Finn egypercesek
Suomenkielinen tekti seuraavalla sivulla.
Finn nyelvű szöveg a második oldalon.
Ali Heikkilä: Pálcák
- helyezést ért el a Tekstibaari egypercesversenyén
Sokat találtam a ház körül, a csatornarács közelében négy volt, de egy már szürkére korhadt, a többi jó és szép világos. Zsebre vágtam a jégkrémpálcákat, és felemeltem a biciklit a járdáról. A jók mind egyformák voltak, tisztáknak látszottak és hibátlanoknak, épp a gyűjteményembe illőknek. Elpedáloztam az emeletes ház udvarára, és láttam, hogy a ereszcsatorna alatt megint megnőtt fű.
Anya az udvar végében teregette a mosott ruhákat. Közelebb mentem hozzá. Az árnyéka látszott a lepedők mögött, a csipeszeket rakosgató kezei araszoltak fent a kötélen, lábai a vászon alsó szegélye alatt, egy hajszállal mindig lemaradva.
– Anya, neked sosincs kedved semmit együtt csinálni velem – mondtam.
Anya árnyéka megállt, a szél lengette a lepedőt, és az árnyék egyszer közeledni, máskor távolodni látszott.
– Jaj, tudja is az ember előre, milyen az, amikor gyereke van – mondta anya.
Nemsokára az árnyék újra elindult, a kezei rakták tovább a csipeszeket katonasorba, a lábai pedig lépegettek a nyomukban.
Bementem a házba, majd fel a padlásra. A tárolófülkénkben beleraktam az új pálcákat a cipősdobozba. Már rengeteg volt belőlük, holott csak tavasszal kezdtem el gyűjteni, miután leszereltem a pótkerekeket.
Úgy tűnt, két lehetőség van: ha anya tehette volna, sohasem vállalt volna gyereket. A második lehetőség: ha a gyerek másmilyen lenne.
Elnéztem a pálcákat a dobozban, és azok csak pálcáknak tűntek. Kinyitottam a padlás nagy hátsó ablakát, noha tilos volt, és kiszórtam az összeset.
Bodor Kinga fordítása
Lasse Lindqvist: A zivatarszínű BMW
2. helyezést ért el a Tekstibaari egypercesversenyén
Nagyapa örökké a zivatarszínű BMW-jét vezeti. Ő a város leggyorsabb sofőre. Megígérte, hogy megtanít vezetni. Elsétálok a háza felé. Nagyapa egy nagy kapus emeletes házban lakik. Ma le fogom fényképekezni nagyapa autóját az új okostelefonommal. Nagyapa a nagy kongó kapualjában áll és bámulja a kis szökőkutat. Ráköszönök, amikor elmegyek mellette, de ő nem vesz észre, csak áll egy helyben, szeme a szökőkútra szegezve.
Nagyapa különös viselkedése továbbra sem hagy nyugodni, így aztán otthonról visszasétálok nagyapa házához, habár tudom, hogy így lekésem az ebédet.
Nagyapa addigra már nem áll a nagykapuban, de ott hagyta maga után az amerikai szivar illatát. A gyerekek a homokozóban játszanak, a szökőkút mellett. Az előbb még nem voltak ott. Emlékszem, hogy magam is ugyanabban a homokozóban játszottam valaha. Nagyapa mindig a nagykapuból figyelte, mit csinálok, s közben pöfékelve az amerikai szivarjából.
A szomszéd boltban veszek nagyapának a kedvenc ánizsos cukorkájából. Lampinen úr a lépcsőházban rámköszön, én pedig visszaköszönök. Kis koromban a felesége, Odette vigyázott rám.
Csengetek nagyapa ajtaján. Semmi válasz. Újra próbálkozom. Eltelik egy perc, el kettő, és már indulófélben vagyok, amikor nagyapa végre kivánszorog reszketegen az ajtóhoz. Rongyos nadrágban, borostásan. Nincs valami jó szaga. Nem vagyok hozzászokva ehhez a nagyapához. Nagyapa megörül a cukorkának, de bánja, hogy ennyire rossz állapotban van. Azt mondja, napok óta az ágyban fekszik a kemény hőség miatt. Be akar hívni, de én szabadkozom, hogy haza kell mennem enni. Nagyapa megígéri, hogy majd valamikor elmegyünk furikázni a BMW-vel.
Úton hazafelé azon gondolkodom, hogyan nőhetett nagyapának hosszú borostája, amikor egy pillanattal korábban a nagykapuban állt borotvált arccal. Elegáns ruhában volt, sikkes sétapálca a kezében, most pedig rongyos és büdös.
Anya mérges, hogy későn érek haza, ezért magamnak kell megmelegítenem az ételt. Elmesélem, hogy nagyapának vittem cukorkát, ezért késtem. Anya megölel és össze-összerándul a zokogástól. Könnyei végigcsorognak a hátamon. Mindannyiunknak nagyon hiányzik nagyapa, habogja anya könnyeivel küszködve. Nem értem, mit akar ezzel mondani.
Molnár Attila fordítása
Jukka Aulavuori: Az utolsó vacsora
3. helyezést ért el a Tekstibaari egypercesversenyén
– Kéred a sajtdarabot, amit a kenyérpirítóból bányásztam ki?
A falakról visszaverődő kérdéstől zengett az egész templom. Azaz a hang mégis inkább a horkoló Rupert orrából jött.
– Ismétlem, kéred a kenyérpirítóból kibányászott sajtdarabot? – követelt választ Samuel kipirult arccal.
Rupert felriadt:
– Ne ordíts az orrlyukamba!
– Bocsánat, a fülednek hittem. Az ember orrlyuka mégiscsak ritkán nyúlik a pofacsontjáig.
– Meg van bocsátva. Mit is kérdeztél?
– Csak azt szerettem volna a lehető legbarátságosabban megtudakolni, hogy megeszed-e a sajtdarabot, amit a kenyérpirítóból bányásztam ki? – szólt Samuel, akinek a hangjából állatias ingerültség sütött.
– Ez sajt?! Szerintem inkább egy kis varangyra hasonlít.
– Hát szépnek nem szép, de attól még étel. Ha neked nem kell, megeszem én.
– Honnan szeded, hogy nem akarom megenni? Mindent meg kell kóstolni, van rosszabb is a tányéron lévő penészes varangycafat gondolatánál. Különben is, a nyakamba akasztottam volna a partedlimet, ha nem állna szándékomban vacsorázni? – vágott vissza Rupert.
– Honnan szerezted a partedlit?
– Hát dámáztam a kántorral. Megegyeztünk, hogy a nyertes megkapja a partedlit. Amikor vesztettem, elkezdtem dobálni a kántort a bábukkal, addig, amíg eszméletlenül nem feküdt a földön. Akkor elvettem a partedlit és bezártam a fickót a takarítófülkébe.
– Értem. A kecsapot elhoztad?
– Persze! Miért is?
– Hát, mert ha te megeszed az egyetlen ételszerűséget, amit találtunk, nem marad más, mint kinyomni a kecsapot a fagyasztóba. Később aztán sörbetként fogyasztható – magyarázta Samuel.
– Bölcs gondolat, de ahogy én látom, itt nincs fagyasztó. Tegyük be ide a kenyérpirítóba, lássuk segít-e rajta valamit?
– Jobb ötletem támadt. Templomban vagyunk, nem? Egy templomban úrvacsorai ostyának is kellene lennie – töprengett Samuel.
– Bekukkantok a takarítófülkébe, megkérdezem a kántort, hol tartják – mondta Rupert azon az ő megindító orrhangján.
Hosszú percek teltek el. Rupert meghökkenve tért vissza.
– Rávetted a kántort, hogy kinyögje az igazságot? – kérdezte Samuel.
– Bizonyos értelemben. Amikor kinyitottam az ajtót, nem fogadott valami szép látvány. A kántor a padlón ült, tömte a szájába az ostyát, csak azért, hogy megfosszon bennünket a szervezetünk számára szükséges tápláléktól. Így hát, nekiestem, hogy alkalmazzam rajta a Heimlich-fogást. De elkéstem! Addigra mindet lenyelte. Már csak egyvalamit tehettem. A kecsap segítségével becsalogattam a kántort a sütőbe.
– A Krisztusát! Én a combját akarom! Én a combját akarom! – ujjongott Samuel.
Balázs Renáta fordítása
Ali Heikkilä (sz. 1961) foglalkozását tekintve szerkesztő. A Mänttä-Vilppulan KMV nevű lapnál 2004 óta dolgozik. Fiatal korában sokat edzett és különböző állásokban dolgozott. Felnőttként Heikkilä írni kezdett és kreatív írást tanulni, illetve később szerkesztői munkát is tanult az orivesi tanintézetben. Szépirodalmi szövegeit különböző újságokban és antológiákban publikálták, irodalmi pályázatok eredményeként is. Meséket, novellákat, elbeszéléseket és esszéket ír.
Lasse Lindqvist (sz. 1986) finn irodalom-, zene-, színházkritikus és író, aki a Jyväskyläi egyetemen irodalmi szakán végezte az MA-t. Szabadidejében szívesen játszik és néz focit, amiért a nászútjukon Magyarországra utaztak a feleségével. Különösen kedveli Herman Hesse szövegeit, a macskákat és a kedves, csodálatos, embereket.
Jukka Aulavuori (sz. 1989) novellákat, hosszabb terjedelmű prózát és verseket ír. Magánkiadásban megjelent egy regénye, Taival (2013) és egy verseskötete, Näin myöhään en välitä (2015). Jukka jogot tanul a Helsinki Egyetemen. Más érdeklődési körei a zene és a tollaslabda.
Bodor Kinga (sz. 1990) a Babeș—Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalmat, illetve finn nyelvet és irodalmat tanult. Jelenleg az Eurajoki Központi Iskolában gyógy- és segédpedagógus. A jövőben ismét írással (talán publikálással) tervez foglalkozni. Visszatérő rémálma: egerek.
Molnár Attila (sz. 1993) a kolozsvári Babeș—Bolyai Tudományegyetem Frankofón Irodalmak mesterszakának hallgatója. Finn és francia nyelv- és irodalomtudományokból szerzett BA diplomát. Érdeklődési területei: posztdramatikus színház, performanszművészet, genderkutatás. Szabadidőben tv sorozatokról szeret írni.
Balázs Renáta (sz. 1994) az ELTE Magyar nyelv és irodalom szakának mesteris hallgatója, a Finnugor Tanszék állandó tagja. Szeret irodalmi rendezvényeken részt venni és Finnországot népszerűsítő eseményeket szervezni. A nem létező szabadidejében pilatesezik és teniszezik, valamint fordítás címén szavakkal és mondatokkal játszik.
