Ötvennyolcmillió disznót – Jannis Poptradov verse

Deutsche Version auf der zweiten Seite.
A német eredeti a második oldalon.

„ÖTVENNYOLCMILLIÓ DISZNÓT

mészárolnak le évente
Németországban”, mondta.
„Európa-rekord”.

„Igen?”, mondom.

„Igen”mondja.

Az Ess-Station
purgatóriumában
ülünk, valahol
a hatodik vagy
hetedik teraszon.
Hajnali négytől kapható itt
darálthúsos zsemle
majonézzel és tojássalátával
vagy tetszés szerinti
XXL húsgolyóval.

 

A műanyag székek
kemények és a
tapéta, mely olykor fehér volt
most sárgásszürke és
helyenként gaz szövi át.

 

Tayfun letépi

Kappa-tréningdzsekijét
és kérdi hogy fűre
szükségem van-e, és mondom:
„Kösz, nem.”

 

„Hatvanöt kiló
húst eszik meg a német
évente”, mondja.

 

„Van valami gyors elintéznivalóm” mondom.

A pulthoz rohanok és
kávét rendelek elvitelre.

„Ötven cent lesz”, mondja a
kövér a pult mögül.

„Van nálam saját bögre”, mondom.
„Tehát harminc centet fizetek.”

„Elvitelre ötven cent.”

 

„Igen, de helybenfogyasztásnál  harminc.”

 

„Elvitelre ötven cent.”

 

„Teljes joggal föltételezem, hogy

az előállítás húszcentes többletköltsége,
amely a papírpohár előállításával magyarázható,

és amelyet ön kétségkívül hozzáad,
az én esetemben fölöslegessé válik.”

„Claudi – ennek itt saját bögréje van”

 

„Haggyá’ má’, mitképzel ez” – bömböl Claudi hátulról.
„Meg is baszhatja rögtön. Ha ez

pofázni kezd, mindenki idejön a saját

csuprával baszakodni.”
„Jó, akkor adjon egy kávét, helyben fogyasztom.”

 

„Harminc cent lesz.”

 

A kövér babrált az ötszázliteres-
kannával és zsupsz már

már csattant is a csészealj a pulton.

 

Visszakullogok a
füstölőbe.

 

Tayfun elnyomta nyugtató

cigarettáját a műanyagasztalon.

 

„Biztos?”, mondja.

 

„Mi?”

 

„Hogy nem kérsz füvet?”

 

Egy bokszoló halad el,
szemügyre veszi az ottlevő
migrókat és leül
a hátsó sarokba.

„Nácifatty”, így Tayfun.
„Villanyszerelő. Már ezer évek
óta várólistás.”

 

A füstölőben most
valamennyi szék foglalt,
és szűk és befüstölt és
nincs ablak, az arcok
naponta sápadtabbak
és sápadtabbak lesznek
és néha egy kiszáradt csótány
landol az XXL-húsgolyóban,
nem tesz semmit,
mondja a munkanélküli

kőműves és kukás

és parkettázó, a csótányok
minden mennyiségben

proteint tartalmaznak
és ezen felül szépen törnek

ha rágjuk, a harmadik teraszon
egy varjú utoljára vágta
csőrét egy izomrángásos
patkány szemébe,
páran e szomorú bohócok
közül köveket dobálnak

a varjú után és mind
röhögnek és még több

kő záporozott
és utána visszaültek a füstbe,

bableveseikhez és a
szalámis zsemléikhez
és köhögve rendeltek
hurkát és John Stymer
termett az ajtónál hirtelen
és Johnny Boy súgott valamit

Nexus-Monológjából fülembe.
Nem nyilvánvaló, hogy
egész életmódunk

ragaszkodás a halálhoz?

 

Az ajtóra pillantok.

 

Nem. Ma nem áll ott.
Bizonyára jobb dolga akadt.
Lehet teáznak Henry Millerrel.
Vagy horgásznak.

 

„Egész télen havat lapátoltam” , mondja Tayfun.
„Négy hónapig. Amint a céges irodába
mennék, hogy elhozzam a pénzem,
az iroda nincs már ott.

Csak egy üres szoba. Én soha többé

nem fogok dolgozni töröknek.”

 

Kilöttyintem a kávém a bögréből.

 

„Igaz, hogy kirúgtak,
mert nem köszöntél a főnöködnek?” mondja.

 

„Igaz.”

 

„Hol is volt ez?”

 

Nevén nevezem a céget
és egy hang azt mondja: Oké,
kajaszünet vége,
és mi visszaszaladunk
az állásjelentkezési tréningre, erre

a Windows 98-as bohózatra,

keresztül hat vagy hét teraszon, mi,
állástalanok armadája,

nyugatiasan civilizált állapotok

hanyatlásbrigádja,
a fellendülő tőke

széljegyzete és óránként buknak fel

új arcok és Vea Kaiser debütregénye

egy kis hegyi faluban játszódik
fenn az Alpokban, a gida

eltűnik nyomtalan

és a falu lakói

aggodalmaskodnak és
Vea Kaisernek Giovanni di

Lorenzo udvarol, Vea Kaisert

eljegyzi Denis Scheck, Vea Kaiser
Marcus Lanz mellett ül és mondja:
a három dolog, amely igazán
boldoggá tesz, a magassarkúak,
a foci és az ógörög, és felemelek
egy követ keresve az átkozott
varjút, de már sehol se látni.

Sorozatunk előző részeit megtekintheti itt (Carla Hegerl verse) itt (Valentin Moritz regényrészlete), itt (Mischa Mangel versei), itt (Miku Sophie Kühmel novellája), és itt (Martin Piekar verse).

Jannis POPTRANDOV (*1974 Nyugat-Berlin), rendszeresen közöl irodalmi folyóiratokban, legutóbb a Η Ευρώπη μυρίζει τελειότητα (Európa bűzlik a tökéletességtől) c. könyve jelent meg az athéni Teflon kiadónál 2016-ban, Berlinben él és dolgozik.

ERDŐS Katalin (*1994 Marosvásárhely) Tanítóképző után most: Kolozsvár, végzős hallgató, magyar-német szak. Kávé, színház bármikor.

SÁRKÁNY Tímea (*1995 Kézdivásárhely) nő, ír, olvas Kolozsváron, magyar-komparatisztika szakon végez.