Richard Grigg: Immanens Lét-ezés: Mary Daly és a radikális feminista teológia

A huszadik és huszonegyedik század feminista teológusai közül talán Mary Daly a legismertebb. Éveken át volt jelentős képviselője annak a törekvésnek, hogy, miként ő fogalmaz, átlépjünk a „patriarchátus béklyóban tartó mentális, fizikai, érzelmi és spirituális falain, a birtoklás állapotán (State of Possession).”[1] Daly, aki római katolikus neveltetésben részesült, később tovább merészkedik, elérkezik a végső (ultimate) sokkal radikálisabb felfogásáig, Túl Istenen, az Atyán,[2] ahogy ezt második könyvének címe is kifejezi. Most pontosan ezek, a radikális véglegesség (ultimacy) állapotát megragadó eszmék érdekelnek bennünket. Emlékezzünk csak vissza egy, az előszóban[3] megfogalmazott alapelvünkre: a célunk nem az, hogy a teológiai gondolkodás politikai és szociális radikalitását tárjuk fel, inkább a szerző isteniről alkotott koncepciójában megfigyelhető radikalitást. Így, bár Daly későbbi munkái a radikális feminizmus valódi paradigmái, értekezésünk tárgyát mégis kifejezetten vallásos és filozófiai gondolkodásmódja képezi. Ugyanakkor ezekben a rendkívüli fortéllyal megalkotott filozófiai művekben, melyekkel Dalynál találkozunk, nem beszélhetünk egyértelmű válaszfalról a két szempont között, egyik oldalra helyezve a politikát és a szociális nyugtalanságot, a másikra pedig az ontológiát és spiritualitást. Valójában Daly ontológiájának jelentős része feminizmusában[4] gyökerezik. Éppen ezért szükséges, hogy kutatásaink során erre is kitérjünk. Ez a feminizmus és a vallásos eszme, amely kíséri, annak a szinte örök ambíciónak tudható be Daly részéről, hogy filozófussá váljon. Mind teológiai, mind filozófiai téren klasszikusan képzett, hat diploma tulajdonosa, ebből három doktori (kettő teológiából, egy filozófiából). Alábbi értekezésünk azt vizsgálja, hogy vágya az „intuíció és a fáradhatatlan érvelés”[5] kombinációjára miként gyümölcsözik.

Daly szerint a végső (ultimate) nem csupán egy létező, hanem erő (power), mely a teljes kozmoszt átjárja, hasonlóan ahhoz, ahogyan a patriarchátus problémája több, mint egy sor nők ellen elkövetett, alkalmi szexista aktus. Segítségünkre lehet, ha alkalmazzuk a „világ” fogalmát, bár Daly maga nem él túl sokszor ezzel a szóhasználattal. Jelentős szociológusok, köztük Clifford Geertz, Peter Berger és Thomas Luckmann rámutattak, hogy az emberi lények valójában tökéletlen (unfinished) állatok. Az állatvilág más fajaival ellentétben az emberek anélkül az ösztönkészlet nélkül jönnek világra, mely a homo sapiens számára lehetővé tenné a működést. Éppen ezért az emberi társadalmak kénytelenek kialakítani saját túlélési mechanizmusaikat, így építik föl a jelentések egész világát, a világot, melyet a társadalom tagjai elfoglalnak (occupy). Daly nézőpontjából saját értelemvilágunk egy korlátozó patriarchális háló, mely mindenre kiterjed, amivel találkozunk. Egy ponton expliciten hivatkozik is Berger munkájára:

„Peter Berger három világot alkotó (world-buliding) eljárásról beszél: az externalizáció az emberi létezés folyamatos kiömlesztése a világba az ’emberek’ [men: emberek, férfiak] fizikai és mentális aktivitása során. Az objektiváció ezen gyakorlatok termékeinek tényszerűvé válását jelenti egészen odáig, hogy ezek alkotóikon kívüli valóságként szembeszállnak alkotóikkal. Az internalizáció során az ’emberek’ [men: emberek, férfiak] újra elsajátítják ezt a valóságot, a szubjektív tudat struktúráivá alakítva át azt.” [6]

Daly azonban egy másik feminista gondolkodót visszhangozva így fogalmaz: „a nők azok, akik par excellence internalizációra vannak kondicionálva”.[7] Ez a patriarchális háló, melybe mint „világunkba” szocializálódunk bele, része annak, amit Daly „előtérnek” (Foreground), a szemünk előtt megjelenő „valóságnak” nevez. Ebből hiányzik a kapcsolat a valódi Valóssal (really Real), melyet Daly Lét-ezésnek (Be-ing)[8] hív. És ez az előtér-mentalitás rettentően destruktív: „a patriarchális öntudat velejében zavar van, amit fallocentrikus mítoszok, ideológiák és intézmények idéznek elő. Ez a rendellenesség eltávolodást jelent a biofil céltudatosságtól (melyet az élő dolgok szeretete határoz meg), és olyan atrocitásokban érhető tetten, mint a nőkkel szemben világszerte elkövetett erőszak és mészárlás, valamint a Harmadik Világnak és magának a bolygónak a destrukciója.”[9]

Olyan rendellenesség ez, melynek borzalmas következményeit Daly feljegyzi könyvében, a Gyn/Ecology: The Metaethics of Radical Feminism[10] címűben: az indiai Suttee (az özvegyasszonynak férje halotti máglyáján való elégetése), kínai lábelkötés, afrikai genitális csonkítás, európai boszorkányégetések és amerikai nőgyógyászat.

Az kell tehát felszabadító és spirituális küldetésünk legyen, hogy belakjuk a valódi Valóst (really Real), a hátteret (Background), mely Daly értelmezésében „a nyers valóság birodalma; a nők énjének és minden más másnak a hazája; az az idő/tér, ahol a növények, bolygók, csillagok, állatok és minden más élőlény összekapcsolódnak.”[11] Ez a háttér persze nem csupán valamiféle hely, vagy egy befagyott állapot. Sokkal inkább egy kapcsolat a Lét-ezés és az általa erőre kapott létezők sokasága között. Az ember nem találja magát egyszer csak a háttérben. Inkább arra van szükség, hogy aktualizáljuk a vele való kapcsolatunkat: „A szilárdság (strength), amit ön-központosító nőkként (Self-centering women) találunk a háttér felfedezésekor, valójában a saját szilárdságunk, amit majd önmagunknak adunk vissza.”[12] Daly szerint ez az aktualizáció nem mehet végbe a keresztény ösvény követése által, legalábbis a nők számára nem. A háttér azt az életerőt képviseli, mely egyesíti a kozmoszt, míg „a kereszténység szenvedés-keresztje” éppen „fordítottja az Élet Fájának”.[13] Úgy tűnik, a nőknek küldetésük véghezviteléhez más spirituális és filozófiai forrásokra van szükségük, mint a kereszténység.

Ugyanakkor Daly nem válik meg teljesen a keresztény tradíció forrásaitól. Az általa tanulmányozott filozófiai és teológiai művek közül talán leginkább Aquinói Szent Tamás precíz gondolkodása nyújtotta számára a legnagyobb intellektuális élvezetet. Mégis, az iránti kutatásaira, amit ő Lét-ezésnek nevez, különleges hatással volt, megfelelő módosításokkal, Paul Tillich, a huszadik századi protestáns teológus.[14] Tillich munkásságát egy ponton „ugródeszkának” is nevezi.[15] Ezért ahelyett, hogy közvetlenül belemerülnénk Daly Lét-ezés-elméletébe, térjünk ki egy rövid bevezetés erejéig Tillich gondolkodására.[16]

Tillich szerint minden hétköznapi tapasztalatunk tapasztalat arról, ahogy egy én válaszol egy világra (of a self responding to a world), egy szubjektív pólus interakciójáról egy objektívvel. A végső valóság után kutatva – amit a keresztények Istennek neveznek – csábító azt feltételezni, hogy Isten az objektív, vagyis a világ pólusán található: ugyan rendkívüli és ősi létező, mégis egy létező, egy a többi közül, melyek a valóság háztartását alkotják. Tillich azonban ellenzi ezt a megközelítést. Inkább azt szeretné, ha úgy látnánk Istent, mint aki az egyik póluson sem jelenik meg. Isten egyáltalán nem egy létező, nem egy én, s nem része a világnak sem; Isten a létezés maga, a létezés ereje (the power of being), mely a létezőket lenni engedi. Mint ilyen Isten a létezés én–világ struktúrájának a „mélysége”.

Halandó teremtményekként ki vagyunk téve bizonyos fenyegetéseknek a haláltól egészen az értelmevesztésig (meaninglessness). Mivel megszüntetik vagy aláássák létezésünket, Tillich ezeket a fenyegetéseket nem-létezésként (nonbeing) határozza meg. A nem-létezés persze nem egy dolog. Inkább végesség-tapasztalatunkat írja le és végesség-tapasztalatunk beszűkítő, destruktív hatalmát. A kulcs a nem-létezés fenyegetésével szembeni igazi bátorsághoz, hogy ennek ellenére affirmáljuk saját létezésünket (affirm one’s being), az, hogy lecsapoljuk magának a létezésnek az erejét (the power of being-itself), mely a végesség teljes szerkezetén túl van.[17]  Ez hasonló bátorságot, létezést (being-itself) vagy a létezési erőt (power of being) jelent, mint ami Dalyt és a hozzá hasonló keresőket a háttérbe kalauzolja.

De pontosan hogyan ismerhetjük meg a hátteret; hogyan érthetjük meg a létezés erejét (power of being)? Tillich elmélete szerint ugyanúgy helye van ebben a folyamatban az értelemnek, mint a kinyilatkoztatásnak. Ugyan néha becsmérlően beszél a csupán „technikai” értelemről, mely mindig csak eszközöket keres, sohasem végpontokat. Ezzel a mechanikus és számító értelemmel szemben az „ontológiai” értelmet dicsőíti, mely az értelem a maga teljességében. Az ontológiai értelem tükrözi az univerzum racionális struktúráját és kognitív, esztétikai, valamint gyakorlati dimenzióval is rendelkezik. Galileo azt tartotta, hogy a természet könyve matematikai jelekkel íródott. A filozófusok ma arra próbálnak választ találni, hogy miért éppen a matematikai gondolkodás az – mely az emberi agy egy szubjektív funkciójának tűnhet ­–, amely olyan tökéletesen korrelál a külvilággal, és nyitja meg ezt számunkra.  Tillich itt rámutatna saját ontológiai értelemről alkotott elképzelésére: a nők és férfiak ontológiai értelme a kozmosznak magának a racionális struktúráját tükrözi. És ami több, az ontológiai értelem kapcsolódási pontot jelent a létezés alapjával. A kinyilatkoztatás során az értelem „mélységével” érintkezünk. Itt azzal a valamivel találkozunk, amit a filozófusok az idők során neveztek már a Lét-ezésnek magának (Being-itself), a Jónak, a Szépnek és az Igaznak mint olyannak. De az értelem mélységébe való bepillantás megköveteli a szimbólumok használatát, ez pedig különösen releváns itt, hiszen a szimbólumok és a metaforák központi helyet foglalnak el Mary Daly vallásos gondolkodásában. Tillich szerint Isten, avagy a létezés maga (being-itself) kizárólag szimbólumokon keresztül ragadható meg. Mindenekelőtt a létezés maga nem egy dolog, nem rendelkezik bizonyos specifikus tulajdonságokkal, míg másokat nélkülöz. Ezért speciális nyelvezetre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán Istenről beszéljünk.

Daly abban hajthatatlan, hogy a Lét (Being) ige: nem egy statikus szubsztancia, hanem a létezés hatékonysága (power of being), mely termékennyé teszi a kozmoszt és megadja a nőknek saját erejüket (their own power). Erősen Tillichet idézi Dalynak az a kijelentése, mely szerint „a Lét-ezés az ige, mely minden más igében kifejezi a mélység dimenzióit; ilyenek a megérzés, gondolkodás, szeretés, képzelés, alkotás, cselekvés, ugyanúgy a bátorítás, a remélés és a játszás, melyek mind jelen vannak, amikor igazán élünk.”[18]  Házi készítésű szótárában, a Wickedaryban[19] így határozza meg a Lét-ezést:

„1: végső/intim valóság (Ultimate/Intim Reality), az igék folyamatosan feltárulkozó igéje, intranzitív, mivel nincs tárgya, mely dinamizmusát korlátozná

2: a végső ok, a magától értetődő jó, az ige amiből, amibe és amivel minden igazi mozgás mozog”[20]

Akárcsak Tillich, Daly is ír a „létezés intuíciójának tartalmáról, ahogyan az az egzisztenciális bátorságban megtapasztalható.”[21] Még világosabban körvonalazódik számunkra Daly gondolkodása a végső valóságról, amikor kifejti, hogy „a kvintesszencia szintén megnevezheti a Lét-ezést mint igét, különleges hangsúlyt fektetve ennek manifesztációira mint az integritás, a harmónia és az alak fénylő pompájának forrására.”[22]

Nyilvánvaló, hogy Daly változata a végsőről (ultimate) nem egy távoli birodalomban, vagy a természetes kozmosz életén kívül tartózkodó entitás. Ellenkezőleg, ez a vízió mélyen relacionális jellegű. Daly egy utánozhatatlan mondatában „zsörtölődő-(a)gnosztikus panteizmus”-ként jelöli meg (Nag-Gnostic pantheism).[23] A „zsörtölődő” (nag) szó használata, mely általában nőkre irányuló becsmérlő kifejezés, jó példa arra, hogy Daly hogyan fordítja meg ezeket a kifejezéseket, és emeli magasba a nők erejét és önbecsülését hirdető transzparensként. A „gnosztikus” szó arra az ókori vallási csoportra utal, mely egy különleges, magasabb tudás birtokosának vallotta magát – a „gnosztikus” a tudást jelölő görög szóból származik [gnózisz] –, a végső valóságról való tudás (a knowledge of ultimate reality) birtokosának és az azzal való egyesülés ismerőjének. A „panteizmus” itt különleges fontossággal bír, mivel úgy ragadja meg Isten kapcsolatát a világgal, hogy Istent nem különálló lénynek tekinti, hanem a Mindenségnek, mely felölel mindent, ami van, beleértve a fizikai valóságot is.

Daly „Fonói”[24] (Spinsters) a kozmosszal való kapcsolódásuk és érdeklődésük révén részt vesznek a „fonásban”, amit úgy határozhatunk meg, mint „a kozmoszhoz való kapcsolódásuk elveszett fonalának felfedezése, és közben ennek a szálnak a feljavítása”.[25] Talán egy árnyalatnyi jelen van itt a héber tikkun kifejezésből, mely Isten kozmoszának gyógyításában való segítséget jelent. Azonban a nőknél ez az aktív, produktív összefonódás nem csak a kozmosszal való kapcsolatukat jellemzi, hanem magával a kozmoszt megelevenítő Lét-ezéssel (Be-ing): „harmóniában lélegezve az elemekkel az egyre táguló Lét-ezés jelenvalóságának (Presence of Be-ing) társteremtőivé válunk ”[26]

A fonás és a teljes folyamat, melynek során a nők felvállalják a Lét-ezéssel való kapcsolatukat, maga után vonja a központosítás aktusát (act of Centering), azt, hogy magunkat a valódi személyiségünk ereje köré alakítsuk. Dalyt idézve: „az ön-központosító (Self-Centering) Fonók saját lét-ezésük tengelye körül forognak, miközben az anyag/lélek (matter/spirit) egyre kifinomultabbá/körmönfontabbá (subtle/supple) válik.”[27] A tágabb kozmosszal való kapcsolódás motívuma sincs elhanyagolva: „A középpont felé való utazás tulajdonképpen ön-központosító mozgás, minden irányban. Ez kitörli a beültetett pszeudo-dichotómiát az én és a ‘másik’ valóság között, miközben leleplezi az ‘én’ és a ‘világ’ valótlanságát, ahogyan ezek az atyák előterének nyelvezetében ábrázolva vannak és elárultatnak.”[28] Mármost az úgynevezett posztmodern filozófusok különösen szigorúak a „központosított én” (centered self) fogalmával szemben, azzal a gondolattal, hogy létezhet egy stabil, önazonos egyéniség, viszont, amint az később nyilvánvaló lesz, Daly meg különösen szigorú a posztmodern filozófusokkal szemben. Ráadásul, mint az az előbbi idézetből is kiderül, Daly elképzelése a központosított énről nem zárja ki azt az ént, mely kapcsolatokban szóródik szét, kapcsolatokban az egész univerzummal.

Emlékezzünk vissza, Tillich amellett érvelt, hogy a végsőről (ultimate) beszélni csak szimbólumok révén lehetséges. Habár tartózkodik a New Age stílusú istennő-szóhasználattól, Daly nagyon is támogatja az Istennőt mint metaforát vagy szimbólumot.[29] Fenntartja, hogy „az Istennő egy metapatriarchális (a patriarchátuson túli) metafora arra a Lét-ezésre, amelyben élünk, szeretünk, alkotunk és vagyunk.”[30] Az Istennő „kvintesszenciális női szimbóluma a sértetlenségnek, a harmóniának, a vitalitásnak és az univerzum fénylő pompájának.”[31]  Persze az Istennőnek sok neve lehet. Isis (egy ősi egyiptomi istennő) például „felülmúlhatatlan megnyilatkozása a kvintesszenciának”.[32]

Ha visszatérünk az előbbi ponthoz, miszerint a Lét-ezés bensőségesen kapcsolódik a nők személyiségéhez, nem meglepő, hogy az istennő-nyelvezet szintén bensőségesen kapcsolódik az énhez. Így beszélhetünk egy „belső Istennőről”.[33] Az Istennő és „az individuum kreatív lelke” valójában nem két teljesen különböző dolog.[34]

Mivel a szimbólum és a metafora ilyen jelentős helyet foglalnak el munkásságában, Daly mondanivalójának tartalma nem választható le arról, ahogyan elmondja. Tökéletesen tisztában van vele, mekkora jelentőséggel bír az, amit a teológusok hagyományosan „módszernek” neveznek, bár ez a fogalom kicsit dohosnak és korlátozónak tűnik, ha Daly írásairól van szó. Vizsgáljuk meg a következő, tipikusan rá jellemző szövegrészletet, figyelve, hogyan kísérletezik a nyelvhasználattal, és arra az energiára, amelyet ez a kísérletezés eredményez:

„A párkák nem csupán megjósolják azt, ami elkerülhetetlennek látszik. De nem állítható az sem, hogy a végzetes előre-lépésekkel (Fateful Fore-making) egyszerűen előre megszabott cél szerint ‘rendezik’ jelenbeli dolgainkat. A párkák a mélyen-végződő lét-ezésből (deepending be-ing) kiindulva cselekszenek a múltban és a jelenben, részt vállalva a biofil alkotás Áradó Időzítésében (Tidal Timing of biophilic creation). Ezért nevezik a nőket a Végzet Istennőinek, Nornáknak, Múzsáknaknak, Auguroknak, Takácsoknak, Pókasszonyoknak/Fonóknak, és sok másnak. Az alkotó előrejelzés sokfélesége a piroszférákon túlra hajtja a nőket. A párkák jóslata célt ad a bolyongásnak, fókuszt a gondolkodásnak. Felfegyverzi a nőket és a jövőt kovácsolja.”[35]

Az ilyen írásmód része Daly meggyőződésének, nem csupán azért, mert a mindennapi nyelvezet nem alkalmas arra, hogy közvetítse, amit a nőkről és a Lét-ezésről el kell mondani, hanem az is szükséges, hogy átlépjük a „határt a tudás és az írás intuitív és racionális módozatai között.”[36] Léteznie kell az „absztrakt érvelés, a szimbolikus gondolkodás és kifejezés” szintézisének.[37]  A hétköznapi olvasó képtelen elsiklani afölött, hogy Daly kinyilatkoztatja az „intuitív/közvetlen/szimbolikus” megismerést.”[38] Ez a fajta megismerés hasonló a költői érzékenységhez, melyen keresztül közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a Lét-ezéssel, s ez egyáltalán nem lenne ismeretlen például Ralph Waldo Emersonnak és a többi „transzcendentalistának”. Ugyanezek az olvasók azonnal felismerik Daly elkötelezettségét is a „metapatriarchális metafora” (Metapatriarchal Metaphor) iránt, mely így határozható meg: „szavak, melyeknek az a funkciója, hogy megnevezzék a metapatriarchális transzformációt (Metapatriarchal transformation), ezáltal éppen ezt a változást idézve elő”.[39]

Nem szabadna elsiklani Daly komoly filozófiai érvelésének fontossága fölött sem. Rábólintva Tillich ontológiai értelemről szóló érvelésére, kifejti például, hogy „a ‘megvalósító’ (Realizing) melléknévi funkcióval bír, a gondolkodás erejét (power of reason) írja le. Annak következményeként, hogy megvalósítja saját értelmének teremtő erejét, a nő részt vesz az univerzum struktúrájának megvalósításában, és még inkább részévé válik a struktúra forrásának – a Lét-ezés erőinek  (Powers of Be-ing).”[40] Emlékezzünk vissza, hogy az ontológiai értelem az emberi gondolkodásnak az a formája, mely visszatükrözi magának a kozmosznak a racionális szerkezetét.

Annak eredményeképpen, hogy Daly ragaszkodik az értelem egy ütős, sőt vad fajtájához, elveti a „New Age elidegenítő, egyszerűsítő, elmeködösítő, ’misztikus spiritualitásának’ kategóriáit’”.[41] Csakugyan beszél a „terápiás intézmények vagy a New Age stílusú istennő-spiritualitás erőteljesen passzivizáló hatásáról”.[42] De hol találhatjuk meg pontosan Daly szigorú gondolkodásának védjegyét? Ez néha elvész a szöveg költői és ábrándos jellege mögött. Személy szerint legalább három lehetséges módját látom annak, ahogyan Daly gondolkodásának szigora játékba kerül munkásságában. Először is erőteljes elemző képességről tesz bizonyságot akkor, amikor a patriarchátus világát boncolgatja, illetve mindazt, ami az előtérrel kapcsolatos. Végtére is ez a fajta kritika megköveteli az értelem olyan használatát, mely a gondolkodásban túllép azon a kulturális kereten, melybe beleneveltek és amelyben gondolkodni tanítottak. Másodszor, a Daly-féle intuitív tudás nem nélkülözi saját racionális szigorát: ez soha nem csupán egy szubjektív, intuitív megközelítés, inkább egy táguló intuíció, mely figyelembe veszi az egyén kapcsolatát a teljes kozmosszal; nem fegyelmezetlenül öncélú, hanem a nő és az univerzum érdekét szolgálja. Harmadrészt, Daly munkáját erőteljes koherencia jellemzi. Bár életműve talán nem képvisel egy hagyományos értelemben vett, szisztematikus teológiát vagy filozófiát, következetes dinamizmus figyelhető meg benne, mely a nőkre és a Lét-ezéssel való kapcsolatukra fókuszál, s ez át- meg átjárja Daly munkáságát.

Nem hagyhatjuk el a Daly munkásságában megmutatkozó „módszerről” szóló fejtegetést anélkül, hogy megemlítenénk valamit, ami az előbbiekhez kapcsolódik, nevezetesen azt az elutasítást, melyet Daly a „posztmodern” filozófiával szemben tanúsít. Egyrészt meggyőződése, hogy a posztmodern feministák eladták magukat egy olyan csoportnak, mely szinte teljes egészében férfiakból áll, olyanokból, mint Jacques Derrida és Paul de Man.[43] Ezeket az „állítólagos” feministákat tehát félrevezették. Sheila Greene Favaney kritikával illette Dalyt és más feministákat, amiért nem néztek szembe azzal a nihilizmussal, melyet a posztmodern gondolkodás diktál. A nihilizmus (a latin nihilből, ami „semmi”-t jelent) a fegyelmezett pesszimizmus filozófiája, mely nem lát kész értelemforrásokat a világban, semmilyen alapot a reményre az emberiség bevégzett jövőjét illetően (a perfected human future). Carol P. Christ, feminista gondolkodó és Istennő-hívő erre úgy válaszolt, hogy a feminista teológusok „nem nihilisták, hiszen abban hisznek, hogy a feminizmus jobbá teheti a világot”.[44]

Ezen a ponton meg kellene említenünk a meta-narratíva szerepét Daly gondolkodásában és a posztmodern filozófiában. A posztmodern állapot című könyvében Jean François Lyotard, francia filozófus ellát bennünket azóta elhíresült nyilatkozatával a posztmodernről: a posztmodern hozzáállásra szerinte „a meta-narratívákban való kétkedés” jellemző.[45] A narratíva természetesen egy történet, a „meta” prefixum pedig valamin túlit jelent. A meta-narratíva tehát egy nagy történet, mely minden más történeten túlmegy és magába foglal minden olyan történetet, melyet mi vagy a társadalmunk elmond. A kereszténység egy meta-narratíva, mivel azt állítja, hogy egy olyan történetet akar elmondani, mely az emberi faj minden történetét tartalmazza; ez a történet a kozmosz teremtésétől Krisztus visszatéréséig és ennek a kozmosznak a megsemmisüléséig terjed. A keresztények szerint minden egyes emberi élet értelme ebben a történetben keresendő. A világi filozófiák is megpróbálkoztak meta-narratívák létrehozásával. A marxizmus például kitart amellett, hogy a teljes világtörténelmet és minden konfliktust, ami ezt meghatározza, képes magyarázni azáltal, hogy saját gazdasági elméletére és az osztályharcra hivatkozik.

Az úgynevezett posztmodern gondolkodók Lyotard nyilatkozata alapján hajlamosak elutasítani ezeket a meta-narratívákat. Számukra, ahogy a költő W. B. Yeats fogalmazott, „a közép már nem tartható”,[46] így csupán individuális narratívák özönével maradunk. Különböző kultúrák, különböző családok, különböző individumok – mindegyiknek megvan a maga egyedi története, és nem létezik egy átfogó elbeszélés, mely szépen egyben tartaná ezeket. Dalyban azonban úgy tűnik, van egy kis modern, a posztmodernnel szemben álló, hiszen a radikális feminizmust egy meta-narratívához hasonlóan alkalmazza. A radikális feminizmus szerinte nem csak a szexizmust, de a rasszizmust, az életkor szerinti diszkriminációt és egy rakás más elnyomó erőt is képes magyarázni. És képes létrehozni azt a tágas, átfogó spirituális víziót is, melyet az előbbiekben vizsgáltunk. Semmi sincs a Daly narratívája által leírt kozmosz hálózatán és a Lét-ezésen túl. Ez nem Daly kritikája – talán a posztmodernség egy nyomasztó zsákutcája a kortárs gondolkodásnak és cselekvésnek –, inkább azon van a hangsúly, hogy bár mind Daly elmélete, mind a posztmodernek nevezhetők radikálisnak, az előbbi nem teljesen illik bele az utóbbiak táborába.

Milyen kérdések vagy problémák merülnek fel Mary Daly radikális teológiájának e rövid összefoglalása után? Hadd tegyünk fel három kérdést, melyek irányadóak lehetnek Daly lenyűgöző munkásságának egy lehetséges kritikájakor. Először is egy férfi kutatónak feltétlenül meg kell kérdeznie: „A férfiak is ‘megválthatóak’?” Illetve a patriarchális elnyomás struktúráitól való megszabadulás olyan valami-e, amire csak a nők képesek, elvégre Daly benső kapcsolatot lát maga a Lét-ezés (Be-ing-itself) és a női létezés között (the being of women). Úgy tűnik, ontológiai kapcsolat van a nők és aközött a Háttér-kozmosz (Background cosmos) között, mely Daly szerint a megváltást jelenti.

Másodszor, milyen szerepet játszik Daly megszabadítás-víziójában a konkrét közösség? A spirituálisan felszabadult nők életéről festett képe bizonyos értelemben közösséget feltételez az univerzum egészével. De nem kellene tényleges, szervezett feminista templomoknak létezniük, melyek elkötelezettek a Lét-ezés és ezeknek a nők életében játszott szerepe iránt ahhoz, hogy Daly üzenete valóban gyökeret verjen és jelentős számú nőt foglalkoztasson? Paradox módon Daly utazása magányos keresésnek tűnik, miközben az összekapcsoltságról szól.

A harmadik kérdés szorosan összefügg a másodikkal: erőteljes prózája és szójátékai révén nem építi-e fel Daly saját különbejáratú világot? Nem landol-e túlságosan a holdon, ahogy egyik általa használt és kedvelt képe ábrázolja ezt? Melissa Raphael így fogalmazott: „Az elhagyatottság, ami által a féktelen nők indokoltan kifejezik a létezés örömét és azt, hogy egy olyan önérzetet szereznek vissza, mely megállhat a patriarchális ostrommal szemben, ahhoz hasonló élmény lehet, mint amit a keresztények ‘kegyelemnek’ neveznek. De a spirituális feminizmus nem hagyhatja el a patriarchátus világát. A vallásos feminizmusnak tartania kell a frontot…”[47]

Persze egy ilyen kritikával talán áthágjuk saját irányelvünket, mely szerint inkább a teológus (theologian) vagy az istennő-kutató (thealogian) véglegességről (ultimacy) alkotott elképzelésére és ennek radikalitására koncentráljunk, semmint gondolkodásának szociális és politikai dimenzióira.

Fordította Simon Lilla

(Forrás: Richard Grigg, God after God. An Introduction to Contemporary Radical Theologies, Albany, State University of New York Press, 2006, 13-23.)

[1] Mary Daly, Outercourse: The Be-Dazzling Voyage (San Francisco: HarperSanFrancisco, 1992), 1. old.

[2] Mary Daly, Beyond God the Father:Toward a Philosophy of Women’s Liberation (Boston: Beacon Press, 1973).

[3] Az eredeti szöveg az alábbi kötetben található, ennek előszavára utal a szerző: Richard Grigg, God after God. An Introduction to Contemporary Radical Theologies (Albany: State University of New York Press, 2006). – a szerkesztő megjegyzése.

[4] Ontológia (a görög on, avagy “létezés”-ből) a létezés tudománya. Egy olyan filozófusnál mint Daly, ez nem csak egyéni lények felfedezését jelenti, hanem magának a Létezés erejének felfedezését, ami által minden lény létezik. Amikor feltesszük a kérdést, „Miért létezik bármi is, miért nincs egyszerűen csak semmi?” már az ontológiához vezető ösvényen járunk.

[5] 4. Daly, Outercourse, 74. old.

[6] Daly, Beyond God the Father, 135. ( Az eredeti szövegben az “embereket” jelölő men szó egyben férfiakat is jelent, ezt a patriarchátus bélyegeként tünteti fel – a fordító megjegyzése).

[7] Ibid., 136. old.

[8] A „being” az angolban lényt, létezőt, létezést jelent. A kötőjeles forma a szó aktív, igei jelentését akarja hangsúlyozni, mely megelőzi és alapvetőbb a szó főnévi (eltárgyiasulás felé mutató) jelentéseinél (a szerkesztő megjegyzése).

[9] Daly, Outercourse, 326. old.8

[10] A cím első szava szójáték, melynek forrása: a gynecology angolul nőgyógyászatot, az ecology ökológiát jelent. Magyarul talán a „nőkológia” szóval adható vissza – a fordító megjegyzése. L. Mary Daly, Gyn/Ecology: the Metaethics of Radical Feminism (Boston: Beacon Press, 1978).

[11] Mary Daly és Jane Caputi, Webster’s First New Intergalactic Wickedary of the English Language (Boston: Beacon Press, 1987), 63. old.

[12] Daly, Gyn/Ecology, 49. old.

[13] Daly, Outercourse, 322. old.

[14] Lásd Mary Ann Stenger, “A Critical Analysis of the Influence of Paul Tillich on Mary Daly’s Feminist Theology,” Encounter 43 (1982): 219–38; Laurel C. Schneider,“From New Being to Meta-Being: A Critical Analysis of Paul Tillich’s Influence on Mary Daly,” Soundings 75 (1992 Nyara/Ősze): 421–39.

[15] Daly, Outercourse, 159. old.

[16] Thomas J. J. Altizer, a hatvanas évek egyik leghíresebb “radikális teológusa”, Tillichet tekintette az Isten-halála teológia atyjának; ezt az elismerést Tillich határozottan visszautasította. Daly és mások munkája (például Carol Christ, feminista teológus nővéré) látszólag nem támogatja azonban azt a nézetet, miszerint Tillich a radikális teológia atyja lenne, egy általánosabb értelemben véve.

[17] Az összegzés legfontosabb forrásai: Paul Tillich, Systematic Theology, első kötet (Chicago: University of Chicago Press, 1951), és Paul Tillich, The Courage to Be (New Haven:Yale University Press, 1952).

[18] Daly, Gyn/Ecology, 23. old.

[19] Magyarul Rossztárként fordíthatnánk. – a fordító megjegyzése

[20] Daly, Wickedary, 64. old.

[21] Daly, Beyond God the Father, 38. old. Ez egy korai mű, amiben Daly még nem standardizálta az olyan szavak egyedi írásmódját, mint például a “Lét-ezés”

[22] Mary Daly, Quintessence . . . Realizing the Archaic Future (Boston: Beacon Press, 1998), 230. old.

[23] Daly, Pure Lust, 400. old.

[24] A szó angol változata, a Spinster egyidejűleg jelent fonót, aggszűzet, hajadon lányt – a fordító megjegyzése.

[25] Daly, Wickedary, 96. old.

[26] Daly, Quintessence, 54. old.

[27] Daly, Gyn/Ecology, 391. old.

[28] Ibid., 6. old.

[29] Daly, Pure Lust, xii. old.

[30] Daly, Quintessence, 95. old.

[31] Ibid., 175. old.

[32] Ibid., 186. old.

[33] Daly, Gyn/Ecology, 413. old.

[34] Daly, Pure Lust, 301. old.

[35] Ibid., 271. old.

[36] Daly, Outercourse, 122. old.

[37] Ibid., 322. old.

[38] Daly, Pure Lust, ix. old.

[39] Daly, Quintessence, 95n. old.

[40] Daly, Pure Lust, 163n. old.

[41] Daly, Outercourse, 105. old.

[42] Ibid., 208. old.

[43] Lásd Daly kritikáját a posztmodern filozófiáról itt: Quintessence, 134–44. old.

[44] Idézve itt: Hedwig Meyer-Wilmes, “About the Schizophrenia in Women’s Beings: A Re-Reading of Mary Daly,” Feminist Theology 6 (1994 május): 67.

[45] Jean François Lyotard, The Postmodern Condition: A Report on Knowledge, ford. Geoff Bennington és Brian Massumi (Minneapolis, MN: University of Minnesota, 1984), xxiv. old.

[46] Az idézet Yeats A második eljövetel (The Second Coming) című versében található. A sort Ferenc Győző fordításában idézzük, az idézet forrása:
http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Yeats,_William_Butler/The_Second_Coming/hu/8886-A_m%C3%A1sodik_elj%C3%B6vetel

[47] Melissa Raphael, “Thealogy and the Call of the Wild,” Feminist Theology 15 (1997 május): 72.