Műanyag kerti székek reggel, délben és este
Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe Kollár-Klemencz László második novelláskötetét, A műanyag kerti székek életét. Kíváncsiságomat egyrészt a már előző kötetén is megjelent és itt ismét használt új természetírások alcím (vagy műfaji megjelölés?), másrészt pedig maga a kötet címe, és a köréje épülő platformok és események keltették fel. Kezdetben a szerző egy Facebook oldalon gyűjtött képeket műanyag kerti székekről szerte a világból, majd kiállítás szerveződött ugyanezen a címen, végül a kötet jelent meg.
Amennyire felkeltette a figyelmemet a mű címe, épp annyira éreztem csalódottságot a kötet olvasása során. Bár a címben ígért műanyag kerti székek életéről a kötet alig szól – ami egy izgalmas lehetőség kihagyása –, sok másról viszont nagyon is, főleg kapcsolatokról: az ember és a természet, a természet(es) és mű(anyag) viszonyáról, gyerek – szülő kapcsolatokról, egyéni és közösségi traumákról, és mindezt úgy, hogy egy percig sem éreztem széttartónak. Viszont amikor megjelennek ezek a tárgyak a szövegekben, sokszor kissé esetlenek, erőltetettek, vagy amolyan „ha már ez a címe, írjuk bele ide is”-hatást keltettek bennem. Míg a borítón a műanyag kerti szék kitűnik a maga vakító fehérségével az erdő sötét-zöldjéből, valahogy mégis jól megkomponáltan helyezkedik el a képen, ahogy csak néhány novellában, azonban a legtöbb szövegben mindenféle tét nélkül, motiváltalanul tűnik elő. De ha konkrétan a műanyag szék nem is, „kistestvére”, a műanyag borosüveg megjelenik: kiemelve „műanyagvolta” szintén mesterkéltnek hat. A szövegekben legharmonikusabban a keretező novellákban jelenik meg a kerti szék, amiről a későbbiekben fogok részletesebben beszélni, illetve az Apák lesben című szövegben, ami szerintem a kötet egyik legerősebb novellája. Ebben a történetben két férfi borozgatással és beszélgetéssel zajló szarvaslesének a történetét ismerjük meg. A két férfi órákig kémleli távcsövekkel az erdő alját, aztán mire szinte feladnák, megpillantanak valamit, amiről kiderül, hogy nem vad, csupán egy műanyag kerti szék. A szöveg nagyon hatásosan mossa össze az élőt és élettelent, és tökéletesen helyezi el benne a műanyag széket, ahogy a természet részévé válik, ami sajnos a legtöbb novelláról nem mondható el. Mint az első novellában is, a mű, ember által létrehozott dolgok majdnem tökéletesen belesimulnak a természetbe, szinte eggyé válnak vele, de azért létezik egy apró határ a természet és ember között, mert hiába téveszti meg őket egy pillanatra, mégis lelepleződik a szék. Ahogy egy másik novellában a gyerekek „lovakká válásának” is határai vannak, hiszen nem tudnak „menet közben kakálni” mint a lovak, hiába utánozzák őket.
A kötet erőssége a szerkezete, és a szövevényes utalásrendszerrel felépített univerzum. A keretezése is nagyon jól van megoldva. Az első és az utolsó, gyakorlatilag egyperces novellának tekinthető, a csupán három mondatból álló Felmászott és a némileg hosszabb, de egy oldal terjedelmen belül maradó Mozdulatlanság, nem csak terjedelmükben és a szerkezetben betöltött szerepük által alkotnak egy párt, hanem ebben a két rövid szövegben valósul meg talán a legjobban mindaz amit Kollár-Klemencz a kötet folyamán a műanyag kertiszékekkel akart csinálni, és a leginkább reprezentálják a szerző kötetben megjelenő természetfelfogását. A kötet természethez való viszonyulásának tükrében itt nyer jelentőséget az alcímben szereplő „új” jelző. A korábbi „természetírásokkal” ellentétben, itt egy olyan természetszemlélet jelenik meg, melyben nem különül el a természet és az ember, az organikus és a nem organikus, és éppen ebben rejlik az új természetírások tétje, hiszen egy olyan korban élünk melyben a szeméthegyek, vagy az óceánokban úszó szemétszigetek a táj részét képezik, ráadásul a mikroszkopikus méretekre bomló műanyag gyakorlatilag beépül az élőlények szervezetébe. Úgy él a természetben a mű, azaz a kertiszék, ami az ember, az ember természetbe való beavatkozásának szimbóluma, ahogy egy állat, vagy növény is, és erre egy nagyszerű példa az Apák lesben című novella, amit a fentiekben részleteztem. A kötetnyitó Felmászott című novella tehát egyben meg is adja a kötet ars poeticáját, az élő és a mű természetes egymás mellett élésének megírását: „Tapogatta az anyagokat, megtapogatta az apja arcát, a szakállát, aztán megsimogatta a műanyag kerti széket… Ott volt a műanyag és az élő tapintása közötti szeretet a gyerek arcán.” Az utolsó szöveg is gyakorlatilag ezt írja meg, bár kissé metaforikusabban ”Mert az a sok műanyag kerti szék mozdulatlanná szeretne válni a tó fenekén. Csak így részt venni a világban, ami körülvesz, így alkalmazkodni mozdulatlanul.”
A kötetet további két novella keretezi, amolyan dupla keretbe foglalva a tartalmát. A Beszélgetések műanyag kerti székeken reggel, és Beszélgetések… este – ami gyakorlatilag egy novella kettévágva, hiszen a második novella ott folytatódik, ahol az előző abba marad: „A meggyfa alatt még egy darabig ott ült a két férfi.” Érdekes azonban, ahogy a címmel időben eltávolítja a két szövegrészt egymástól, és ahogy a két férfi visszautal a kötet novelláira. Az egész azt az érzetet adja, hogy a történetek mind a két férfi között hangoz(hat)tak el a nap folyamán. Fontos motívum a két szövegben a „foszforeszkáló feliratú mellényt” viselő biciklis nő, aki visszafele jövet teljesen elázva érkezik, viszont eső nem volt „nem is dörgött”, erre a második novellában pedig így reflektál az egyik férfi: „Nekem úgy tűnt, ennek a nőnek, de még a biciklijének sem volt sok köze a valósághoz./ Igen?/ Igen, meg a fekete-fehér kacsa sem létezik, csak valaki elképzelte mindazt, amit mondanak róla.” Így a történetek realizmusa megkérdőjeleződik a kötet végén.
A kötet szövegei nem követik a novella hagyományos szerkezetét, sőt, leginkább meditációk, a novellák cselekményét pedig semmibe vezető elmélkedések vagy történetmesélések fragmentálják. Néhány novella az ókori dialógusformát idézi, mint például az Apák lesben, vagy A rét, vagy pedig örkényi egyperceseket, mint a kötet nyitó és záró novellája. De sokszor előfordul az utazás közbeni meditatív, monologizáló beszélgetés, egyfajta roadmovie-ként, például a Bükki-puszta, Kiskertek népe, Miért nincs az embernek hátul szeme? c. novellákban. De közben jelennek meg már-már abszurdnak, vagy mágikusnak mondható szövegek is. Abszurd például a Sellőavatás a strandon, ahol egy strandi szoboravatásra érkezik egy öltönyös idős férfi, a szobrász és a Taekwondo Szövetség elnöke, aki amúgy hegedűs és trombitás és aki a meztelen strandolók között ruhában avatja fel a szobrot. Mágikus novella A kacsa, melyben egy különleges, fekete-fehér kacsa jelenik meg, melyről nem lehet tudni, hogy milyen fajta, sem az interneten, sem könyvekben nem lelhető fel, mégis folyton leszáll egy tóra, ami „nem is volt tó, csak egy mélyedés, amiben a nagyobb esők megállnak”, ahol a novella elbeszélőjével találkozik rendszeresen.
Míg KKL debütáló kötetében egységes volt a narrátor Toszka személyében, aki egyúttal össze is kötötte a novellákat, A műanyag kerti székekben hol egyes szám első személyű, hol egyes szám harmadik személyű elbeszélőnk van, viszont a novellák mégis jól összetartanak a keretes szerkezeten túl is. A szövegeket aprólékos motívum- és utaláshálózat köti össze, amelyek egy egységes univerzumot hoznak létre, saját közösségi traumával. Egy világháború után bujkáló orosz katona sorozatgyilkosságának a történetére gondolhatunk, ami először az Apák lesben című novellában jelenik meg „A férfi sokat olvasott a bükki-pusztai gyilkosságokról… Megölt az orosz két kirándulót meg öt gyereket, szerelemféltésből, azt mondják.” Az orosz gyilkosságának részletes leírása a Bükki-puszta szövegben történik meg, ahol szintén egy rövid, traktoros út alatt meséli el a történetet utastársának egy traktorista a helyszínre érve, mintegy a hely emlékezeteként.
Az időként elő tűnő műanyag kerti szék mellett a kötetkompozíció szempontjából fontosak a szereplők, akik gyakran valami (természetes) anyaghoz megmunkálásával foglalkozó szakmához kötődnek, így jelenik meg a novellákban vadász, asztalos, földműves, szobrász, akik egy újabb átjárást biztosítanak a természeti és humán világ között. Egy szűcs esetében pedig neve találgatása közben is természethez közeli név jut eszükbe: „Hogy is hívják, na, lapozgatta a telefonkönyvet, Gombár-Gomba-Gomb.” Továbbá van néhány szereplő, aki folyamatosan felbukkan egy-egy novellában, például a svéd, a szobrász, vagy az Apák lesben című novella öregje, aki megjelenik A rétben is, ahol megismerjük az ő személyes tragédiáját, az egyik gyerekének elvesztését. De az Apák lesben szoros kapcsolatban áll a Bizonyosság c. novellával is, ahol egy fiatal találkozik apjával és „nem tudta az idősebb önmagáról levenni a szemét. Ugyanaz az arc, borosta, haj, szemek, (…) a fiút jobban felzaklatta, hogy ott áll önmaga önmagával szemben.” Az Apák lesben szövegében pedig elhangzik egy nagyon hasonló kijelentés „A két ember soha nem mondta ki, hogy magukat látják egymásban, és magukkal találkoznak, ha találkoznak.” De a novella univerzuma Kollár-Klemencz dalszerzői életművére is kiterjeszthető, hiszen A láncfűrész c. szövegben konkrét szövegrészlet szerepel a Kistehén Jó színe van című számából.
A témák igen változatosak, kezdve a címben ígért műanyag kerti székek életétől, erőteljesen jelennek meg olyan fontos és súlyos problémák, mint a szülő-gyerek kapcsolat, például az Apák lesben, Szauna, vagy az Ibolya c. novellákban, ahol az anya és fia közötti kapcsolat határait feszegeti az elbeszélő, miközben feleleveníti ahogy „a kislakás folyosóján látta meg az anyját egyszer kiskamasz korában meztelenül”, épp a nemi érés kezdetekor, így egyfajta beavatásnovellaként is olvasható, ahogy a gyereknek le kell számolnia naivitásával, és el kell fogadnia, hogy az anyjának is van teste: „soha nem tudta elképzelni azt, még felnőttkorában sem, hogy az anyja őt az apjával szeretkezés közben, testi úton fogantatta meg.” A beavatás megtörtént, a felnőtté válás, és az anya testének elfogadása viszont később sem, amikor a novella jelenében az idős, beteg anyjának meztelen testével kellene érintkeznie.
Kollár-Klemencz László második novelláskötete összességében jó kötet lett, egyedi vonásokkal, és sajátos, kiforrott hanggal. Az egyes novellák esetlenségét, néhol túlírtságát, amelyekből bőven lehetett volna húzni, illetve a műanyag kerti székek olykor erőltetett felbukkanását pedig némileg kárpótolja a kötet remek szerkezete és tematikus sokszínűsége.
Kollár-Klemencz László: A műanyag kerti székek élete, Magvető, Budapest, 2018.
