Hol terem a marxista?
Az év első napjaiban kirobbant tüntetéshullám, amelyet a frissen hatalomba lépett román kormány tyúktolvajszerű intézkedései váltottak ki, újra megerősített egy politikai törésvonalat, amely mélyen húzódik a romániai politikában (és nem csak ott, hiszen az egész régióban hasonló politikai konfigurációkat láthatunk, melyek mintha a nyugati centrumban is feltűnnének). A törésvonal a demokrácia és jogállam védelmezőit állítja szembe annak elveszejtőivel, és túl a közvetlen (párt)politikai hozadékain, ez a törésvonal rányomja a bélyegét Románia rendszerváltás utáni társadalmi fejlődésére is. A „szociális kérdés”, a társadalmi javak elosztásának kérdése ebben a felállásban a Hold sötét oldalára kerül, elveszíti a politikai artikuláció lehetőségét. Vele együtt veszik el az ország fejlődési irányának kritikai értelmezése is, és az, hogy milyen globális gazdasági és politikai folyamatok alakítják nemcsak az állampolgárok hétköznapi életét, de azt is, hogy az emberek, illetve a politikusok mit gondolnak ezekről a létező helyzetekről, milyen kérdéseket tesznek fel velük kapcsolatban, és milyen válaszokat adnak ezekre a kérdésekre.
A tudástermelés sem képez kivételt e folyamat alól. Miközben könyvtárak telnek meg olyan művekkel, amelyek a kommunizmus és a Balkán átkos örökségét firtatják, megoldásképp pedig a nyugati minták hűséges követését ajánlják, arról épp nem tudunk meg semmit, hogy a társadalom, a gazdaság és a politika miért olyan, amilyen.
Holott nem kell újra feltalálni a kereket. Ennek felismertetése lehet az egyik célja annak a 2015-ben megjelent kötetnek, amely a romániai marxisták társadalomelméletét és politikai gyakorlatát próbálja feltérképezni. Az Exotikus növények. A román marxisták elmélete és gyakorlata c. kötet egy marginalizált, sokszor egyenesen fajidegennek bélyegzett politikai elmélet és gyakorlat kanonizációjának kísérlete. Egy hagyományteremtési aktus, amely az elmúlt két és fél évtized baloldalra és marxizmusra vonatkozó moralizáló közhelyeit, anekdotikus történetmesélését igyekszik kikezdeni.
A hét marxista gondolkodót és/vagy politikust – Constantin Dobrogeanu-Gherea (1855–1920), Lotar Rădăceanu (1899–1955), Şerban Voinea (1894–1969), Lucreţiu Pătrăşcanu (1900–1954), Henry H. Stahl (1901–1991), Miron Constantinescu (1917–1974), és Pavel Câmpeanu (1920–2003) – megidéző válogatás legfőbb szervezőelvét a társadalomelméleti életművek eredetisége és átfogó jellege adja. Emiatt kimaradnak a nem-marxista baloldali szerzők mellett olyanok is, akik vagy nem társadalomelméleti, vagy nem átfogó, totalizáló elméleteket dolgoztak ki. Ugyancsak hiányzik annak követése, hogy a marxista fogalmi eszköztár és elméleti keret elemei hogyan jelennek meg más román gondolkodóknál, vagy hogyan épülnek be más elméletekbe. És erdélyi kötődésű nevekkel sem találkozunk.
Minezek ellenére a kötet egy koherens egészet alkot, hiszen kiválóan fókuszál azokra a kérdésekre és témákra, amelyek átszövik a román marxista hagyományt. Az alapítóatyaként számon tartott Dobrogeanu-Ghereával kezdődően a román marxisták legfontosabb kérdései az ország periférikus fejlődési útját érintették. A világrendszeren belüli periférikus kapitalista fejlődés feltárása által a megidézett szerzők nemcsak a romániai, de a nemzetközi marxista gondolkodás mélyüléséhez is hozzájárultak.
Ghereától errefelé az életművek központjában az a kérdés állt, hogy hogyan magyarázhatóak meg román államalakulatok, valamint a később Románia területén létrejövő hibrid gazdasági-társadalmi politikai modellek. A Gherea által újjobbágyságként (neoiobăgie) leírt modellben a nyugatról ismert árutermelési és -forgalmi mechanizmusok keveredtek feudális alapon működő gazdasági és társadalmi viszonyokkal. A későbbi gheristák erősen támaszkodtak erre a gondolatra, Rădăceanu, Voinea és Stahl munkássága arra világított rá, hogy a helyi feudalizmus már önmagában is a kapitalista világrendszerbe való periférikus integráció nyomán jött létre, mint a felső osztályok számára leghatékonyabb termelési mód, egy technikailag alulfejlett, főként agrártermékekre szakosodó gazdaságon belül.
A gherista iskola legfontosabb felismerése az, hogy a kapitalizmus nyugati centrumban tapasztalható mintái nem azért nem honosodtak meg itthon, mert nem követtük elég hűségesen azokat, hanem épp a kapitalista világrendszerbe való integráció nyomán jöttek létre a tárgyalt félfeudális, hibrid formák.
A második világháborút megelőző szociáldemokrata marxisták ennek nyomán abban hittek, hogy az államhatalom gyakorlásában való részvétel által Romániában a kapitalizmus vegytiszta formáit kell kiépíteni, hiszen csak ez utóbbi körülményei között lehetséges a szocializmusra való áttérés. Ez az utóbb több okból is tévesnek bizonyuló hipotézis sarkallta őket a politikai praxis szintjén arra, hogy a különböző osztályérdekeket képviselő politikai frakciók között egyensúlyozva, olykor velük együttműködve, máskor kritizálva őket, próbáljanak az újjobbágyság leépítésén és a kapitalizmus felépítésén dolgozni. Ez a hibás feltételezés tette őket teljesen cselekvésképtelenné a 30-as években felemelkedő jobboldali diktatúrákkal és ideológiákkal szemben.
A megidézett szerzők tehát mindannyian megpróbálták a történelmi materializmus alapján értelmezni a román társadalom fejlődését, vagyis kiemelt figyelmet fordítottak azokra a globális és helyi termelési és áruforgalmi mintázatokra, amelyek meghatározták a főbb irányokat, és életre hívták a legfontosabb szereplőket. Mindazonáltal változatos stratégiájú személyiségekről beszélünk. Az 1945-öt megelőző időszakok bizonyos marxistái (Gherea, Rădăceanu és Voinea) az ausztromarxista példát követve a polgári állam eszközeinek használata által igyekeztek a társadalmaikat a szocializmus felé tolni. Eszköztáruknak fontos eleme volt az az elitista, gyanakvó pedagógia, amellyel a munkások felé fordultak, és amelynek célja az utóbbiak felvilágosítása, oktatása volt. A harmincas évekre világossá vált, hogy ez a stratégia elszigetelte őket társadalmi bázisuktól, helyüket részben a bolsevik inspirációjú kommunisták, illetve a legionáriusok vették át.
A két világháború közötti szociáldemokraták szellemi utódai (Stahl és Câmpeanu) már a hétköznapi politika világán kívülről, pusztán akadémiai szempontból folytatták a román társadalom megértésének kísérletét – és ebben egyébként hasonlítanak a nyugati marxistákhoz is, akik ugyanebben az időszakban szakadtak el egyre inkább a politikai praxistól és vonultak vissza az akadémia világába. Míg Stahlnak leginkább az ország kapitalista világrendszerbe való integrációjának mélyebb feltárását köszönhetjük, addig Câmpeanu a sztálinizmust és a 70-es évektől kialakuló nacionalista rémuralmat is a materialista elemzés tárgyává tette. Ez utóbbi feladatot mulasztotta el Miron Constantinescu, aki változó mértékben, hosszú ideig a kommunista hatalom közelében tevékenykedett, és tudományos munkája kiszolgálta azt. A Constantinescu által újraalapított szociológia az állam tudományaként képzelte el magát, viszont épp a marxista gyökerű elemzést nem terjesztette ki erre az államra.
Constantinescun kívül egyedül Lucreţiu Pătrăşcanunak sikerült a politikai hatalom közelébe kerülnie, igaz rövidebb időre – karrierjének és életének egy kirakatper és puskagolyók vetettek véget. Intellektuális és politikai értelemben is legfontosabb munkái azonban az 1945 előtti világról szólnak, a 30-as évek tekintélyuralmi és szélsőjobboldali virágzásának megértéséhez például elengedhetetlen olvasmány lenne Sub trei dictaturi (Három diktatúra alatt) című munkája.
A hagyományteremtő és ismeretterjesztő jellege már önmagában érdemessé teszi ezt a könyvet bárki számára, aki Romániában él. Ezen túlmenően pedig egy hétköznapi folyamatokra érzékeny, az igazságosság, egyenlőség és szolidaritás iránt elkötelezett politika jelenkori kidolgozásához is elengedhetetlen. Ez utóbbi szempontból a Rădăceanu és Voinea munkásságát elemző, Mihai-Dan Cîrjan és Adrian Grama által jegyzett fejezet a legérdekesebb. A komoly konceptuális finomsággal megírt történelmi elemzés, ugyanis, épp az mutatja be, hogyan építhető meg, és melyek a tétjei egy perifériás hibrid rendszerben a hétköznapokra érzékeny társadalomtudományos gondolkodásnak és politikai cselekvésnek, amelyeknek ebben a szociáldemokrata hagyományban szükségszerűen kéz a kézben kell járniuk.
Alex Cistelecan, Andrei State (koord.) Plante exotice. Teoria și practica marxiștilor români, Editura Tact, Kolozsvár, 2015.
