Fehér árnyékok

Elkerülök egy sötét múzeumterembe
Dávid mellé, akinek csak a fejét látom,
és akiről most először jut eszembe,
hogy szoborként nőtt hatalmasra.
Felmerül a nap,
gyenge párát terít az Ügető fölé,
ahol fogatokkal űzik körbe-körbe a hajnalt.
Keleten még mindig látni két okos ló búcsúját.
Visszahúzódott a tél három napra:
mindenütt sóréteg,
tört dobogás, fehér árnyékok.