Save!

Te a világba küldtél minket, Uram,
de mi inkább otthon ültünk a képernyőink előtt,
így aztán a világ jött el hozzánk
– képernyőinkre, otthonainkba –,
most meg nem tudjuk, hogy mi van,
vagyis én nem látom, mi van,
miből látnám, hogy mi van, hogy miért, s miért ennyi,
s mit tudom én, mit látnak ők, hogyha most szétnéznek innen,
milyen mikor egyszercsak idegen lesz minden – – –
honnan tudnám, milyen az: menekültnek lenni.

*

Olvasom, Uram, az emlékeztetőid,
de mondj valami pontosabbat, nem emlékszem, látod,
jövevény voltam Egyiptomban, persze,
mutathatnál valami beláthatóbb távot,
valamit, amire még emlékszik a testem,
hogy jövevény voltam mondjuk Budapesten,
vagy lehetne bármi, Patarét, Berlin,
csillagos ég, Marianum, Mócok útja hetven,
emlékeztess, Uram, rá, mert látod, elfelejtem,
hogy magam is, én is, hogy jövevény voltam,
hogy voltam is, vagyok is, hogy özvegy is meg árva – – –
kiszolgáltatott – azt hiszem, ez a közös minta,
de miért beszélsz, Uram, róluk mindig együtt, mintha
a jövevény, özvegy és árva együtt járna,
a kedvenc hármasod, kézenfogva mennek
valami szép, bizonytalan napnyugat felé,
mutasd, Uram, jelét az ígéretednek,
mielőtt a három szented elfelejtené,
hogy igazságot szolgáltatsz neki,
hogy szereted őt, őrzöd őt és támogatod őt,
hogy kenyeret adsz neki és ruhát adsz neki,
hogy megítéled az őt megvetőt,
a te szavaid, Uram, ezek, kezdjél velük valamit,
s ha kévéjét az útjukban nem felejti senki,
ha olajfáink termését leverjük, és összeszedjük,
és nem marad utánunk az égvilágon semmi,
szórd szét nekik kévéidet, olajfáid termését,
szórd szét nekünk, Uram, így emlékeztess rá,
hogy árva vagyok, özvegy és jövevény nálad,
ne légy Uram, néma, könnyeim ha láttad,
szólalj meg valahogy, valahogy bárhogy,
hangoddal fedd el a hangom.

*

Hallom. Nem hallom. Hallom. Nem hallom.
Nem hallom, nem hallom, hallod, Uram, vallom
a szentek közösségét, szentjeidnek klubját,
de nem tudom, tudod-e, a szentjeid nem tudják,
hogy örökségül bírják a földet, melyen élnek,
szóljál nekik, Uram, ha már semmit se remélnek,
szólj bele a sóhajokba, vajúdások sűrűjébe,
mert nem tudom, Uram, hogy ezt te mire véled,
de hallod, együtt sóhajtozik minden teremtményed,
együtt, mintha egyenként egymásra lenne
hangolva minden teremtményed teste,
a testből kifelé préselődő sóhaj,
ugyanaz a sóhaj,
ugyanaz a sóhaj,
a füvek sóhaja, a kutyák sóhaja,
a föld sóhaja, a tenger sóhaja,
a só sóhaja és a haj sóhaja,
a jövevény, özvegy és árva sóhaja,
a csillagok sóhaja és a félelemtől reszkető hatalmasságok sóhaja – – –
ki hangolja, Uram, ezt mind egyetlenegy szólamba,
kinek a hallása ilyen sóhajraszabott,
ennyi fülettépő sóhajt ki hallgat és jegyez fel,
egyetleneiként őrzi őket, egy se vesszen el,
hát szép munka, valahogy rád emlékeztet, Uram,
de mire megy ki, látod, itt senki nem ért semmit,
mi lesz majd a sóhajokkal, tárj fel, Uram, ennyit,
mi lesz ha majd egyetlenegy akkorddá áll össze,
az lesz-e, hogy eljössz, mi lesz, Uram, jössz-e
még erre, eljössz-e ha egyre
szorosabbra húzzuk függönyeinket,
leszel-e még nálunk jövevény, hogy befogadjunk,
noha tudod jól, hogy nem fogadnánk be,
leszel-e még mezítelen, hogy felöltöztessünk,
noha tudod jól, hogy nem öltöztetnénk fel,
leszel-e még beteg, hogy meglátogathassunk,
noha tudod jól, hogy nem látogatnánk meg,
leszel-e még börtönben, hogy elmenjünk hozzád,
noha tudod jól, hogy inkább ülnénk otthon,
vagy nem tudom, hogy mit csinálnánk, mért kell, Uram, folyton
készenlétben állni, figyelni, hogy éppen
ki lehet a legkisebb közülünk, és mért nem
feded inkább fel magad, vagy mutatod meg szimplán,
hogyan kell nézni, jelen lenni hogy kell,
kifelé magunkból figyelni hogy kell,
látni a világot és leülni mellé,
vele együtt sóhajtozva válni vele eggyé,
mondani valamit vagy nem mondani semmit,
van-e, Uram, szó, ami bármin is enyhít – – –
nem tudom, hogyan könyörögjek, nézd meg,
elvesztettem szavaimat, szavaim hűlt helye ringat,
könyörögjön, Uram, akkor helyettem a Lélek,
könyörögjön ahogy tud, ahogy megígérted,
szavakba nem foglalható sóhajtásokkal,
én majd mormolom utána, hogy ámen,
mentem ahogy tudom, Ctrl-S, Ctrl-S,
nyomom a save-eket,
legyen végre ámen,
te jössz, Uram,
Ctrl-S
ámen
save!