Elég az állat depolitizálásából!
A Menhelyek mint nemhelyek LK-műhely szolidáris tiltakozása Radu Țermure menhelyének felszámolása és ezer lénytársunk halálra ítélése ellen
2017 januárjától megszűnik Radu Țermure Kolozsvár közelében, Kajántón működő, nagyjából ezer rászoruló állatnak (kutyáknak és macskáknak egyaránt) otthont adó menhelye. Țermurénak lejár a szerződése az ingatlan tulajdonosával, az pedig nem kívánja meghosszabbítani. Az önforrásból fenntartott és önkéntesek segítségével működtetett menhely állatai valószínűleg ideiglenesen a környező menhelyekre kerülnek, ahol belátható időn belül elaltatják őket, ekkora többlettel ugyanis egyetlen menhely sem tud hosszú távon megbirkózni. A menhely korábban is számos alkalommal került csődközeli állapotba, eddig mindig sikerült kilábalnia belőle, semmi sem garantálja azonban, hogy ezúttal nem következik be teljes felszámolása. A menhely megszűnéséről bővebben lehet olvasni itt.
A Láthatatlan Kollégium (BBTE BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet) Menhelyek mint nemhelyek? A megtűrt állatok társadalmi-politikai helyzetének lehetséges medializálásai nevű műhelyének tagjai és volt tagjai (Gegő Virág, Hart Edina, Kész Orsolya, Kiss Júlia, Kovács Péter, Kötő Boglárka, Makkai T. Csilla, Pap Zsolt, Serestély Zalán, Tőtős Dorottya, Ugron Nóra), illetve a szem teljes szerkesztősége nyilvánosan jelezni kívánják szolidaritásukat és együttérzésüket a menhely állatai, munkatársai, tulajdonosa és önkéntesei irányába, és tiltakozásukat fejezik ki a következő problémák kapcsán:
Tiltakozunk az ellen, hogy ma, 2016 decemberében egyáltalán föl szabad vetni nyilvánosan ezer lénytársunk tömeges kivégzésének lehetőségét úgy, hogy eközben tiltakozásunknak nincs, mert nem is lehet explicit címzettje.
A kormány nem vállal felelősséget, intézkedései gyakorlatilag puszta gesztikulálások, az állatok élethez, mentális és fizikai biztonsághoz, sérthetetlenséghez való jogait – noha ezek a jogok már léteznek az országban – nem ellenőrzi és végképp nem garantálja senki. A háziállatokkal kapcsolatos végrehajtói intézkedések megrekednek az állatartókra vonatkozó megszorítások, megfélemlítések és látszat-, illetve pótcselekvések szintjén, az állami menhelyek lassan és köztudottan halálgyárakká vagy elfekvőtelepekké degradálódnak a városok peremén, a magánforrásokból és civil erőkből fenntartott menhelyeket magukra hagyják, elsorvasztják és ellehetetlenítik.
A civil társadalom úgy fogja megünnepelni a karácsonyát, hogy eközben ezer állat vár a kivégzésére, akik valószínűleg a februárt-márciust is csak azért érik meg, mert a halálos vakcinára téli időszakban nem hajlandó áldozni a kormány. Ebbe masszívan belejátszik, hogy maga az ország civil társadalma és nyilvánossága is alulpolitizált, a média nem mutatkozhat „lágyszívűnek”, mert a nyílt piacról vagy indirekt módon különböző pártkasszákból él, a civil nem lehet „lágyszívű”, mert ha lágyszívűnek mutatkozik, elsúlytalanítják a hozzászólását, kizárva a nyilvánosságból.
Az egyházak pedig, szinte hagyományosan, a lehető legradkálisabb módon és mértékben határolódnak el az állattal szembeni felelősség kérdésétől.
Tiltakozunk az ellen, hogy a kutyatartói kötelezettségek sora (éves kötelező oltások, kötelező chip, keverékek kötelező ivartalanítása) kontraproduktívvá, kirekesztővé, megalázóvá és végül a hatalmi visszaélések, visszaélhetések forrásává válik, mihelyst a rendszer elmulasztja előbb javasolni, aztán szavatolni a rászoruló állat releváns szociális, politikai és jogi aktorként, szubjektumként való számba vételét – azaz nem az állatok érdekeit veszik figyelembe a törvények megalkotásánál.
Tiltakozunk az ellen, hogy a rászoruló állatok örökbe fogadását, gondozását vagy fosterben való ideiglenes elhelyezését semmilyen módon nem támogatja, bátorítja, kedvezményezi az aktuális hatalom. Állatot örökbe fogadni ma Romániában nemhogy nem minősül szociális gesztusnak, a közös társadalmi teher átvállalásának, enyhítésének, de egyenesen a hedonizmus, az öncélú örömszerzés szférájába száműzik, vagy legjobb esetben is a szentimentális irgalmasság gesztusaként tűnik föl. Ma Romániában a hivatalos, de csak fű alatt meghirdetett álláspont a rászoruló és megtűrt állatokkal kapcsolatban valójában az apátia, az állattal ugyan együtt lehet érezni, de ez sosem lesz több puszta action gratuite-nél, hiszen az állam valójában nem terjeszti ki gondviselését depolitizált lénytársainkra, félhivatalos csatornákon keresztül pedig erre biztatja állampolgárait is. A rászoruló állatok helyzete, jövője egyszerűen nem a társadalom egészére arányosan ránehezedő szociális, politikai súlyként, kihívásként jelenik meg, a megtűrt állatnak nincs helye, szerepe a közös és hosszú távú társadalmi-politikai tervezésben.
Tiltakozunk az ellen, hogy az állatmenhelyeken önkéntes munkát végző civilek, valamint szakemberek sem közmegbecsülésben, sem szakmai elismerésben, sem pedig minimális anyagi kompenzációban nem részesülnek, valójában, akárcsak gondozottjaik, maguk is megtűrt, marginalizált, depolitizált társadalmi szereplőkké válnak.
Tiltakozunk az ellen, hogy a rászoruló állatok védelmét, gondviselését, repolitizálását nyilvánosan sürgető és felvállaló kezdeményezéseket femininnek, férfiatlannak, irracionálisnak bélyegezzék – az állat és a nő elnyomása közös tőről fakad.
Tiltakozunk az ellen, hogy a rászoruló, megtűrt állatok védelme és gondviselése néhány jószándékú és jóérzésű civil magánügyévé váljon. Romániában ma 600 000 és 1 000 000 között mozog csak a gazdátlan kutyák száma (2014-ig 1 000 000-ra becsülték, ekkor azonban néhány hónap leforgása alatt 300 000 kutyát altattak el), ez a szám (a legnagyobb romániai etnikai kisebbség szótlan egyharmada) világosan mutatja, hogy lehetetlen pusztán civil erőfeszítéssel vagy külföldi segítséggel releváns, hosszú távú megoldásokat találni.
Tiltakozunk a szívszorító üzenetek és felhívások, szentimentalizáló csúsztatások ellen, kontraproduktívnak, az elnyomó paradigmát erősítőnek érezzük ezeket, javasoljuk a megtűrt állatokkal kapcsolatos kérdések explicit életpolitikai kontextusban való újrafogalmazását, mielőtt ezek a kérdések végképp súlyukat vesztenék.
Tiltakozunk a rászoruló állatok politikai terekből való kirekesztése és szürkezónákba való száműzése ellen. A mai értelemben vett menhely a humanisztikus gondoskodás csúcsterméke. Életpolitikai szempontból azonban – ma létező formájában, („pragmatikus megfontolásokra” hivatkozva) a város peremén, körülrácsozva, elzárva a tekintettől, kihatárolva a politikai térből, a nyilvánosból, vagyis: depolitizált lénytársaink gyűjtőhelyeként – valójában hátralépés, mely világosan jelzi, hogy az állat máig sem tudott releváns társadalmi-politikai aktorrá válni. A város peremén elhelyezett menhely valójában szeméttároló, komposztáló, ahol könnyedén egymásba csúszhatnak a gondoskodás és a szadimzus legszélsőségesebb gesztusai.
Tiltakozunk ezer megtűrt lénytársunk névtelensége ellen, javasoljuk egy online felület létrehozását, amely arcot, nevet adna ezeknek az állatoknak, és követhetővé tenné útjukat a felszámolt menhelytől (reméljük, nem) a halálig. Ajánljuk lehetőségeinkhez mért segítségünket ebben a feladatban.
Tiltakozunk az ellen, hogy a megtűrt állatokkal kapcsolatban nincs explicit, követhető, a nyilvánosság számára ellenőrizhető életpolitikai álláspont, így ezek az állatok nap mint nap az önkény, az önjelölt törvénykezés és a szadizmus áldozatául esnek (mérgezések, kilőtt állatok, megkínzott állatok, kidobott kölyökállatok).
Tiltakozunk az ellen, hogy a megtűrt állatok bűnbakokká, ‘járulékos’ áldozatokká vagy az indulatátvitel tárgyaivá váljanak!
Tiltakozunk tiltakozásunk ellen. A tiltakozás kevés. Élő állatokat akarunk. Az élet is kevés. Repolitizált életeket akarunk megtűrt és tiltott életek helyett.
