Az omladozó beton, az oszladozó műfű, a szélráncigálta tuják, az egyre csak halmozódó sörösüvegek éber megfigyelői az eseményeknek.
Hétfő van, 1938. október 10., Geo Bogzának hívnak, harminc éves vagyok, és életemben először látogattam el Mizilbe. Fantasztikusnak találom az életet és a világot, ami ugye érthetetlen.
Az egyik asztalnál várnak, de én maradok még egy kicsit, hátha sikerül a bejárat előtt elvegyülnöm.