„Változunk, Uram – (itt rendre, sorra
Fölsorolva minden változás –”
A fordulat, megtérés (metanoia) vagy elhivatás (kletos), ahogyan Pál damaszkuszi fordulata is mutatja, nem megérkezés, hanem újabb és újabb vándorlások, missziók, zarándoklatok, menekülések kezdete csupán – Ciprusra, Pamfíliába, Alexandriába, Macedóniába, Antiokhiába, Athénbe, Efezusba, Korinthusba, s végül már fogolyként Rómába, majd a halálba.
„szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé” (1 Kor 4, 13).
"mint időben ott lenni egy találkozón, melyről mégis biztos, hogy le fogsz késni."
Manapság, amikor a történelmi-materialista elemzés visszahúzódóban van, még annak ellenére is, hogy eddig is csupán rejtek alatt gyakorolták, ritkán nevezték nevén, és miközben a dekonstrukció messianisztikus fordulata új erőre kap…