Mi lenne, ha a szubjektív társadalmi állapotot úgy fognánk fel, amelyben a kapcsolataink belső formájának kell meghatároznia a társadalmi viszonyokat?
Mi elméletírók nem azért írunk, hogy vezessünk, nem azért, hogy megmondjunk: ajánlatot teszünk, javaslunk, kihívunk, hogy olvasóink éljenek a szövegünkkel.
„Az egységes eredet széttöredezik, majd cselekvő monádok sokaságává robban. Marx gesztusa tehát nem episztemológiai, hanem léttörténeti jelentőséggel bír; azon túl, hogy a modernitás destrukcióját, »széttörését« ismerhetjük fel benne, egy jóval radikálisabb gesztusnak is tanúi lehetünk általa: az eredettel való leszámolás gesztusának. Ez az a gesztus, melynek fényében az anarchia elnyerheti valódi értelmét.”
Ilyés Zalán recenziója Reiner Schürmann: Reading Marx – On Transcendental Materialism című kötetéről.
"Alapvető állításom tehát, hogy napjainkban a forradalom indirekt és pozitív formáit kell megtalálnunk, amely baloldali útként értelmezhető a posztmodern kapitalizmus turbulens viszonyai közepette."
Otto Neurath és munkatársai a gazdaság és a kultúra szembeállítása helyett egy olyan közös nyelv kialakítását szorgalmazták, amellyel a gazdasági okok magyarázatából kiinduló tartalmat összeillesztették a politika által kihasznált művészi formanyelv megújítására törő ábrázolástechnikával.
Az elmélet forradalma: Földes György esszéje összegyűjti, hogy a különböző baloldali eszmei irányok milyen háttérrel tartanak most ott, ahol, és milyen lehetőségeket kínálnak a jövő politikájának átformálására, végül pedig megfogalmaz pár javaslatot is, hogy mely irányban kell/lehet továbblépnünk.
Miként viszonyul egymáshoz elmélet és gyakorlat a baloldali hagyományban? Mennyiben tartható fenn e kettő éles megkülönböztetése?