
Korpa Tamás versei
„Paul Antschel sosem jutott el Párizsba. Valójában Bukarest Ferentari negyedében tanult cipészetet. Sikerei csúcsán Kétvízközben saját üzletet nyitott.”
„Paul Antschel sosem jutott el Párizsba. Valójában Bukarest Ferentari negyedében tanult cipészetet. Sikerei csúcsán Kétvízközben saját üzletet nyitott.”
Ezt a könyvet nem egyszerű elolvasni. Bartók Imre Jerikó épül című kötete – ez talán a legfeltűnőbb tulajdonsága – nehéz feladat elé állítja a befogadót. Alapvető modalitása az undor, amit…
A fordulat, megtérés (metanoia) vagy elhivatás (kletos), ahogyan Pál damaszkuszi fordulata is mutatja, nem megérkezés, hanem újabb és újabb vándorlások, missziók, zarándoklatok, menekülések kezdete csupán – Ciprusra, Pamfíliába, Alexandriába, Macedóniába, Antiokhiába, Athénbe, Efezusba, Korinthusba, s végül már fogolyként Rómába, majd a halálba.
“Jó érzés volt, mikor fejbe vágtam, aztán még párszor ismét megtettem, de vicces volt, ha belegondolok, mintha más tette volna. Minden lapos, tompa, üres, kontúr nélküli. De mégis, szerettem elhajtani…
Jázmin Szarajevóba ment, mivel Münchenbe tartott – hangozhatna Király Kinga Júlia regényének az eseményeket összegző, kissé túlírtnak és összefüggéstelennek tetsző alternatív címe. De nem véletlenül kerül az apa, aki elhagyta…
A kortárs betegségnarratívák a test uralhatatlanságáról szólnak, ezzel együtt a szellemi én „elfogyásáról”, hiányáról, átalakulásáról.
Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe Kollár-Klemencz László második novelláskötetét, A műanyag kerti székek életét. Kíváncsiságomat egyrészt a már előző kötetén is megjelent és itt ismét használt új természetírások alcím (vagy műfaji…
– az öneszmélés regénye – 1. Ez az írás nem kritika lesz, mint ahogy ezúttal Vida Gábor sem regényt írt. Ugyanakkor kritika lesz, mert végül is Vida Gábor regényt…
Kezdetben volt a trauma, a seb, a diszkontinuitás, és nem voltak nemzetek, nemzedékek, genealógiák és generációk. Az eredet túl van a kronológiai kezdeten: egyszerre múlt előtti őseredet, és mindig is potenciálisan jelenvaló, anakronikus idő. Az organikus nemzettest és organikusan fejlődő nemzeti történelem ezért nemzetgép, egy olyan művi protézis retorikája, logikája, politikája és jogi normativitása, mely egy nálánál eredendőbb hiányt igyekszik kényszeresen pótolni.
Závada Pál Egy piaci nap című regénye az irodalom eszközeivel közvetít az 1945-48 között Magyarországon lezajlott antiszemita pogromok egyikéről. Az irodalom eszközeivel, mert a tényekre és adatokra támaszkodó regény ahelyett,…