázás és demokráciázás, korrupciózás és jogállamozás unalmas identitásnarratíváiban”.[7] Bizonyos pontokon a tartalmak körül kialakult diskurzusban is kitűnik a nyugat fetisizált képéhez való viszony. Ezt jól példázza a 444-en megjelent egyik cikk címe a Hallo Diktator című videóról: Hello, Dictator! – a film, ami elmagyarázza Nyugat-Európának, hogyan veri szét a demokráciát Orbán.[8] Ez esetben tehát a politikai harc egy olyan, az ellenzéki identitást megerősítő eszközéről van szó, amely elmagyarázza a nyugati nagyközönségnek is, hogy mi történik ebben az országban.
Ahhoz, hogy világosabbá váljon e történelmi blokkok szerepe és helyzete, érdemes röviden kitérni arra az Antonio Gramsci által meghatározott társadalomelméleti koncepcióra, amely az utóbbi hónapokban Éber Márk Áron kötete[9] okán kezdett el hangsúlyosan megjelenni a valódi magyar baloldalon.[10] Éber a hegemónia gramsciánus fogalmából indul ki: a hegemónia a hatalom gyakorlásának azt a módját jelenti, amelybe a vezetettek – vagy irányítottak – is beleegyeznek. Így a hegemóniaépítés olyan politikai munka, melynek célja az irányítottak beleegyezésének megszerzése.[11] A korábban felsorolt videók közül több is foglalkozik azzal, hogy a NER a 2010-es évek elejétől miként építette fel saját hegemón pozícióját – bár ezt nem a hegemóniaépítés gramsciánus fogalmai mentén beszélik el, nem mélységükben értelmezik a folyamatokat, hanem különböző ügyek (például a fekete kampányok) bemutatása révén vázolják fel, miként fejlődtek a hegemóniaépítés gyakorlatai vagy változtak meg eszközei. A történelmi blokkok fogalma pedig azokat a függőlegesen meghatározott (a hegemón és annak hegemóniája alá tartozó csoportokat magában foglaló), történetileg egységessé szervezett gazdasági-politikai tömböket fedi, amelyek egymással harcolnak a hegemón pozíció megszerzéséért.[12] Éber meglátása szerint Magyarországon e két tömb helyzete a következő módon mutatható be:
[…] az uralkodó osztálynak alávetett dolgozók osztályai kettős nyomás alatt állnak. Egyszerre kell ellentartaniuk az uralkodó osztály kormányzó jobboldalának és ama főáramú-centrista-liberális ellenzékének, amit korábban tévesen baloldalnak neveztek, de amely újjászerveződése után szintén nyíltan vállalja jobboldaliságát. A dolgozók alávetett osztályai magyarán két jobboldali történelmi blokk nyomása alatt állnak.[13]
E lényeges gondolatmenet miatt nevezem a hazai nyilvánosságban tévesen „balliberálisnak” nevezett tömböt progresszív jobboldalnak,[14] a kormányzó oldalt pedig konzervatív jobboldalnak. E különbségtétel mellett érdemes elkülöníteni egymástól a progresszív jobboldali sajtó videós tartalmainak típusait is. Esszém kritikájának fókuszában nem olyan tényfeltáró anyagok állnak, mint például a Sötét parkolási ügyek Budapesten (Ács Dániel, Botos Tamás, Kiss Bence, Mészáros Zsófia, 2019) vagy a Rablópártok (2019), s nem is az olyan ismeretterjesztő videók, amelyek nagy számban jelentek meg például a Partizán – vagy a Slejm – csatornáján. A kritika azokat a produktumokat érinti, amelyeket tényfeltáró vagy ismeretterjesztő jellegüknél jobban meghatároz a történelmi blokkok hegemóniáért folytatott harcában betöltött, ellenzéki identitást megerősítő szerepük.
A progresszív jobboldal videóesszéinek kritikája azért fontos, mert az itt elemzett kulturális teret lényegében e blokk tartalmai határozzák meg – bármiféle érdemi értékelés megjelenése nélkül. A kritikám megfogalmazásához kézenfekvő választás az egyik tavasszal megjelent identitásvideó: a NER kommunikációját hosszabb távon vizsgáló 10 év gyűlölet. Ez a videó azért lényeges alkotás, mert narratíváját a hazai progresszív jobboldal domináns, az etikát a politika elé helyező beszédmódja határozza meg. Így a videó az ellenzéki identitás azon hangsúlyos aspektusára épít, amely mára általánosan keretezi a NER irányába megfogalmazott bírálatokat.
Másfél óra liberális humanizmus
A 10 év gyűlölet központjában a NER 2015 januárjától a 2022 tavaszáig terjedő tevékenységei állnak. Előbbi dátum a párizsi terrortámadásokhoz, utóbbi a legutolsó hazai országgyűlési választásokhoz köthető. A videó elsősorban a menekültválság „kezelésével”, a Soros György ellen indított kampánnyal, a „civil törvény” beiktatásával, a tranzitzónák létrehozásával és a „No migration, no gender, no war!” kampánnyal foglalkozik. Ezek közös elemeként mutatja fel az ellenségképek termelésének módját, a dehumanizáló beszédmódok társadalmi szintű normalizálódását, általánossá válását.
A felsorolásból jól látható, hogy a videó igyekszik átfogó képet adni arról, miként tematizálta és alakította a nyilvánosság napirendjét a kormány az elmúlt tíz évben. Célját akkor véti el, amikor az általa bemutatott események keretezéséhez egyedül a kortárs gondolkodást jelentős mértékben meghatározó etikai alapú szemléletre építi narratíváját. A 10 év gyűlölet így ideológiai pozíciója végett nem arra törekszik, hogy a tárgyául szolgáló, magyarországi viszonyokat koherens, a napi politikánál távolabb tekintő, (geo)politikai szempontokat is figyelembe vevő keretrendszerben vizsgálja, hanem arra, hogy befogadói a közös, ellenzéki erkölcs tisztaságát és a felháborodottság érzését átélve borzadjanak el a látottakon.
A korábban felsorolt videók közül – kevesek mellett – a Partizán videója az, amely markáns formai jegyekkel igyekszik hatást kiváltani befogadóiban. Narratív építkezésének sajátossága, hogy minden elemével etikai perspektívából mutatja be az általa feldolgozott időszakot. E keretbe illeszkednek az animációs jelenetek vagy a kép – a felhasznált felvétel autenticitásából fakadó – elsötétülésének szerepe pillanatokkal azelőtt, hogy a rendőrség összeverné a földre ültetett menekülteket a határkerítés mellett. Az animációs jelenetek közül két markáns példa emelhető ki: az egyik Kaufmann Balázs története a szerb-magyar határ lezárásakor, amelyben szemtanúja lesz annak, hogyan érkeznek meg a kapuk zárása után az első menekültek. A videó itt arcot ad Kaufmann arctalan szereplőjének, és beállításai révén nyomatékosítja a tragikus helyzetet. A másik egy videó végi képsor egy mezőről, melynek egyik végében propagandaplakátot ragasztanak fel egy hirdetési felületre, a mező közepén egy Samsung-gyár áll, a mezőszéli drótkerítésen pedig az „Idegeneknek belépni tilos!” feliratot látjuk magyarul és koreaiul – ezzel megteremtve a jelen nyomasztó, disztópikus képét. Ugyanilyen látványos elem például a kormánytagok vagy a hozzájuk köthető médiaszemélyiségek dehumanizáló beszédeinek összevágott montázsszekvenciája. Ezek mellett említésre méltók az interjúalanyok mögött berendezett díszletek: Lakner Zoltán politológus a Keleti Pályaudvar aluljárójában felállított sátrak és hálózsákok között; Kaufmann Balázs a menekültek holmijaival megtelt tranzitzóna sátrában; Melegh Attila szociológus pedig egy vasúti sín mellett – mögötte a hátrahagyott poggyászokkal és egy babakocsival – ad interjút a készítőknek. Az itt felsorolt elemekből jól látható a videó politikai-esztétikai törekvése: az animációs epizódok, a montázsok és a hátterek is etikai, a néző együttérzését kiváltó keretbe kívánják rendezni a bemutatott eseményeket. A probléma röviden úgy foglalható össze, hogy a politika ilyen módú alárendelése az etikának nem vezet ahhoz, hogy a tárgyalt időszakot a befogadó egy átfogó keretrendszerben legyen képes szemlélni. Az „etikai nézőpontból csak egyetlen dolog számít: a helyzetet világosan átlátó megfigyelőnek az együttérző, felháborodott ítélete”[15] a látottak fölött.
Az adekvátabb beszédmód háttérbe szorulása főként azért problematikus, mert hiányában a videó csak a NER tevékenységeinek másodlagos vonásaira (kommunikációs stratégiáira stb.) és azok alakulására képes leíró módon rámutatni (például: miként olvadt egybe a bevándorlás, a gender és a háború kérdése a kormány kommunikációs gépezetében). A rendszer működésének fundamentálisabb logikáira nem. Pedig az elmúlt tizenöt évben a hazai nyilvánosságban több lehetséges keretezési nyelv is megjelent ezek elbeszélésére. Ilyen keretként szolgálhatnának például – a már említett – hegemóniaépítés,[16] az etnicizmus[17] vagy a posztfasizmus[18] fogalmai – melyek egyenkénti hosszabb tárgyalása és egymáshoz való viszonyainak elemzése túlmutatna e szöveg terjedelmén és céljain. A videón végigvonuló, azt lényegileg meghatározó beszédmódot már az első pár percben előrevetíti Ruff Bálint politikai elemző mondata: „Nem lehet úgy a világot nézni, hogy mindig kivesszük belőle a humánumot vagy a morális kérdéseket, mert ha mindent ebben a »hoz és visz« dichotómiában nézünk, akkor egy idő után elfogyunk benne.” Ez a mondat jól tükrözi a videó meghatározó viszonyulását tárgyához.
A 10 év gyűlölet az etikai dimenzió hangsúlyozásával csak egy monolitszerű gonoszt képes felvázolni a NER alakjában, amelynek motivációi természetéből következően negatívnak és megismerhetetlennek tűnnek fel. A NER ilyen jellegű, szubsztanciális, megfoghatatlan gonoszként konstruált képe a videó másik lényeges hibájából is következik: módszertani nacionalizmusa[19] miatt fókuszában csak a magyarországi dehumanizáló kampányok állnak. Jót tett volna a videónak, ha pár percet arra is szentel, hogy – Angela Merkel „Wir schaffen das.” [„Meg tudjuk oldani.”] nyilatkozatán túl – milyen, a magyar kormány álláspontjával összecsengő intézkedéseket hajtottak végre az Európai Unióban a tárgyalt években.[20] A videó egyedül két ponton szolgál geopolitikai kitekintéssel: Melegh Attila interjúrészleteiben. Ezek az apró részletek lényeges meglátásokat tesznek a migrációs válság létrejötte és Magyarország világpolitikai pozíciója kapcsán, de e meglátások végső soron elvesznek, nem szervesülnek, nem adják az elbeszélési keret alapját. Valójában Melegh Attila tudna olyan narratívát nyújtani, amely túlmutatna a videó által hangoztatott beszédmódon. 2019-es írását például épp e beszédmód kritikájával indítja:
Az a kritika, amely a radikális – mára főáramúvá vált – bevándorlásellenes populizmust az európai emberjogi eszmékre alapozva bírálja, sok szempontból félrevezető, ha nem kapcsolódik össze a tőke következetes bírálatával. Félrevezető, mert nem képes megfelelően feltárni a kialakult helyzet alapvető okait és mélyebb összefüggéseit, ebből adódóan pedig nem alkalmas arra, hogy e bevándorlóellenes populizmussal szemben hatékony társadalmi és politikai választ adjon.[21]
Melegh e beszédmód kritikája után – az írásomban már korábban említett – hegemóniaépítés fogalmi keretében értelmezi a 2019-es viszonyokat.
Etika a politika előtt
A politikai és a társadalomtudományos alapok elvesztése miatt a 10 év gyűlölet olyan pozícióból szólal meg, amely egyáltalán nem idegen a hazai progresszív jobboldal – általuk apolitikusnak vélt – gondolkodásától: ez a támasz az etika. Borbély András júniusban megjelent írásában azzal foglalkozik, hogy a „Polgári ellenállás” nevű mozgalom vitorlabontásaként tartott tüntetésen miként beszéltek a színpadon állók arról, hogy „normális esetben” nekik itt beszédet sem kellene mondaniuk.[22] Borbély kiemeli, hogy a demokratikusság igényéért tett felszólalások leválasztják alapjaikat a politikáról, és lényeglátóan a következő megállapításra jut: „Különös módon úgy tűnik, mintha a demokráciát nem politikai, hanem talán erkölcsi fogalomként értenék”. Ez a naturalizáló tendencia,[23] amelyben a progresszív jobboldal szemében az etika az emberi természet része szemben a politikával, ami „csinált” vagy ideológiáktól vezérelt dolognak minősül – nagyszerűen párhuzamba állítható azzal a pozícióval, amelyből a 10 év gyűlölet megszólal.
Mindkét eset jól illeszkedik a kortárs gondolkodás azon trendjébe, amelyet a francia filozófus, Alain Badiou az etikai ideológia fogalmával ír le. Badiou Etika című kötetében fejti ki e szemlélet kritikáját.[24] Tanulmányában visszautasítja az etika által meghatározott gondolkodást, és a fogalom más, átpolitizált értelmezését nyújtja.
Badiou kritikájának központi eleme, hogy az etikai ideológia képviselői állandó szubjektumot feltételeznek, aki természetből eredő jogokkal rendelkezik. Az etika, felfogásukban e jogok biztosításán és elismerésén túl, két lényeges vonást sűrít magába: egyrészt a rossz eleve adottságát, tapasztalatot megelőző jelenlétét, másrészt azt a képességet, amely az ítéletalkotás, a jóra való képesség révén képes szembeszállni az eleve adott rosszal. Ennek következtében – írja Badiou – minden emberi jog a rosszal szemben jön létre, nem pedig valami jóért. Meglátása szerint e gondolkodás térnyerése összefügg a huszadik század meghatározó politikai törekvéseinek eltűnésével: az értelmiségiek az elkötelezett politikai szerveződés helyett újra rátaláltak a „humanista individualizmus” és a „liberális ellenállás jogainak” eszméire.[25]
E kritika fő vonásai úgy foglalhatók össze, hogy az etikai ideológia egyfelől összekeveri a politikát az etikával, másfelől képviselői az etika jelentősen reduktív értelmezését teszik a társadalmi viszonyokról való gondolkodás alapelvévé. E felfogás pusztán a „rossz” betörésével szembeni védekezésre alkalmas, de nem alapoz meg pozitív cselekvést, így – végső soron – a fennálló viszonyok fennmaradását szolgálja. Ezek mellett lényeges probléma az is, hogy az etikai ideológia követőinek meglátása szerint gondolkodási keretük alapja valamilyen „természetes”, az emberből levezethető igazságon alapul, miközben ugyanolyan konstruált perspektíva, mint a politika diszkurzív kerete.
E szemlélethez szorosan kapcsolódik az az értékrend, amelyet a brit teoretikus Terry Eagleton liberális humanizmusnak nevez. Eagleton a liberális humanizmust a humanzimus olyan fajtájaként írja le, amely csupán a polgári társadalom „impotens lelkiismereteként” képes megjelenni a közgondolkodásban. Ennek lényegét három jellemzővel ragadja meg: „gyöngéd, érzékeny, de érdektelen”. Ez a jellemzés jól kifejezi, hogy bár a társadalmi rend domináns értekrendjeként van jelen, az valójában nagyszerűen működik nélküle, hiszen újratermelése azoknak a humán tudományoknak a feladata, amelyekkel szemben a fennálló társadalmi rend közönyös. Eagleton szerint a liberális humanizmus „nem elég hatékony, ugyanakkor ez a legjobb ideológiája annak a »humanizmusnak«, amelyet a jelenlegi polgári társadalom felvonultatni képes”.[26]
A 10 év gyűlölet etikai ideológia és liberális humanizmus által meghatározott moralizáló bírálata azért is problematikus, mert míg végső soron eltolja magától a politikát, addig az általa rosszként meghatározott hegemón fél fundamentálisan politikai, a tőke logikáját elkötelezetten kiszolgáló, neoliberális (és nem pusztán „illiberális”) gyökerekkel bír. Ezért a film bírálata megintheti az ellenfelét annak rosszként való felmutatásával, de ezen túl semmi érdemi kritika felmutatására nem képes. Ruff Bálint mondatára visszautalva: olyan esetekben mindenképp célszerű félretenni a humánum és a moralitás szempontjait, amikor azok képesek kitakarni a tárgyalt téma lényegesebb, politikai dimenzióját.
Konklúzió
A progresszív jobboldal védelmezője ezt az esszét olvasva jogosan teheti fel a kérdést, hogy miért épp e tartalmakat kell feltétlenül kritika tárgyává tenni, miközben vannak nagyobb bajok is ebben az országban – hogy miért kell a NER támadásai mellett még egyet „belerúgni” e produktumokba, miközben látványos nézettséget és elérést[27] produkálnak. Itt alapvetően nem „belerúgásról” van szó. Az identitásvideók megszaporodásának vonatkozásában alkalom nyílik a progresszív jobboldali nyilvánosság meghatározó vonásának értékelő elemzésére. E vonás abban áll, hogy ez a közeg hajlamos bármiféle kritika nélkül elfogadni bármely, a jelenleg Magyarországon uralkodó rezsim legfelületesebb bírálatait is. Emellett alkalom nyílik arra, hogy rámutassunk e bírálatok inkompetenciájára – valamint egy ezen túlmutató kritika lehetőségének hiányára.
Az itt tárgyalt probléma gyökere jól megragadható azzal, amit Vida Kamilla ír A nagyszerű Krúbi és a beletörődésipar című cikkében: „Ellentmondásos dolgokra vágyunk: buktassuk meg Orbánt, de közben ne politizáljunk. Legyen minden: JÓ.”[28] Ez az attitűd meghatározó a progresszív jobboldal gondolkodásában és az identitásvideók szellemiségében. A produktumokon az látszik, hogy egy olyan történelmi blokk termékei, amely fél politikainak, hovatovább ideologikusnak feltűnni. Emiatt kell a videók perspektíváját gyakran szűkre fogni és fókuszukba csupán egyedi eseteket állítani. A nagyobb témát feldolgozó anyagoknál pedig ezért kell a készítőknek olyan elbeszélési keretekhez nyúlniuk, amelyek – úgy tűnhet – a politikánál és az ideológiáknál „stabilabb” alapokon állnak (moralitás, emberi jogok stb.), holott azok is ideologikusak.[29] A videók igazi tétje valójában ezen problémák kritikai reflexiója után jöhetne létre: felismerve, hogy a politika a hazai, közéleti viszonyok vizsgálatakor tágabb perspektívában is elgondolható,[30] ennek tudatában felépítve a konzervatív jobboldal érdemi kritikájául szolgáló értelmezési kereteket.
[1] E tartalmak mellé sorolható még a német-francia ARTE televízió által készített, az Orbán-kormány tevékenységét a nemzetközi nyilvánosságnak bemutató Hallo, Diktator – Orbán, die EU und die Rechtsstaatlichkeit (Michael Wech, 2021), amely bár nem hazai orgánum által készített tartalom, de – ahogy arra az esszé egy későbbi pontján rámutatok – jól illeszkedik abba a kulturális térbe, amit ezek a videók kitöltenek.
[2] Ld. Sükösd Miklós: A közpénzből ezermilliárdossá váló Orbán család története beépül a magyar társdalom tudatába – a Direkt36 dokumentumfilmjéről. HVG. 2025. URL: https://hvg.hu/360/20250210_sukosd-miklos-dinasztia-velemeny. Hozzáférés: 2025. 06. 14.; Herczeg Márk: Hello, Dictator! – a film, ami elmagyarázza Nyugat-Európának, hogyan veri szét a demokráciát Orbán. 444. 2021. URL: https://444.hu/2021/04/07/hello-dictator-a-film-ami-elmagyarazza-nyugat-europanak-hogyan-veri-szet-a-demokraciat-orban. Hozzáférés: 2025. 06. 14.
[3] Ld. Petri-Lukács Ádám: Leleplezés – semmiből semmi. Mandiner. 2025. URL: https://mandiner.hu/belfold/2025/02/leleplezes-semmizo-semmi. Hozzáférés: 2025. 06. 14., Nagy Gábor: A Dinasztia: lehull a lepel az ellenzék idei kedvenc filmjének készítőiről. Mandiner. 2025. URL: https://mandiner.hu/gazdasag/2025/05/a-dinasztia-direkt36-penzugyi-beszamolo. Hozzáférés: 2025. 06. 14.
[4] Ld. Klee, Miles: Trump Decried Millions Spent ‘Making Mice Transgender.’ It Was Cancer and Asthma Research. Rollingstone. 2025. URL: https://www.rollingstone.com/politics/politics-news/trump-transgender-mice-medical-research-1235289439/. Hozzáférés: 2025. 08. 24.
[5] E szórakoztatóipari piac másik – főként a zeneipar által meghatározott – aspektusait nevezi Vida Kamilla beletörődés- és reményiparnak (Vida Kamilla: A zseniális Krúbi és a beletörődésipar. Mérce. 2024. URL: https://merce.hu/2024/03/30/a-zsenialis-krubi-es-a-beletorodesipar/. Hozzáférés: 2025. 08. 24.
[6] A fogalomhoz ld. Éber Márk Áron: Ellenhegemónia-építés – Hogyan politizálnak Antonio Gramsci követői és kisajátítói?. Budapest: Eszmélet, 2025. 44–46.
[7] Éber: Ellenhegemónia-építés. 72.
[8] Herczeg: Hello, Dictator! – a film, ami elmagyarázza Nyugat-Európának, hogyan veri szét a demokráciát Orbán
[9] Éber Márk Áron: Ellenhegemónia-építés.
[10] A fogalomhoz ld. Tamás Gáspár Miklós: Mi lenne a teendő?. Mérce: 2019. URL: https://merce.hu/2019/01/04/tgm-mi-lenne-a-teendo/. Hozzáférés 2025. 08. 24.; Éber Márk Áron: Ellenhegemónia-építés. 77–79.
[11] Éber: Ellenhegemónia-építés. 21.
[12] Éber: Ellenhegemónia-építés. 45.
[13] Éber: Ellenhegemónia-építés. 118. (Kiemelés az eredetiben.)
[14] Ehhez ld. még Tamás Gáspár Miklós a bal- és jobboldal hazai fogalmi zavarát történeti kontextusban is említő írását (Tamás Gáspár Miklós: Egyszerű ajánlat a baloldalnak. Mérce. 2015. URL: https://merce.hu/2015/10/01/tgm_egyszeru_ajanlat_a_baloldalnak/. Hozzáférés: 2025. 08. 24.), valamint azon lényeges meglátását, mely szerint „a liberálisok természetesen nem baloldaliak (se újak, se régiek), és nem is szabad megkövetelni tőlük, hogy azok legyenek, akik nem óhajtanak lenni”. (Tamás Gáspár Miklós: Miért kibírhatatlanok a liberálisok?. Mérce: 2017. URL: https://merce.hu/2017/04/17/tgm_miert_kibirhatatlanok_a_liberalisok/. Hozzáférés: 2025. 08. 24.)
[15] Badiou, Alain: Etika – Tanulmány a rosszról. Ford.: Seregi Tamás. Budapest: Open Books, 2025. 17.
[16] Az elbeszélési keretet általánosan, a NER hosszútávú működése kapcsán ld. Éber: Ellenhegemónia-építés. 25–36. A 10 év gyűlölet témájául szolgáló időszak leírásához ld. Melegh Attila: Ellenhegemónia és egy új történelmi-politikai tömb felemelkedése. Ford.: Éber Márk Áron. Új Egyenlőség. 2019. URL: https://ujegyenloseg.hu/ellenhegemonia-es-egy-uj-tortenelmi-politikai-tomb-felemelkedese/. Hozzáférés: 2025. 06. 10.
[17] Ld. Tamás Gáspár Miklós: Etnicizmus a nacionalizmus után. Ford.: Lyublyanovics Kyra. Eszmélet. 2019. Ősz. 123. szám. 145–165., Tamás Gáspár Miklós: Nacionalizmus kontra etnicizmus. Magyar Narancs. 2013. URL: https://magyarnarancs.hu/publicisztika/nacionalizmus-kontra-etnicizmus-87321. Hozzáférés: 2025. 06. 10.
[18] Ld. Tamás Gáspár Miklós: A posztfasizmusról. Eszmélet. 2000. Tél. 48. szám. 4–24.
[19] A fogalomhoz ld. Éber Márk Áron: A csepp – A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete. Budapest: Napvilág. 2020. 28–29.
[20] Ld. Nyabola, Nanjala: A gyermekeinket felfaló tenger. Progressive International. 2020. URL: https://progressive.international/wire/2020-12-16-nanjala-nyabola-the-sea-that-eats-our-children/hu. Hozzáférés: 2025. 10. 16.; Lawlor, Mary: A görögországi hajókatasztrófa politikai döntések eredménye. Mérce. 2023. URL: https://merce.hu/2023/06/26/az-eu-ertekeinek-a-vendegszeretet-szellemet-kellene-diktalniuk/. Hozzáférés: 2025. 06. 11.
[21] Melegh: Ellenhegemónia és egy új történelmi-politikai tömb felemelkedése.
[22] Borbély András: Milyen demokrácia?. Mérce. 2025. URL: https://merce.hu/2025/06/12/puzser-robert-tuntetes-kossuth-ter-milyen-demokracia/. Hozzáférés: 2025. 06. 17.
[23] A fogalomhoz ld. András Csaba: Nem természetes – Elidegenítés, naturalizáció és a kultúripar. In: Szerk.: Barna Emília, Patakfalvi-Czirják Ágnes: Populáris kultúra és politika. Budapest: Typotex, 2024. 19–30.
[24] Badiou, Alain: Etika.
[25] Badiou, Alain: Etika. 12–17.
[26] Eagleton, Terry: Konklúzió: politizáló kritika. Ford.: Szili József. In: Eagleton, Terry: A fenomenológiától a pszichoanalízisig. Budapest: Helikon, 2010. 168–187. 172–173.
[27] Ld. Patakfalvi Dóra: Átlépte az 1,3 milliós nézettséget a Direkt36 A dinasztia című filmje. Telex. 2025. URL: https://telex.hu/belfold/2025/02/08/direkt36-a-dinasztia-kozel-800-ezer-megtekintes-24-ora-dokumentumfilm Hozzáférés: 2025. 08. 24.
[28] Vida Kamilla: A zseniális Krúbi és a beletőrődésipar.
[29] A problémához ld. Borbély András: Ideológia. új szem. 2024. URL: https://ujszem.org/2024/06/07/ideologia/. Hozzáférés: 2025. 08. 29.
[30] Terry Eagleton például a hazai nyilvánosság használatánál – amely szinte mindig kimerül a „pártpolitikában” – tágabban, a társadalmi élet megszervezésében és az ahhoz kapcsolódó hatalmi viszonyokban határozza meg politika fogalmát (Eagleton: Konklúzió. 168.). A kérdéshez ld. még Bagi Zsolt: A politika fogalmáról. A tömeg erejével. 2013. URL: https://atomegerejevel.blogspot.com/2013/01/a-politika-fogalmarol.html. Hozzáférés: 2025. 08. 29.
