Címke politika

S a ne tapsolj hazám, az hol marad? – a politikai közösség színházi reprezentációja

Az elmúlt fél évben három olyan előadást láttam, (Bánk bán, Az olaszliszkai, Graf Öderland / Wir sind das Volk) amelyek valamilyen módon reflektáltak arra a felvetésre, hogy mit is kezdjen a színház azzal a társadalmi, politikai közeggel, közösséggel, amelyben működik,…

TovábbS a ne tapsolj hazám, az hol marad? – a politikai közösség színházi reprezentációja

bell hooks: Feminista politika

Hol tartunk ma? Egyszerűen fogalmazva: a feminizmus egy olyan mozgalom, amely azért jött létre, hogy véget vessen a szexizmusnak, a szexista kizsákmányolásnak és elnyomásnak. Több mint tíz évvel ezelőtt egy ilyesfajta feminizmusmeghatározást javasoltam a Feminist Theory: From Margin to Center…

Továbbbell hooks: Feminista politika

A burkás Mona Lisa és a gúnyos manó története

A foglalkozás pedig ezen a szinten általában azt jelenti, hogy meg akarjuk fejteni a gúnyoros manóként viselkedő regény feladványait, és mivel túlságosan nyugtalanító a létezése, el akarjuk helyezni valamilyen dobozkában, sémában. Vagyis: akkor ez most iszlamofób vagy Európát (Nyugatot) bíráló, társadalomkritika vagy politikai disztópia, a modern ember közönyös magányáról vagy égető aktuálpolitikai kérdésekről szól? A regény pedig csak vihog és viháncol és csúfolódik, hogy „dehogy-dehogy, ne is próbálkozzatok, nem foglak titeket megnyugtatni”.

TovábbA burkás Mona Lisa és a gúnyos manó története